Az Andorrától elszenvedett kínos vereség kapcsán sokakban felmerülhet a kérdés, vajon mi értelme van akár egyetlen fillér közpénzt is elkölteni a magyar focira. A kézenfekvő válasz: semmi. De akkor – ha csak nem úri passzióból – miért vesz az ember futballklubot magának?
Valószínűnek tűnik, hogy Magyarország GDP-arányosan jóval többet költ a labdarúgásra, mint más országok. Az atlatszo.hu még tavaly próbálta összeszedni, mennyit fordítanak stadionépítésre, és azt találta, hogy 2010 és 2020 között több mint harminc új létesítmény valósulhat meg mintegy 215 milliárd forintból – hárommilliárd híján kizárólag közpénzből.
Igaz, akkor még nem lehetett tudni, hogy a Puskás Stadion a 2011-ben tervezett negyvenmilliárd helyett – ami tavaly „csak” százmilliárdnál tartott – majdnem kétszázmilliárdból újul meg. Mondhatnánk, a hülyének is megéri, hiszen a létesítmény a 2020-as labdarúgó EB három csoportmérkőzésének és egy nyolcaddöntőjének lesz a helyszíne.
Így viszont összességében már háromszázmilliárd felett jár a stadionépítési program költsége, s pár kisebb tétel – néhány harmadik vonalbeli csapat pályájának felújítása – még nincs is benne. Viszont legalább kiderült: az eddig elkészült beruházások egy részét fideszes potentátok – például Felcsúton nyilván maga Orbán Viktor, Debrecenben Kósa Lajos, Mezőkövesden Tállai András, a Ferencváros esetében Kubatov Gábor, az MTK-nak Deutsch Tamás – bulizták ki.
Nem kevésbé fontos, hogy ki kapja a megbízásokat. Például a korábban Tiborc István érdekeltségébe tartozó Elios, illetve a felcsúti telephellyel is rendelkező Pharos ’95 Kft. neve elég gyakran feltűnt. Mellesleg a Puskás Stadion esetében is szerepelnek Mészáros Lőrinc, a nemzet gázszerelője – és más csókosok – érdekeltségébe tartozó cégek. A buli az, ha a haveri cégek által kivitelezett beruházás minél drágább. A látványos, ám nagyrészt felesleges építkezések tehát lényegében a közpénz magánosítását szolgálják.
Talán soha nem szenvedett kínosabb vereséget magyar válogatott, mint múlt pénteken Andorrában. Figyelem, Andorra egy 75 ezres lélekszámú törpeállam Franciaország és Spanyolország határán. A helyi labdarúgó-szövetség különben csak 1996-ban csatlakozott a FIFA-hoz, és tétmeccsen azóta a nemzeti válogatottnak kétszer sikerült győznie – másodjára most, Magyarország ellen. Az Index különben összeszedte: égett-e már magyar csapat nagyobbat, s a sorban a tavalyi Málta elleni vereség csaknem ennyire védhetetlen, bár a szigetország népessége meghaladja a négyszázezret. Ott tehát mégsem annyira rossz az arány, mint Andorra esetében, ahol a válogatott keretbe minden háromezredik felnőtt helyi lakos bekerült. Máltán olyan minden tizenötezredik, nálunk viszont csak minden négyszázezredik magyar állampolgár léphet pályára válogatott mezben.
Tao
A fociba ráadásul ennél több pénz is megy, mert a látvány- és csapatsportokat – elsősorban az utánpótlás nevelését célzó programokat – a vállalkozások adókedvezmény igénybevételével támogathatják. Végtelenül leegyszerűsítve: társasági adójuk (tao) egy részét ilyen célra felajánlhatják, s ebben az esetben a pénz nem a költségvetésbe folyik be, hanem a kedvezményezett egyesülethez kerül.
A cégeknek ez tehát egyetlen fillérjébe sem kerül, viszont a tao átirányítása a futballba a büdzsé bevételét csökkenti. Szóval ebben az esetben is egyértelműen közpénzről van szó, amiről az állam lemond.Tavaly az Index összesítése szerint 148 milliárdnyi tao-pénz osztottak szét az összes kedvezményezett között (ebből jutott más látványsportoknak és művészeti tevékenységre is).
A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia – a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány – tavaly csaknem hárommilliárdot kapott, s a rendszer bevezetése, tehát 2011 óta 14 milliárdot kaszáltak. A Tállai-féle Mezőkövesd Zsóry Futball Clubnak 778 millió, a Pest megyei első osztályban focizó Pilisi Labdarúgó Klubnak 710 millió, a Várda Sport Egyesületnek – amely mögött a nemzeti fejlesztési miniszter áll – 481 millió, a szombathelyi Illés Sport Alapítványnak 476 millió jutott.
A portál összesítése szerint a csaknem 1200 elfogadott program alapján 28 és fél milliárd forintot osztottak ki, s ennek tizede Felcsútnak, több mint harmada – 10,7 milliárd – az első 25-be sorolt egyesületnek jutott. A maradék 17 milliárdon pedig több mint ezren osztoztak. Végső soron pedig a költségvetésből átirányított tao-forintok is elkölthetők a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez tartozó vállalkozások bevonásával.
Az utánpótlás-nevelés felelőssége aligha korlátozható néhány egyesületre. Amit egyértelműen mutat, hogy a magyar futballt az Orbán-kormány az elmúlt nyolc évben ezzel a módszerrel nemigen tudta felvirágoztatni. Még a tao-pénzekkel szépen kitömött Felcsút sem a sajátnevelésű tehetségei révén került vissza idén az első osztályba, hanem élvonalbeli játékosok igazoltatásával.
A foci lehet pénzmosoda?
Úgy is lehet pénz csinálni, hogy a futballklub értékesíti a meccsek közvetítési jogait: ha állami hirdetésekkel kitömött kereskedelmi csatorna fizet értük, az is jó, ha költségvetési millárdokból fenntartott közszolgálati csatorna fizet értük, az is jó.
A közpénzek kiszivattyúzásától teljesen független kérdés az, hogy a szervezett bűnözésből, vesztegetésből származó bevételek a klubokon keresztülfolyatva tisztára moshatóak. Nem véletlen, hogy szerte a világban találunk példát arra, hogy maffiózók, oligarchák, korrupt politikusok bevásárolják magukat futballklubokba.
A bűnös úton szerzett bevételek – a nehezebb nyomonkövethetőség érdekében – tipikusan készpénzben keletkeznek, illetve a tényleges tulajdonos személyének elrejtését lehetővé tévő, általában valamilyen egzotikus államban bejegyzett off-shore cég számláján pihennek. Normális esetben mind a nagyösszegű készpénz, mind az off-shore-gyanús befektető feltűnése aggályokat ébreszt, s a tranzakcióban érintett pénzügyi szolgáltatók, könyvelők, ügyvédek kötelesek jelezni a hatóságoknak a pénzmosásra utaló jeleket.
Egy deficites futballklub azonban nem fog aggályoskodni, amikor egy nagyvonalú támogató hajlandó pénzügyi mentőövet dobni. Focicsapatot venni különben nem feltétlenül ígéretes, anyagi hasznot hajtó befektetés. Mégis megéri meglépni: a politikus népszerűséget szerezhet magának, a kétes hátterű üzletember pedig belépőt vásárolhat az elitbe, és a stadionok VIP-páholyában közel kerülhet a politikai döntéshozókhoz.
A pénzek tisztára mosására különben a legegyszerűbb megoldás a jegybevételek generálása. Ha valakinek van otthon néhány fegyverkereskedelemből vagy illegális szerencsejátékból származó milliárdja és van hozzá egy focicsapata is, érdemes az üres lelátókat fantomnézőkkel megtölteni. Tipikus, hogy a nézők készpénzzel fizetnek a belépőkért, ezért nem kelt gyanút, ha a klub könyvelésébe bekerül meccsenként pár százzal több eladott jegy. Így akár hetente tisztára mosható néhány millió.
A bevételekből aztán például lehet venni más kluboktól játékosokat. A lényeg az, hogy a tranzakcióba közbeiktatódjék egy, a klubtulajdonos bizalmát élvező ügynök is. Az eladó vaskos jutalékot fizet az ügynöknek, közvetetten meg a klub tulajdonosának. Ehhez képest kifejezetten kispályás megoldás, ha a klub dupla áron építtet új öltözőt a játékosoknak, az ezzel megbízott vállalkozás pedig a felárért cserében felhúz egy nyaralót a klub elnökének.
A politikus hatalmas rizikót vállal, amikor készpénzben vesz át vesztegetési pénzt például a közbeszerzési eljárásban győztes vállalkozótól. Ezért a gazdasági szereplők egyre kifinomultabb módon fejezik ki a hálájukat a döntéshozók felé. Például szponzorációs szerződés keretében a politikus által elnökölt klubot támogatják inkább, amely a bevételből fizeti mondjuk a biztonsági szolgálat embereit, akik aztán pártfeladatok ellátására, az ellenzékiek fenyítésére is bevethetők. Esetleg a futballklub vesz néhány autóbuszt, amivel szükség esetén a kormány mellett tüntetni vágyókat lehet a fővárosba utaztatni.
Kell egy csapat!
Természetesen a futball népszerű sport, s a klubtulajdonosok és -vezetők túlnyomó része vélhetően becsületes ember. Ez a terület néhány sajátossága miatt mégis vonzza a bűnözőket. A fociban egyre több pénz van: az edzők és a játékosok kozmikus összegeket keresnek, amit főleg a nagyvonalú televíziós közvetítési és szponzorációs bevételek tesznek lehetővé.
A növekvő verseny miatt egyre gyakoribb a külföldi játékosok igazolása, s a piac teljesen nemzetközivé vált. Egy-egy emberért néha felfoghatatlan összegeket fizetnek egymásnak a klubok, és ezen már senki sem lepődik meg. Ugyanakkor nincs objektív módszer annak meghatározására, hogy az átigazolási díj arányos-e, tehát képtelenség eldöntenii, hogy mikor csinál jó üzletet egy egyesület – vagy mikor jöhet szóba a pénzmosás gyanúja.
(A nyitóképen Garas Dezső Minarik Ede mosodás és pályabérlő szerepében Sándor Pál Régi idők focija című filmjében.)
