Magyar Ügyvéd Blog

Magyar György: Itt már a látszatra sem ügyel senki

2018. január 06. - Magyar Ügyvéd

kosamti.jpgA politikusoknak és a hozzátartozóiknak is lehet saját vállalkozása, s ezzel önmagában nincs semmi baj. Jó lenne azonban, ha mindenki kiterítené a lapjait, és akkor nem lengené be a gyanú árnyéka például a kormánytagok, parlamenti képviselők vagy rokonaik egyes üzleti tranzakciót. 

Nem tudni milyen forrásból, de egyre nő Kósa Lajos rokonainak vállalkozásbirodalma – írta a Népszava. A miniszter nyugdíjas édesanyja két esztendeje egy mátészalkai sertéstelep felét vette meg. Ugyancsak jó időpontban lépett, mert a korábban is a politikus rokonainak érdekeltségébe tartozó cég még éppen el tudott indulni egy állami pályázaton, amin 123 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert.

Kósa felesége pedig egy céget vett meg igen olcsón: tavaly tavasszal vásárolt meg egy olyan vállalkozást, amelynek bár bevétele évek óta nincs, de 139 millió forintos eszközállománnyal rendelkezik. Az ár állítólag hatmillió forint volt, az eladó pedig a nyugdíjas szövetkezetek létrehozásának ötletadó gazdája, s erről szóló törvénytervezetet meg éppen a fideszes politikus nyújtotta be a parlamentnek.

Kósa Lajos szerint mindehhez senkinek semmi köze, hiszen az édesanyja és a felesége nem közszereplő. Így azt sem tudni, hogy egy nyugdíjas bölcsődevezetőnek vagy a politikus párjának honnan volt pénze efféle üzleti tranzakciókra, s persze arra sincs válasz, a sertéstelep miért éppen most nyert el százmilliós nagyságrendű támogatást.

Mindezzel kapcsolatban a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában kérdezték pénteken Magyar Györgyöt (a beszélgetést itt hallgathatják meg 11 perc 35 másodperctől). Az ügyvéd szerint ezek a jelenségek is azt mutatják, hogy Magyarország már nem jogállam, legfeljebb annak látszik.

A politikusoknak és a hozzátartozóiknak is lehet saját vállalkozása, s ezzel az ügyvéd szerint önmagában nincs semmi baj. Jó lenne azonban, ha mindenki kiterítené a lapjait, és akkor nem lengené be a gyanú árnyéka például a kormánytagok, parlamenti képviselők vagy rokonaik egyes üzleti tranzakciót.

Nálunk azonban a vagyonnyilatkozati eljárásnak sincs semmilyen érdemi jogkövetkezménye, tehát mindenki úgy hazudik, ahogyan akar. Hiszi például valaki, hogy a miniszterelnöknek a feleségével közös számlán – legalábbis a 2017-es bevallása szerint – 742 ezer forintja van, s a két ingatlana mellett semmilyen más vagyonnal nem rendelkezik?

Civilizált országokban a fontos pozíciót betöltő politikusoknak jelezniük kell, ha a saját vagy a hozzátartozójuk cége állami támogatásokról szóló pályázatban vagy közbeszerzési eljárásban érintett – véli az ügyvéd. Ebben az esetben egy független testület dönthet arról, hogy az adott vállalkozás kaphat-e ilyen támogatást, illetve elnyerhet-e állami megbízást.

Ha valaki azért lesz a befutó, mert a legjobb ajánlatot tette, az rendben van. Amennyiben viszont a pozíciójára figyelemmel bírálták el a pályázatot – hangsúlyozza Magyar György –, az már a büntetőjog világába vezethet át. Ebben az esetben felvetődhet a hűtlen vagy hanyag kezelés, illetve a hivatali visszaélés gyanúja. A konkrét ügyek kapcsán ezt természetesen nem feltételezi, de úgy gondolja, a gyanakvásra okot adó esetekben egy vizsgálatot azért megérne a dolog.

Másfelől aki tud valamit, tegyen feljelentést – tette hozzá az ügyvéd. Ha a rendőrség és az ügyészség a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően teszi a dolgát, s megalapozott gyanú esetén nyilván eljárást indítanak. De akár saját hatáskörben is intézkedhetnének, ha valamilyen információjuk van egy vélelmezett bűncselekményről. 

A büntetőeljárási törvény szerint a „nyomozás az ügyésznek vagy a nyomozó hatóságnak hivatali hatáskörében, valamint a nyomozó hatóság tagjának hivatali minőségében tudomására jutott adatok alapján vagy feljelentésre indul meg”.

Arra a felvetésre, hogy az ügyészség sajtóhírek alapján nem indíthat eljárást, Magyar György meglehetősen sarkosan válaszolt: szerinte ez marhaság. A sajtó is lehet ugyanis hírforrás, és a törvénysértésre utaló információkat nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert akár hivatali visszaélést követ el, aki erre nem figyel fel – hangoztatta az ügyvéd.

„Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet” – ezt tanácsolta Orbán Viktor még első miniszterelnöksége idején, amikor a részben a felesége tulajdonában volt Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. próbált állami támogatásokhoz jutni. Magyar György szerint azonban ez már a múlt, hiszen itt már a látszatra sem ügyelnek, s politikusok szemérmetlenül juttatnak kedvezményeket a saját hozzátartozóiknak is.

(Fotó: 24.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr2213554501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása