Magyar Ügyvéd Blog

A „gránitszilárdságú” írná elő, hogy Magyarországon tilos a drogok előállítása – és akkor mi változik?

2025. március 07. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2025-03-07_13_31_04.pngA Btk. szerint akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújthatják a kábítószer-kereskedőket, az „iparág” azonban ennek ellenére virágzik. Mi változik attól, ha a drogok előállításának és fogyasztásának tilalmát alaptörvénybe foglalják? Amennyiben ettől valóban bármit remélni lehetne, az egész Btk.-t, meg a tízparancsolatot is bevehetnék az „alaptákolmányba”. Meg azt is, hogy érvényesen szavazni csak a Fideszre lehet.

Az alaptörvényben fogják rögzíteni, hogy Magyarországon tilos a kábítószer előállítása, terjesztése, használata és népszerűsítése – jelentette be a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos. Horváth László közölte, hogy március 1-jétől hajtóvadászat folyik a kábítószer-kereskedők ellen annak érdekében, hogy felszámolják Magyarországon a drogkereskedelmet, és zéró toleranciát tanúsítanak a dílerekkel szemben. Olyan jogszabályi környezetet kívánnak teremteni, ami a rendőrségi fellépést gyorsabbá, hatékonyabbá és eredményesebbé teszi, és elrettenti a drogkereskedőket.

Van elrettentőbb szankció a tényleges életfogytiglannál? Miután a halálbüntetést nemzetközi szerződések tiltják, ami teljesen antihumánus, ezzel kell beérnünk. Az meg aligha alkotmányos kérdés, hogy miként teremthető olyan jogszabályi környezet, amely valóban képes elrettenteni a potenciális bűnelkövetőket. Amennyiben a „gránitszilárdságú” alaptörvény módosítását erre alkalmasnak tartják, a hatóságoknak igen egyszerű dolga lehetne. A helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb.

„Meg akarjátok előzni a bűntetteket? Tegyétek, hogy a törvények világosak, egyszerűek legyenek, és hogy a nemzet egész ereje azok védelmére összpontosuljon, s egyetlen része se használtassék fel megsemmisítésükre. Tegyétek, hogy a törvények ne annyira az emberek osztályait, mint inkább magukat az embereket szolgálják. […] Végül a legbiztosabb, de a legnehezebb eszköze a bűnök megelőzésének a nevelés tökéletesítése” – írta Cesare Beccaria (1738–1794) milánói jogfilozófus. Nagyon fontos meglátása volt az is, hogy nem a büntetés szigorúsága, hanem a büntetés elkerülhetetlensége és az ítélet gyors kimondása tarthatja vissza a bűnelkövetőket.

A NER jogalkotói sokat tanulhatnának Beccariától. Például azt, hogy „a bűnök megelőzésének a nevelés tökéletesítése” a legbiztosabb, ám kétségkívül legnehezebb eszköze. Erre mintha kevesebb figyelmet fordítanának. Meg azt is fontolóra vehetnék, hogy nem a büntetés szigorúsága, hanem annak elkerülhetetlensége jelenti az igazi visszatartó hatást. Ebből azért annyit most fontolóra vettek, hogy a rendőrségi fellépést gyorsabbá, hatékonyabbá és eredményesebbé kell tenni. Ám eddig mi volt a jogszabályi akadálya annak, hogy ezeket a szempontokat ne érvényesítsék? Semmi.

Vajon miért pont március 1-jétől folytatnak hajtóvadászatot a kábítószer-kereskedők ellen annak érdekében, hogy felszámolják Magyarországon a drogkereskedelmet? Eddig nem tanúsítottak zéró toleranciát a dílerekkel szemben? Pedig a hatályos Btk. ezt tartalmazza. Tekintsük a kormánybiztos beismerő vallomásának, hogy a hatóságok mostanáig szemet hunytak a kábítószer-bűnözés felett? Arról sem szabadna megfeledkezni, hogy hatékony drogprevenciós programokkal elsősorban a keresleti oldalt kellene szűkíteni.

Vajon mi változik attól, ha a drogok előállításának és fogyasztásának tilalmát alaptörvénybe foglalják? Amennyiben ettől valóban bármit remélni lehetne, az egész Btk.-t, meg a tízparancsolatot is bevehetnék az „alaptákolmányba”. Hiszen a szerint ölni, lopni és hazudni stb. is tilos. Ha ez ilyen egyszerű lenne, azt is alkotmányba foglalhatnák, hogy érvényesen szavazni csak a Fideszre lehet.

(Illusztráció: www.shutterstock.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr4218812114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása