Nem tud meglenni Orbán Viktor anélkül, hogy időnként ne vegzálná az embereket nemzeti konzultáció címén mindenféle ostoba és teljesen felesleges álkérdésekkel. Igaz, egy ideje ezt nélkülöznünk kellett, és emiatt egyeseknek akár súlyos elvonási tünetei lehetnek. Ha másnak nem is, a miniszterelnöknek bizonyosan, mert másfél év kihagyás után jöhet az újabb konzultáció.

Megszereztük a legújabb nemzeti konzultáció kérdőívét. Szigorúan titkos, ezért kérünk mindenkit, kezelje bizalmasan. Íme, ez a dokumentum került a birtokunkba:

Eddig ez volt a vicc helye. De komolyra fordítva a szót, a nemzeti konzultációt Orbán Viktor még ellenzéki politikusként 2005 februárjában dobta be a köztudatba. Akkor állítólag hétszáz települést jártak végig, és személyesen, telefonon vagy levélben 1,6 millió ember mondta el a véleményét. Mit tett értünk az ország, miben csalódtunk, mitől félünk, mibe szeretnénk beleszólni, min változtassunk, mi legyen a közös cél – ezeket a kérdéseket tették fel.

A Fidesz politikusai akkor olyan meglepő információk birtokába jutottak, mint hogy elégedetlenek vagyunk az életszínvonal alakulásával, a politikusok teljesítményével, s féltjük a munkahelyünket. Ezért minden bizonnyal érdemes volt energiákat nem kímélve megszólítani az embereket.

Az első csak kamuötlet volt

Miután a Fidesz környékén úgy látták, hogy az akció rendkívül hasznosnak bizonyult, a 2010-es választási győzelem után szinte azonnal bejelentették, hogy öt nagy ügyben lesz nemzeti konzultáció. A témák: a rend, a szociális biztonság helyreállítása, a gazdaság talpra állítása, az egészségügy megmentése és a demokratikus normák visszaállítása. Elsőként a közbiztonság helyzetéről kívántak konzultálni, és májusra össze is hívták az első rendezvényt Ózdon. Ott a kormányfő közölte, hogy a kabinet hivatalba lépése után két héten belül javulni fog a közbiztonság. Ha ő mondta, ez bizonyára bekövetkezett. Kár, hogy ezzel mindjárt véget is ért a konzultáció.

De az ötletet nem engedték el, mert szeptember elején bejelentette a miniszterelnök, hogy a nemzeti konzultáció keretében levelet küld minden nyugdíjasnak. A kérdőíveket 1,7 millió háztartásba juttatták el, a költségeket pedig a Fidesz állta – legalábbis azt ígérték. Később kiderült, hogy a végül összesen 2,9 millió levél után a számla 222 millió volt, amit a nyugdíjbiztosító fizetett ki. Akkor mintegy kétszázezren válaszoltak, és megint fontos dolgot tudott meg a kabinet: a nyugdíjasok számára az egyik legfontosabb kérdés a járandóságuk értékállósága. Alig több mint kétszázmilliót ez nyilván megért.

Az alaptörvény ügyében jött a végképp átverés

A következő konzultáció 2011 februárjában következett: az új alaptörvénnyel kapcsolatban tettek fel kérdéseket. Egyebek mellett arról, hogy csak az állampolgári jogokat vagy a kötelezettségeket is deklarálják-e az alkotmányban, korlátozzák-e az állam eladósodását, s kapjanak-e védelmet olyan közös értékek, mint a család, a munka, az otthon, a rend és az egészség. A sorban szerepelt a tényleges életfogytiglan vagy a szülők gyermekek utáni szavazati jogának alkotmányba foglalása is.

A kérdőíveket – amelyek kiküldésének összköltsége a hivatalos tájékoztatás szerint félmilliárd forint volt – 920 ezren küldték vissza, és egyebek mellett kiderült, hogy az emberek elsöprő többsége nagy barátja az életfogytig tartó börtönnek. Ezt korábban is tudtuk, de biztos, ami biztos, a kormány rákérdezett. Amúgy a dolog apró szépséghibája, hogy a konzultációt 2011. február 14-én hirdették meg, s alig két hónap múlva az alaptörvényt – amelynek tervezetét március 14-én nyújtottak be – a parlament megszavazta. A kérdőíveket tehát még vissza sem érkezhettek, mire kész volt a normaszöveg. Szóval egyszerűen hülyének néztek minket.

Pár hónappal később jött a szociális konzultáció. Többek között a védett kor intézményének bevezetéséről – az 55 évnél idősebb munkavállalókról lett volna szó –, a közműdíjak állami korlátozásáról, a gyógyszergyári lobbi hatalmának megtöréséről kérdeztek. Ugyanakkor ki-ki eldönthette: szociális segély helyett biztosítsanak-e inkább munkát, s ha valaki mégis támogatásra szorul, azt pénzzel vagy alapvető szükségleti cikkekkel segítsék-e.

Erre a kérdőívre 1,1 millióan válaszoltak, de ezúttal nemcsak a felnőttek, hanem a 16 évnél idősebb gyermekek is megírhatták a véleményüket. Az eredmény pedig ismét igazolta, hogy az efféle akciók minden pénzt megérnek: a válaszolók 97 százaléka jelezte, hogy a segély helyett jobb a munka, 91 százalék pedig egyetértett a védett kor intézményével. Ki gondolta volna?

Darabonként 1200 forintba került egy válasz

A következő év tavaszán – minden eddiginél több, összesen 16 kérdéssel – folytatódott a konzultációsorozat, s ezúttal a gazdaság volt a téma. Körülbelül hétszázezer válasz érkezett, vagyis az érdeklődés 2012-ben a szokásosnál is szerényebben bizonyult, amit az ellenzék kínos bukásként értékelt. A költségeket ezúttal 860 millióra becsülték, tehát egy válasz 1200 forintba került.

Többek között arról kérték az emberek véleményét, kell-e támogatni a fiatalok és a kisgyermekes anyák munkába állását, tegyék-e adómentessé a nyugdíjas korukban továbbdolgozók fizetését, emeljék-e a minimálbért, szorítsák-e vissza a monopóliumokat, maradjon-e a „méltányos” tehermegosztás az állam, a nagyvállalatok, a bankok és az emberek között, s államosítsák-e a közműcégeket. Itt megint csak az volt a gond, hogy a kormány – meg sem várva a válaszokat – nagyjából eldöntötte, mit akar.

Azután kis szünet következett, de eljött 2015 nyara, amikor végre megint konzultálhattunk például arról, veszélyeztetik-e a „megélhetési bevándorlók” a magyar emberek munkahelyeit. Hát persze – vallotta 72 százalék. Ugyanennyien állították, hogy tudtak róla: a „megélhetési bevándorlók” illegálisan lépik át a határt, és a számuk az elmúlt időszakban húszszorosára nőtt. A válaszolók háromnegyede egyetértett azzal is, hogy Brüsszel – bármit jelentsen ez – bevándorláspolitikája megbukott.

Ennyit erről. A szokásosan irányított kérdésekre különben egymilliónyian válaszoltak, s ez a nagy mintás „közvélemény-kutatás” egymilliárdba került. Mégsem volt haszontalan befektetés, hiszen ismét kiderült, hogy az ország népességének egy nem jelentéktelen része vevő a kormányzati propagandára, és kész bármilyen hülyeséghez asszisztálni. Csaknem kilencven százalék például ahhoz, hogy a kormány szigorítsa a bevándorlási politikáját, ami bevándorlók híján – mert hogy alig van olyan menekült, aki Magyarországon képzelné el a jövőjét – eléggé értelmetlen dolognak tűnik. De még az sem tűnt fel, hogy feleslegesen kérdeznek bármit, hiszen a konzultáció idején már épült a migránselhárító kerítés a határon.

Az a bizonyos 2015-ös esztendő hozott egy másik nemzeti konzultációt is. Ezúttal az internetről fejthettük ki a véleményünket. Érthetetlen, hogy miért nem a netadó bejelentése előtt jutott ez a döntéshozók eszébe. A hatalmas politikai bukás után a kormány próbálta menteni a menthetőt. Még szerencse, hogy ezt a világhálón lehetett szavazni, így a költségek elenyészőek voltak. Viszont megint nagy igazságokra derült fény. Ha már nemzetünk nagyjai maguktól nem találták ki, megvilágosodhattak: a nép olcsóbb internetet akar. S a szavuk meg is hallgattatott, mert idén januártól csökkent az áfa. Mondjuk az előfizetési díjak nem. Sebaj, majd államosítják a távközlési cégeket.

Most jöhet az újabb őrület

A miniszterelnök évértékelő beszédében legfontosabb nemzeti ügyekként azonosított témákról fog szólni a következő nemzeti konzultáció. Hétfőn a parlamentben meg is ismételte, mi az az öt nagy probléma, az öt nagy veszély, ami a magyarokra leselkedik 2017-ben. 

• Brüsszel meg akarja tiltani a rezsicsökkentést. 
• Sok menekült korlátlanul utazhat Európában. Kérdés, őrizetbe vegyük-e őket, amíg jogerős döntés nem születik róluk.
• A nemzetközi szervezetek aktivitása erősödik. Titokban külföldi pénzekkel akarják befolyásolni a magyar politikát. Tiszta vizet kell önteni a pohárba.
• Brüsszel újabb gazdasági jogosítványokat akar magának, szociális pillér néven. De mi nemzeti hatáskörben akarjuk tartani az adópolitikát.
• Brüsszel támadás alá veszi a munkahelyteremtő támogatásokat. Erről  a nemzeteknek kell dönteniük.

Gratulálunk neki, hogy ez jutott a főnöke eszébe. Mert hogy illegális bevándorlók szinte nincsenek, az uniós közös adópolitikával kapcsolatos magyar ellenérzésekről meg alig hallottunk. A rezsicsökkentésről viszont inkább ne is beszéljünk, mert a gázár világpiaci ára ma jóval alatta van a „rezsicsökkentett” hazai tarifának. Akkor most mi van?

Konzultáció helyett néha a levél is hasznos ötletnek tűnt 

Alig zárult le a gazdasági konzultáció, máris levelet kézbesített a posta 2012 augusztusában. Ez nem hagyományos konzultáció, csak tájékoztatás volt arról, hogy a kabinet a munkahelyvédelmi akcióterv keretében – Európában elsőként – „olyan szociális járulékcsökkentést” hajt végre, amely csaknem egymillió álláshely megőrzését szolgálhatja. Erre a levélre nem kellett válaszolni.

A kormány különben 2011 novemberében levelet küldött a nyugdíjasoknak is, megnyugtatva őket, hogy a nyugdíjuk biztonságban van, a közműdíjak pedig alig fognak emelkedni. Akkoriban kaptak levelet a miniszterelnöktől a rendőrök, a kormánytisztviselők és a közalkalmazottak is, akiknek azt ígérte Orbán, hogy a devizahitelüket kedvezményesen forintosíthatják – csakhogy ebből nem lett semmi.

Levelet küldött a határon túl élő magyar állampolgároknak 2013 februárjában Orbán Viktor, mert a kabinet őket is be akarja vonni a nemzeti konzultáció rendszerébe. A Miniszterelnökség összesen 160 ezer küldeményt postázott, azok előállítása és kézbesítése pedig 45,8 millió forintba került. Akkor Havasi Bertalan sajtófőnök közölte, hogy a jövőben is lesznek még hasonló levelek, mert a határon túliakat sem akarják kihagyni semmi jóból.

Újabb propagandakiadvánnyal szórta meg a háztartásokat az Orbán-kormány tavaly tavasszal, s abból megtudhattuk, hogy „A magyar reformok működnek”. A 18 oldalas füzet nyomdai előállítása és terjesztése több mint 180 millió forintba került az adófizetőknek. Ősszel pedig a kvótaellenes referendum kapcsán tájékoztattak minket, hogy a nem létező „kényszerbetelepítés veszélyezteti kultúránkat és szokásainkat”. Ezúttal ment levél a határon túli magyaroknak is, és a hazugságkampány számlája legalább háromszázmilliós volt, de más források szerint megközelítette a kilencszázmilliót.

Decemberben pedig a nyugdíjasoknak szánt tízezer forintos Erzsébet-utalvány mellé járt levél – ennek költsége viszont legalább csak pár tízmillió –, amelyből kiderült, hogy Orbán személy szerint is mindent megtett az idősebb nemzedékek érdemi támogatása érdekében. De hogy akkor miért nem készpénzt utaltak, ami csaknem másfélszerese lehetett volna az utalvány értékének – amelynek kibocsátását számos költség terhelte –, máig nem derült ki.

Nem is próbáltuk meg összesíteni, hogy mindez mennyeibe került, amire korrekt adatok híján esélyünk sem lett volna. Ráadásul a felsorolás sem teljes, mert egy tényfeltáró portál egész kapacitását lekötné, ha valaki számba akarná venni, hogy az Orbán-kormány hány lakásokhoz postázott kiadvánnyal bombázta már a választókat. Durva becslésünk szerint tízmilliárdhoz közelíthet a számla. Megérte? Legközelebb 2018-ban önök döntenek erről.

Zárszó gyanánt

Miközben sorra jöttek a mindenféle konzultációk, az Orbán-rezsim egyetlen pillanatig sem gondolta komolyan, hogy kíváncsi lenne az emberek véleményére. Különben ügydöntő népszavazást írnak ki a paksi atomerőmű bővítése vagy  az olimpia kapcsán – hasonló nagyságrendű, a GDP nagyjából tíz százalékát felemésztő projektekről van szó. Még furább, hogy az alaptörvény ügyében sem gondolták, hogy azt egy rereferndumnak kellett volna megerősítenie.

Ezzel szemben – minden idők legdrágább, vagy húszmilliárdot felemésztő (gyűlölet)kampánya után – szavazhattunk a nem létező kötelező uniós bevándorlási kvótáról. Orbán nyilván azt gondolta, kényelmesebb lesz az emberekre tolni a felelősséget azért, hogy szembemegyünk az egész unióval.

Lett azonban ebből egy nagy pofára esés. Így már érthető, miért nem vállalta a Fidesz más, sokkal fontosabb, érdemi kérdésekben a kockázatot. Bár a bukást maguknak köszönhetik, mert ha – rettegve egy esetleges ellenzéki kezdeményezés sikerétől – nem írják át a népszavazási törvényt, a referendum bőven érvényes lett volna. Így jártak.