Magyar Ügyvéd Blog

Önkormányzati választás: a mostani kampány már mindennek az alja?

2019. október 08. - Magyar Ügyvéd

civil.jpg

Az uralkodó pártnak nincs érdemi mondanivalója, nincsenek érvei. Miután nincs üzenetük a társadalomnak, ahelyett, hogy valódi vitát folytatnának az egyes jelöltek programjáról, megpróbálják az önkormányzati választást lejáratni, nevetségessé tenni – ezt Magyar György az ATV Civil a pályán című, legutóbbi műsorában fogalmazta meg.

Az már mindennek az alja, ami a mostani önkormányzati választási kampányban folyik – ez volt az egyik témája az ATV Civil a pályán című, Fiala János vezette műsorának múlt szombaton. A résztvevők – Böcskei Balász politikai elemző, Kukorelly Endre író, egykori LMP-s képviselő, Magyar György ügyvéd és Tétényi Éva építész, korábbi esztergomi polgármester – nagyjából egyetértettek abban, hogy ennél talán már nincs lejjebb.

A teljesség igénye nélkül vegyük sorra, eddig mi minden történt. Több órányi hangfelvétel jutott a Hír TV Informátor című műsorának birtokába a kispesti szocialisták állítólagos „üzelmeiről”. A rejtett felvételekből egyértelműen kirajzolódni látszik, hogyan is működik a Gajda Péter polgármester vezette kispesti szervezet. Bulikon beszélik meg, ki mennyi pénzt csinált, ahol rendszeres vendégek a fehér por, meg a nők, akik pénzért szórakoztatják őket. Ezeken a partikon százmilliós vagyonukkal dicsekednek, amelyeket közpénzekből hoztak össze.

A video hitelességét ugyanakkor nem erősítette meg a polgármester, mert azon nem ismerte fel a helyi MSZP-s képviselőt, Lackner Csabát. Gajda Péter a közösségi oldalán vasárnap azt írta, a felvételek szereplői általa beazonosíthatatlan és ismeretlen emberek. Amúgy felvetődik a kérdés, hogy a dokumentumot ki és miként készítette, s ki tette közzé.

„Tisztelt Választópolgár! Tekintse meg Wittinghoff Tamás bemutatkozó videóját” – olvasható azon a szórólapon, amit a budaörsi postaládákba dobtak be másfél hete, és amiről több olvasó is tájékoztatta a 24.hu-t. A szöveget követő link egy pornóvideó-megosztó oldalra vitt. Wittinghoff azt mondta, régi ügyről van szó, tudott a felvételről, és annak közzétételét zsarolások előzték meg.

Hangsúlyozta, hogy – „politikai ellenfeleivel szemben” – ő semmilyen törvénytelenséget nem követett el, az ügyben feljelentést tett, hiszen mind a videó rögzítése, mind annak közzététele bűncselekmény. A polgármester a rendszerváltás utáni magyar politika legmocskosabb történetének tartja a róla készült szexvideó publikálását.

Az Indexnek ugyanakkor kijelentette: a felvételen nem prostituálttal látható, egy feladatot végrehajtó nő csábította el, ő pedig belesétált a csapdába. Ez az előző önkormányzati választás után készült, a családja tud erről, és mellette állnak. „Akkoriban fájt a vállam a sok feszültségtől, a hölgyet épp ezért ajánlották nekem, mint masszőrt. Később meg is zsaroltak a felvétellel, azt akarták elérni, hogy ne induljak újra"állítja Wittinghoff.

Súlyos kijelentéseket tartalmazó felvétel jelent meg múlt szerdán a Herbal Reality Youtube-csatornáján. Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt egy kiszivárgott anyagban arról beszél, hogy az MSZP-s Tóth Csaba fenyegeti a családját, szétlophatják Zuglót, és őt elássák, ha oda visszatérne. Előkerült az egykori második kerületi polgármester, jelenleg közös zuglói ellenzéki polgármesterjelölt, Horváth Csaba is. „A Horváth Csaba egyébként egy kurva nehéz falat, mert a Horváth Csaba sajnos egy szikla ebben a konstrukcióban, jobban, mint a Tüttő Kata, vagy bárki. Az egész az, hogy őt kiszereljük ebből a dologból, és rábeszéljük az előválasztásra, ez volt a vigaszág” – állítólag ezt mondta Karácsony.

A tényszerűség kedvéért: a másik oldal számára jó, hogy a fideszes győri polgármesterről, Borkai Zsoltról a múlt héten olyan fényképek, illetve egy olyan videó került nyilvánosságra, amelyeken prostituáltakkal mulat. Az ismeretlen szerző által írt blog (ami később elérhetetlenné vált) őt és ügyvéd ismerősét korrupcióval vádolta, és azzal, hogy a tisztességtelenül szerzett pénzből a többi között olyan adriai hajókirándulást szerveztek, amelyen kábítószert fogyasztottak és prostituáltak szolgáltatásait vették igénybe.

„A napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben, igen, valódiak. Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam” – mondta a Győrplusz TV-nek adott nyilatkozatában a polgármester. De ennek ellenére sem lép vissza. Mellesleg a történet folytatódik, s Győrött a korrupciója gyanúja is felvetődhet.

Hende Csaba volt honvédelmi miniszter, az országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke és Szombathely országgyűlési képviselője is részt vett a szombathelyi Fidesz kampánybemutatóján, hogy a párt helyi jelöltjeit támogassa. Ott az ellenzéki polgármesterjelölt, Nemény András fotóját is bemutatták migránsokrül készült felvételekkel együtt, bejátszva egy idézetet Neménytől, amely szerint a politikus támogatta az EU bevándorlási kvótarendszerét.

Hende ekkor látta elérkezettnek az időt, hogy megvillantsa a közönséget kérdezte, minek is hívják Nemény Andrást.

Hende: Hadd halljam!

Közönség: Hazaáruló!

Hende: Hangosabban!

Közönség: Hazaáruló!

Hende: Köszönöm szépen.

És csak mellesleg: parkolóórának öltözött fidelitasosok, nyuszinak öltözött ellenzéki aktivisták, bohócok és cirkuszi zenét bömböltető csónakázók zavarták meg nem egyszer az ellenzék sajtótájékoztatóit, kampányrendezvényeit.

Az ATV Civil a pályán című műsorában Kukorelly Endre kijelentette: nem érti, mi szükség van minderre, bár hozzátette, történelmi példák sora mutatja, hogy a politika elég sokszor élt piszkos eszközökkel. De hogy miért kell újabb mélypontra süllyedni, indulatokat gerjeszteni, azt felfoghatatlannak tartja.

Magyar György szerint az uralkodó pártnak nincs érdemi mondanivalója, nincsenek érvei. Miután nincs üzenetük a társadalomnak, ahelyett, hogy valódi vitát folytatnának az egyes jelöltek programjáról, megpróbálják az önkormányzati választást lejáratni, nevetségessé tenni – véli.

Böcskei Balázs úgy látja, olyan kampány folyik, amit szeretne mielőbb maga mögött tudni. Az adásban többször jelezte, hogy mindettől igyekszik távol tartani magát, mert ijesztőnek tartja, hogy a politikai elit milyen példát mutat az embereknek.

A társadalom szétesik, az emberek megutálják egymást, s a megfélemlítés oda vezet, hogy olyanná válnak, amit maguk sem akarnak – fogalmazott Magyar György. Miközben sokkal hasznosabb lenne – tette hozzá –, ha az érdekeltek kiállnának a választók elé, és elmondanák, mit szeretnének tenni, ha megválasztják őket.

Tétényi Éva meg azt gondolja, mindkét oldalon bohócok és bábok vannak, s miután az ellenfelek között nincs érdemi vita, az ellenzék keresi a lehetőséget, hogy felhívja magára a figyelmet például azzal, hogy bevonul az MTVA székházába. Magyar György ügyvéd álláspontja: ezt megtehetik, de azt, hogy mi kerül adásba, már nem befolyásolhatják. Ráadásul az efféle fellépés kontraproduktív is lehet.

 

Ami pedig már nem egy kalózfelvétel: „bajtársak, egy vérből valók vagyunk” – jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz legutóbbi tisztújító kongresszusán. Úgy fogalmazott: mivel a Fidesz tagjai és támogatói egymással vállvetve harcolnak, ezért vannak a kormánypártok fent és a balliberálisok lent. A néhai amerikai elnököt, Ronald Reagant idézve a 11. parancsolat fontosságát hangsúlyozta. „Ne mondj rosszat fideszes társadról!”szögezte le, hozzátéve, hogy a bajtársiasság tartja össze a jobboldali politikai közösségük dongáit.

Orbán olyasmit is mondott: „ha nem dolgozunk napestig, és nem dolgozunk körömszakadtáig, soha nem is leszünk sikeresek. Mindenkit fel kell keresnünk, mindenkihez el kell mennünk, és mindenkit el kell vinnünk szavazni. Ismeritek a törvényt: a kommunisták mind ott lesznek, legyünk ott mi is!”. Itt persze valamilyen időzavarba került, mert kommunisták már nemigen vannak.

A kormányfőnek mindazonáltal annyiban igaza van, hogy a Fidesz szavazótábora egy megbonthatatlannak tűnő monolit tömböt képez. Ezzel szemben az ellenzék egyes településeken korántsem egységes, de ez nem lehet magyarázat mindarra, ami történik: a programokról szóló érdemi vita helyett csak mocskolódás folyik.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr9715211360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása