Nagyvonalúan döntött a kormánypárti többség: ne költsünk milliárdokat egy népszavazásra, ami arról szólna, hogy a korrupciós bűncselekmények büntethetősége tizenkét év elteltével évüljön el. A parlament gyorsított eljárásban el is fogadta ezt. Már a kérdés felvetése is annak beismerése, hogy a jelenlegi rezsim haszonélvezőinek korrupcióját a rezsim nem üldözi, tehát olyan hosszú elévülési idő kell, ami lehetővé teszi a büntetőjogi felelősségre vonást a jogállamiság visszaállítása után. De mit lehet majd ennyi idő elteltével bizonyítani?
A korrupciós bűncselekmények büntethetősége tizenkét év elteltével évül csak el – ezt a törvénymódosítást fogadta el az Országgyűlés a Jobbik előterjesztése alapján. Sokat persze nem kockáztat a Fidesz, hiszen ez a rendelkezés csak a jogszabály hatályba lépése után elkövetett cselekmények esetében alkalmazható. Vagyis visszamenőleges hatálya nincs, tehát a korábbi vesztegetési ügyekre nem vonatkozik.
A büntethetőség – eltérő rendelkezése hiányában – a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább öt év elteltével évül el. A korrupciós cselekmények jelentős részében alapesetben három évig terjedő börtönbüntetést lehet kiszabni, tehát egy egyszerű vesztegetés büntethetősége öt év után megszűnik. De akár tíz év börtön is járhat annak a vezető beosztású hivatalos személynek, aki a helyzetével visszaélve jogtalan előnyért a hivatali kötelességét megszegi. Ekkor tehát az eddigi szabályok szerint is tíz év az elévülés.
Korrupciós bűncselekmény egyébként a vesztegetés, a vesztegetés elfogadása, a hivatali vesztegetés, a hivatali vesztegetés elfogadása, a vesztegetés bírósági vagy hatósági eljárásban, a vesztegetés elfogadása bírósági vagy hatósági eljárásban, a befolyás vásárlása, a befolyással üzérkedés, a korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása. Például az a „hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér”, elköveti ezt a cselekményt, s bizonyos esetekben ezért tíz év börtönt is lehet kapni.
Ha a törvényben meghatározott elévülési idő eltelt, a hatóságok már nem is nyomozhatnak, hacsak közben nem tettek volna olyan lépést, ami az elévülési időt megszakítja – írtuk egy korábbi blogbejegyzésünkben. Ennek azonban szigorú feltételei vannak. A bűncselekmény elévülését csak azok az – ügy előbbre vitelét célzó, tehát érdemi – eljárási cselekmények szakítják félbe, amelyek ténybeli alapja azonos az utóbb vád tárgyává tett cselekmény ténybeli alapjával (tárgyi feltétel); illetve amelyek meghatározott személy – a későbbi vádlott – szerepének a tisztázására irányulnak (személyi feltétel). Az Alkotmánybíróság különben kimondta: „az elévülés elsősorban a bűnüldöző hatóságnak szól, és annak kezében van: a törvény szerint a hatóság félbeszakítással újból megindíthatja a teljes idő folyását, anélkül, hogy az elkövetőnek tudnia kellene erről”. Csak ehhez tudni kellene, ki az elkövető, mert az kevés az elévülés félbeszakításához, ha a felkutatására folyamatosan megteszik a szükségesnek vélt lépéseket, de a személyéhez nem jutnak közelebb.
És akkor most mi van?
Mit nyerhet, s mit kockáztat a törvénymódosítás támogatásával a Fidesz? A népszavazási kezdeményezést máris okafogyottá tette, mert a referendumtól és bármiféle ellenzéki összefogástól úgy fél a kormánypárt, mint ördög a tömjénfüsttől. A Vágó Gábor javasolta kérdéshez csatlakozott az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és az Együtt, meg a Momentum is, amely egyetlen nap alatt ötezer aláírást gyűjtött össze. Szóval úgy fest, könnyűszerrel meglett volna a népszavazás elrendeléshez szükséges kétszázezer támogató.
De a Fidesz semmit nem bíz a véletlenre – a népre –, hanem inkább maga akar mindent diktálni. Ez történt a vasárnapi boltzár ügyében, amikor a referendum helyett inkább a parlamenti többség döntött. Ugyanezt játszották el a budapesti olimpia kapcsán is: akkor össze is gyűlt elegendő aláírás a helyi népszavazás elrendeléséhez, a kormány azonban beijedt és javasolta a fővárosnak, hogy vonja vissza a pályázatát.
Most is ez történt, de a korrupciós cselekmények elévülési idejének meghosszabbításával a kormányoldal nagy kockázatot azért nem vállalt. A rendőrségi statisztika szerint különben tavaly 1600 esetben követtek el befolyással üzérkedést, míg nem egészen kilencszázszor hivatali vesztegetés elfogadása, 370 alkalommal vesztegetés elfogadása miatt indult eljárás.
Azonban senkinek ne legyenek kétségei: ezek döntő többsége egészen pitiáner ügy lehet. Lefizetik – vagy próbálják lefizetni – a rendőrt, a vámost, a fegyőrt, esetleg meccseket „vesznek meg”. Az igazán nagy halak azonban nincsenek veszélyben.
Az ugyanis követhetetlen, hogy például egy közbeszerzési eljárás kapcsán mi folyik. Főleg akkor, ha látszólag minden a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történik. Amennyiben a törvényes keretek között határozzák meg a pályázati feltételeket, az értékelési szempontokat, azzal szinte semmit nem lehet kezdeni. Legalábbis a büntetőjog eszközeivel.
A korrupció szinte bizonyíthatatlan
Korábban írtunk róla, hogy korrupciós cselekmények esetén a legfőbb ügyész 2014-es körlevele szerint a bizonyításnak minden esetben ki kell terjednie a gyanúsított valós vagyoni, jövedelmi viszonyainak feltárására. A nyomozás során különös figyelmet kell fordítani az aktív vesztegető által felajánlott előny és az ahhoz kapcsolódó bizonyítási eszköz haladéktalan lefoglalására. A bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon elrejtése vagy felélése pedig nem lehet akadálya a törvénytelen gazdagodás elvonásának.
Ezzel csak az a gond, hogy a korrupciós cselekmények bizonyítása meglehetősen nehéz. Ilyen ügyekben ugyanis nincs a szó klasszikus értelmében vett sértett. A „károsult” legfeljebb a közérdek vagy a közvagyon lehet, miközben a vesztegető és a vesztegetést elfogadó fél szándékegységben cselekszik. Tehát nekik semmilyen érdekük nem fűződik ahhoz, hogy a jogsértést feltárják.
Egészen egyszerűen fogalmazva: ha valaki lefizeti a rendőrt, hogy ne jelentse fel, mert ittasan vezetett, s a közeg el is fogadja a felkínált összeget, attól kezdve egyik félnek sem érdeke, hogy erről beszéljen. És ez a helyzet az összes korrupciós ügyben is. Ha pedig ebből indulunk ki, ha nincs tettenérés, illetve az esetre viszonylag rövid időn belül nem derül fény – például azért, mert a rendőrt a Nemzeti Védelmi Szolgálat a korrupciós esemény előtt már kockázatos személynek minősítette, s ezért figyelte –, évek múltán esély sincs a bűncselekmény felderítésére.
A meggyőződésünk tehát az, hogy a korrupciós cselekmények elévülési idejének tizenkét évre történő emelésének nem lesz semmilyen érdemi hatása. Mert gondoljunk csak bele: milyen módon bizonyítható egy olyan cselekmény mondjuk egy évtized múltán, amelynek mindössze két szereplője volt? Erre nagyjából semmi esély.
Itt nyilvánvalóan részben a jogszabályi környezettel van a baj. Például azzal, hogy a törvények lehetővé teszik a közbeszerzési eljárások során egyes szereplők előnyben részesítését. Ez pedig nem büntetőjogi kategória. Mostanra kiépült egy olyan rendszer, amelyben irányított közbeszerzések és értelmetlen vagy túlárazott beruházások kombinációjával az állami szervek által koordináltan zajlik a közpénzek magánosítása. Ezek volumenéhez képest az MNB dölyfös pénzherdálása egyszerű diákcsínynek tűnik.
Az állam megszállása miatt alig van szükség korrupcióra. A pénz kiszivattyúzásához elég egy egyszerű hivatali visszaélés, például hogy a Miniszterelnöségről leszóljanak, hogy valamelyik haver kapjon kamatmentes hitelt az állami banktól. A hivatali visszaélés elévülési ideje marad öt év.
Másfelől a politikai környezettel van baj. Lassan már központi ukázra sincs szükség, mivel a megfelelni vágyó tisztségviselők pontosan tudják, hogy kivel lehet és kivel nem lehet szerződni, melyik szervezetet kell adminisztratív eszközökkel gáncsolni és melyik cég kérelmének elbírálása során kell megfelelő rugalmasságot tanúsítani. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének részét képezi az ügyészség is, s ott a korrupcióellenes főosztály vezetője meg nem olvas újságot.
(Fotó: 24.hu)
