Magyar Ügyvéd Blog

Plakátháború: a hatalom már túllépett minden határon

Back in the USSR

2017. szeptember 29. - Magyar Ügyvéd

plakatos.jpgAlaposan túllépik a hatáskörüket a kormányhivatalok, amikor magánszemély megrendelő által közzétett kormányellenes plakátokat távolíttatnak el – ez a hatályos jogszabályok alapján teljesen egyértelmű. Ennél már csak az a durvább, amikor a Jobbiknak az által megvásárolt plakáthelyekre kihelyezett saját politikai hirdetései miatt intézkednek. Ez cenzúra a javából.

Sajátos indokolással távolíttatják el a kormányhivatalok azokat a kormányellenes plakátokat, amelyeken nem szerepel a megrendelő neve. Miután nagyban hasonlítanak a Jobbik korábbi plakátjaira, ebből azt a következtetést vonták le, hogy emiatt ezek is a településkép-védelmi törvény hatálya alá tartoznak.

A jogszabály szerint közpénzből támogatott jogi személyek hirdetést csak listaáron tehetnek közzé. A településkép-védelmi törvény különben kizárólag a „központi költségvetésről szóló törvényben nevesített és támogatásban részesített” költségvetési szervekre és jogi személyre vonatkozik, s e körbe tartoznak a pártok, de még maga a kormány is. Ha ezek valamelyike olyan cégnél rendeli meg plakátok kihelyezését, amelyek listaára nem ismert, a kormányhivatalnak – az egyébként erősen vitatható, alighanem alkotmányellenes módon elfogadott törvénymódosítás alapján – kétségkívül lépnie kell.

Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy egy magánszemély (jogi műszóval: természetes személy) nem minősül jogi személynek, így a hirdetési árakra vonatkozó korlátozás akkor sem vonatkozhat rá, ha bebizonyosodna, hogy a jelöletlen plakátok mögött valójában a részben költségvetési támogatásból élő Jobbik áll. Feltételezésekre alapozni hatósági intézkedést amúgy sem tűnik túl szerencsésnek, a „nagyban hasonlítanak” fordulat pedig nem több ennél.

Simicska Lajos mindenesetre közölte: a hatósági önkényre tekintettel politikai és közéleti tárgyú hirdetés közzétételére vonatkozó megrendelést az érdekeltségében tartozó cégek egy ideig biztosan nem vesznek fel. Ugyanakkor jogi útra terelik az ügyet, és hivatali visszaélés miatt feljelentést tesznek.

Alighanem ezúttal a vállalkozónak van igaza: amennyiben valaki tényleg a saját zsebéből finanszíroz kormányellenes plakátokat, ahhoz a kormányhivatalnak semmi köze nincs. Még akkor sem, ha ez a magánszemély netán tényleg Simicska rokona lenne, amint azt az állami agit. prop. tudni véli.

Ez egy joghézag

De mi van akkor, ha valaki névtelenül akar közzétenni például kormányellenes plakátokat? Alighanem semmi, mert úgy tűnik, a jogalkotó egyszerűen megfeledkezett a politikai hirdetésről. A médiatörvényben szerepel ugyan a politikai reklám fogalma, de a közterületi plakátokra ez nyilvánvalóan nem alkalmazható.

Viszont: a „sajtóterméken és – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az egyéb kiadványon fel kell tüntetni a szerkesztésre és a kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat (impresszum)”, tehát a kiadó nevét, székhelyét és a kiadásért felelős személy nevét. A Kúria következetes joggyakorlata szerint pedig a kampányplakát is sajtótermék.

Tavaly éppen a kormányt marasztalták el, mert a kvótanépszavazásról szóló kampány idején olyan óriásplakátokat tettek közzé, amelyeken gyakorlatilag olvashatatlan volt, hogy annak ki a megrendelője („felelős kiadója”). Ez a legfőbb bírói fórum szerint sérti a választás tisztaságára, a jóhiszemű és a rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveket. Csakhogy ez kizárólag kampányidőszakban igaz, mert a választási eljárási törvény rendelkezéseit máskor nem lehet alkalmazni.

Szóval marad a joghézag. Másfelől mégsem, mert a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvény kimondja: a „szabadtéri reklámhordozón a reklám közzétevője köteles azonosítható módon feltüntetni a cégnevét, illetve nevét, továbbá a székhelyét, illetve lakóhelyét”. Viszont meglehetősen problémás, hogy ezt egy politikai plakát esetében miként lehet érvényesíteni.

A reklámtörvény szabályainak megsértése esetén alapvetően a fogyasztóvédelmi hatóság, míg a pénzügyi közvetítőrendszerrel kapcsolatos ügyekben az MNB, az információs társadalommal összefüggő esetekben – például elektronikus hírközlés útján megvalósuló reklám esetén – a Médiahatóság járhat el.

Mindezek után kézenfekvő a következtetés: politikai célú plakátok esetén nyilvánvalóan nincs illetékes hatóság. Egyedül kampányidőszakban világos a helyzet, mert akkor a választási bizottságok – végső esetben a bíróságok – felléphetnek. De ha éppen nincs hivatalosan is kampány, teljes a bizonytalanság.

A fogyasztóvédelemtől mégsem várható el, hogy kérje számon bármely hirdetésközvetítő cégen, miért ragasztott ki olyan politikai plakátot, amelynek ismeretlen a megrendelője. Elvileg persze megtehetné, mert a reklámtörvény „hatálya a reklámozóként, reklámszolgáltatóként vagy reklám közzétevőjeként végzett gazdasági reklámtevékenységre, a szponzorálásra, a reklámközvetítésre, a médiahirdetési felületek (reklámhelyek) értékesítésére” is kiterjed.

A reklámhely értékesítésének módjába ugyanis tényleg bele lehet kötni, ha egy cég úgy fogad el megrendelést, hogy nem tesz eleget a reklámtörvényben foglaltaknak. A fogyasztóvédelmi törvény azonban a szervezet hatáskörét a vállalkozások azon tevékenységére korlátozza, amely a fogyasztókat érinti vagy érintheti. Itt lehet ugyan jogsértés, de nincs fogyasztó. Szóval ez is vakvágány.

Az egész ügyben a legsúlyosabb probléma azonban az, hogy a kormányhivataloknak a jogszabályok egyáltalán nem osztottak lapot. Ezek plakátügyben kizárólag akkor járhatnak el, ha bizonyítani tudják, hogy az állami költségvetésből fenntartott jogi személy, például egy politikai párt tett közzé óriásplakátot olyan cégnél, amely a listaárait nem közölte a hatósággal. A „nagyban hasonlít” alapján fellépni viszont tényleg jogellenes.

A magántulajdon és a véleménynyilvánítási szabadság sem szent

Ennél már csak az az elképesztőbb, hogy először talán Zalaegerszegen a Jobbik által megvásárolt plakáthelyről is eltávolíttatta a kormányhivatal a párt saját kormányellenes plakátját. Lehet vitatkozni azon, hogy jó-e, ha egy párt nem hirdetést rendel meg, hanem mindjárt a hirdetési felület tulajdonjogát is megszerzi, de ez nem jogellenes. A saját tulajdonával pedig – bizonyos korlátok között – mindenki azt kezd, amit akar.

kadar.jpg

(Illusztráció: 24.hu)

A hatályos szabályozás szerint párt gazdasági-vállalkozási tevékenység keretében „politikai céljainak és tevékenységének megismertetése érdekében kiadványokat jelentethet meg és terjeszthet, a pártot szimbolizáló jelvényeket és más ilyen célú tárgyakat árusíthat, és pártrendezvényeket szervezhet, illetve a „tulajdonában álló ingatlanokat és ingókat díj ellenében hasznosíthatja és elidegenítheti”.

Azzal tehát jogilag semmi baj, ha a Jobbik a pártok gazdálkodásáról szóló törvényben nevesített cél – tehát saját tevékenységének népszerűsítése érdekében – plakáthelyeket vesz. Azokkal pedig szabadon rendelkezik, s amíg az üzeneteik a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos keretein belül maradnak, azt ragasztanak ki, amit akarnak. 

Az ügyben elég vicces Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott álláspontja. Szerinte akárkié is a plakáthely, a listaárat mindenképp meg kell állapítaniuk, még saját magukkal szemben is, s a szerződést közzé kell tenni. Az meg már a párt dolga – tette hozzá –, hogy a jogszabályok betartásával ki hogyan számláz saját magának. Meg miként köt szerződést saját magával – tehetnénk hozzá. Ehhez képest a kormányhivatalokat is felügyelő Lázár János miniszter álláspontja már-már racionálisnak tűnik. Ő azt vetette fel, a Jobbiknak be kellett volna jelentenie, hogy a plakáthelyek tulajdonjogában változás állt be, és ezzel együtt azt az igényét is, hogy saját magának ingyen helyez ki hirdetést, különben honnan tudnák a kormányhivatalok, hogy a hirdetési felületek kinek a birtokában vannak. Ezzel csak két baj van: semmilyen jogszabály nem kötelez arra senkit, hogy a hatóságnak jelezze, mit vett meg. A másik kicsit nagyobb probléma, mert ha a kormányhivatalok nem ismerik a plakáthelyek tényleges tulajdonosát, kivel szemben és milyen alapon hoznak szankciókat is kilátásba helyező határozatot? Álláspontunk szerint ez is csak azt támasztja alá, hogy a hivatalnak előbb – szükség esetén bizonyítás felvételével – meg kellene állapítania a tényállást, és csak ezt követően lenne szabad kötelezést tartalmazó határozatot hozni. A hatósági plakáteltávolításnak csak akkor lehetne helye, ha a jogorvoslatokat követően a kötelezett a határozat önkéntes végrehajtását elmulasztja. Persze hiába lenne szabályos az eljárás, ha az alkalmazott anyagi jogi szabály az alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütközik.

Lehet szeretni, meg lehet gyűlölni is a Jobbikot, ez mindenkinek szíve joga. Egy normális demokráciában azonban teljességgel elfogadhatatlan, hogy az állam hatósági kényszerrel, bármilyen bírói döntés nélkül rövid úton eltávolíttatja az ellenzék politikai üzenetét hordozó közterületi reklámot. Ráadásul itt már nem is a „nagyban hasonlít” abszurdról van szó, hanem arról: a hatalom a számára kényelmetlen vagy kínos véleményeket – már a látszatra sem adva – minden létező eszközével kész elfojtani. Ez egy demokratikus jogállamban nem fordulhatna elő.

És mi lesz itt még a választási kampányban?

(Fotó: 444.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr3512911315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása