Magyar Ügyvéd Blog

A tűzzel játszik a hatóság, ha nem veszi komolyan a gyógyszerek engedélyezésére vonatkozó szabályokat

2021. január 29. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2021-01-29_14_19_17.pngAmennyiben egy gyógyszer alkalmazását nem a szakmai szabályoknak megfelelően engedélyezik, az felvetheti egyebek mellett a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúját. Többek között erről is szó esett az ATV A nap híre című műsorában.

A klinikai vizsgálatban nem ugyanolyan összetételű készítménnyel dolgoztak, mint ami most forgalomba kerülhet, mert a kisebb mennyiségű készítmény és a tömegtermelés során előállított orosz oltóanyag nem teljesen egyezik az iratok szerint – értesült a Népszava. Erre a felvetésre is választ várt több szakértő – akik közül néhányan visszaléptek –, amikor a Szputnyik V vakcina engedélyezése során kikérte álláspontjukat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).

Ez az ügy is szóba került az ATV A nap híre című, Simon András vezette műsorában szerdán. Az adás vendége volt Barna Zsuzsa újságíró, a Nyugati fény munkatársa, Gréczy Zsolt, a DK tanácsadója és magam is.

Abban a résztvevők egyetértettek, hogy az alacsony oltási kedv nagyrészt a vakcinák iránti bizalom hiányára vezethető vissza, amelynek oka elsősorban a hiányos tájékoztatás. Amennyiben a Népszava információja igaz, nyilván ez sem erősíti az oltási hajlandóságot. Meg az sem, hogy félő: az orosz vakcina engedélyezésében résztvevő szakértők nem a saját legjobb meggyőződésük alapján, hanem állítólag némi kormányzati nyomásra bólintottak rá sietve az oltóanyagra, s a külgazdasági és külügyminiszter leszerződött mindjárt egymillió adagra.

Amit pedig az adás idején még nem tudtunk: a kormány a koronavírus-vakcinák engedélyezési eljárását felgyorsítandó arról döntött, hogy minden olyan, a világban alkalmazott oltás, amellyel több mint egymillió embert oltottak be és veszélyhelyzeti felhasználási engedélyt kapott, Magyarországon is megkaphatja ezt az engedélyt. Ugyanakkor hangsúlyozták: ettől függetlenül minden behozott vakcinát a felhasználás előtt a Nemzeti Népegészségügyi Központ külön is ellenőriz.

Ennél azért alaposabb, tételes tájékoztatást is kaphatnánk például a koronavírus.gov.hu oldalon arról, melyik vakcina mennyire hatásos, milyen mellékhatásokkal kell számolni, ezeket a gyártók megfelelően dokumentálták-e. Nem kevésbé lenne fontos, mikor és hol kezdődnek meg a tömeges oltások, azokról hogyan fogunk tájékoztatást kapni, és az egyes készítmények között miként választhatunk.

Visszatérve a Népszava hírére, büntetőjogászként fel kell hívnom a figyelmet néhány kérdésre.

  1. Amennyiben a vakcinák vizsgálata során bárki valamilyen szakmai mulasztást követett el, az kimerítheti a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tényállását.
  2. Ha bárki utasítást adott a szakmai protokollok akár csak részleges figyelmen hagyására, az hivatali visszaélés lehet.
  3. A hamis szakértői vélemény büntetőjogi szempontból azonosan ítélendő meg a hamis tanúzással.

Aki pedig bűncselekmény útján bárkinek kárt okoz, ezért polgári jogi felelősséggel tartozik. Állni kell a másoknak okozott anyagi kárt, a nem számszerűsíthető hátrányokért pedig sérelemdíj követelhető.

Végezetül senkit nem beszélek le az oltásról, mert ha megfelelő információk állnak majd rendelkezésemre, magam is beoltatom magam. Csupán jelezni akartam: a tűzzel játszik, aki a szakmai szabályok figyelmen kívül hagyásával engedélyezi humángyógyszerek alkalmazását. De reméljük, hogy mindez felesleges gondolatkísérlet, és a büntetőjognak semmilyen szerepe nem lesz az oltási kampányban.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr8316408220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása