Magyar Ügyvéd Blog


Szokásához híven egyeztetés nélkül módosítaná az önkormányzati választási törvényt a Fidesz

2023. május 21. - Magyar Ügyvéd

Ismét belenyúl a Fidesz a választási törvénybe: lapértesülés szerint a tízezer főnél nagyobb településeken az egyéni körzetek legalább kétharmadában jelöltet kell indítania egy pártnak vagy civil szervezetek, ha kompenzációs listát akar állítani. Az előterjesztésről állítólag jövő kedden szavaz majd…

Tovább

A NER-t csak széleskörű ellenzéki összefogással lehet a történelem szemétdombjára küldeni

Lehet vitatkozni azon, hogy az ellenzéki összefogás miért vezetett a Fidesz negyedik kétharmadához, de meggyőződésem szerint nem az előválasztás, mint új politikai termék volt ennek az oka. Sokkal nagyobb baj, hogy az összefogásban részes hat ellenzéki párt egymással is versengett, s bár született…

Tovább

Háborús politikát hoz a következő négy esztendő is?

A békés egyet nem értés politikáját javasolja mindenkinek Orbán Viktor. A saját felelősségét abban látja, hogy tud-e jó példával elöl járni. Csakhogy 12 évnyi, erőből történő politizálás után hihetünk-e neki? Aligha, hiszen korábban ő mondta ki, hogy a parlament ellenzék nélkül is működik.

Tovább

Antall József: A demokrácia alapfeltétele, hogy mindig legyen kormányzóképes, választási győzelemre esélyes ellenzék

Antall József egykori kormányfő igazi államférfi volt, aki nem a hatalom kizárólagos megszerzését, s annak örökös birtoklását, hanem a nemzet felemelkedését tekintette céljának. Akár olyan áron is, hogy nem mindig az őt támogató pártok uralják majd a parlamentet, s nem mindig ő lesz a…

Tovább

Választás és népszavazás egyszerre: van megoldás a visszaélések megakadályozására

Mit tegyen az, aki a jövő tavaszi parlamenti választáson részt kíván venni, de nem szeretne a fideszes álreferendumon is voksolni? – tette fel a kérdést blogunk egy olvasója. A felvetés azért is lényegbe vágó, mert a népszavazás érvényességének feltétele az ötven százalékot meghaladó részvétel.…

Tovább

A közösségi médiában hirdetésekre elköltött pénzek a választási kampány ötmilliós keretébe nem számítanak bele

Érdekes lehetőséget teremtett az Állami Számvevőszék a kampányköltségek törvényben meghatározott jelöltenkénti ötmilliós összegének túllépésére, miután kimondta: a Facebookon közzétett hirdetésekre fordított pénzt nem kell figyelembe venni. Ez persze erősen vitatható álláspont, ráadásul a közösségi…

Tovább

Választási törvények: lehet, hogy ezúttal öngólt lőtt a Fidesz?

Ismét minden előzetes egyeztetés nélkül változtatta meg kedden a választási szabályokat a Fidesz, reményeik szerint megint az ellenzék kárára. Vajon hol a határ, és a 133 „bátor ember” – a kormányoldalon ülő szűk kétharmad – mikor kezdi el szégyellni magát? És vajon milyen képet vágnak majd ahhoz,…

Tovább

Hiteles közös programmal álljon elő krumpliosztás helyett az ellenzék

Ne krumplival akarjon szavazatokat vásárolni az ellenzék, hanem legyen közös programja, hiteles víziója a magyar köztársaság, a jogállamiság helyreállítására, az elképesztő társadalmi igazságtalanságok felszámolására. Az együttműködésnek ez kell, hogy legyen az alapvető célja.

Tovább

Választás 2022: körzetenként legyen egy jelölt, legyen közös ellenzéki lista

Félre kellene tenni a pártoskodást, legyen előválasztás, így legyen minden választókerületben egy ellenzéki közös jelölt, legyen közös ellenzéki lista 2022-ben a parlamenti választáson, különben jöhet a Fidesz negyedik kétharmada. Ha a technikai koalíció beválik, az új parlament feladata a…

Tovább

A helyi ellenzéki összefogás a 2022-es parlamenti választás főpróbája lehet?

Az ellenzéki pártok közötti technikai együttműködést nem az önkormányzati választásra találtuk ki, így nehéz helyzetbe kerülhetnek azok a települések, ahol a DK-tól a Jobbikig terjedő közös jelöltekkel verték meg a Fideszt. Vagy működik öt évig a kényszer szülte koalíció, vagy nagy bajok lehetnek, s…

Tovább
süti beállítások módosítása