A dolgozókat a gazdasági és szociális érdekeik biztosítására megilleti a sztrájk joga. Vagy nem, mert van bőven kivétel. Az új köztársasági elnök által aláírt legutóbbi törvénymódosítás szerint a gyakorlatban a pedagógusok sem élhetnek a munkabeszüntetés, mint a nyomásgyakorlás leghatékonyabb eszközével.
Az 1989-ben született sztrájktörvény Fidesz által 2010 óta többször kezdeményezett módosításaival alaposan megnyirbálták a dolgozók érdekeinek talán leghatékonyabb érvényesítésére alkalmas munkabeszüntetés alaptörvényben is rögzített jogát. Egyébként már a rendszerváltozás küszöbén tiltották a sztrájkot például a rendőrségnél, a honvédségnél, valamint az igazságszolgáltatási szerveknél, amivel talán nem érdemes vitatkozni, bár egy korábbi ombudsmani vizsgálat szerint ez nemzetközi egyezményekbe ütközhet.
„Annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez – így különösen a közforgalmú tömegközlekedés és a távközlés terén, továbbá az áram, a víz, a gáz és egyéb energia szolgáltatását ellátó szerveknél –, csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja” – tartalmaz már a korábbi törvény egy újabb korlátozó intézkedést.
Tulajdonképpen ez is érthető, hiszen ha nincs áram, nincs víz és nincs távközlés, pillanatokon belül középkori állapotok közé kerülnénk. Ám elvileg itt is lehet mozgástér, hiszen – tehetnénk fel a kérdést –, mi van akkor, ha egy esetleges sztrájk nyomán csak egyes vállalkozások nem jutnak hozzá a működésükhöz szükséges infrastrukturális szolgáltatásokhoz?
Térjünk azonban vissza a pedagógusok sztrájkjogának radikális korlátozásához. Ezzel kapcsolatban álljon itt egy újabb idézet: „nincs helye sztrájknak, ha az az életet, az egészséget, a testi épséget vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné, vagy elemi kár elhárítását gátolná”. Hát ebben az esetben erről szó sem lehet, ám a „még elégséges szolgáltatás mértékét törvény megállapíthatja”.
Így a törvénymódosítás szerint egy esetleges munkabeszüntetés esetén az oktatóknak minden intézményben biztosítaniuk kell a gyerekfelügyeletet, az étkeztetést, csoportokat sem lehet összevonni, a tanórák 50 százalékát – érettségiző osztályok esetében a kötelező érettségi tantárgyak 100 százalékát – meg kell tartani. Szükség esetén pedig a sztrájkolókat is munkára utasíthatja az intézményvezető. A sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó pedagógusoknak, gyógypedagógusoknak pedig teljesen megtiltják a sztrájkot.
Itt a vége a dolognak: az újabban közoktatásért felelős belügyminiszter – nyugalmazott rendőr tábornok – ha az ágazatban fizetésemelést nem is, de rendet ígért. Itt a rend: ebben a szférában szinte nem lehet munkabeszüntetést hirdetni, mert az intézményvezető még a sztrájkolókat is munkára kötelezheti. Ennél nem lett volna tisztességesebb, ha az egykori tábornok kimondatja a jogalkotóval, hogy a tanárok egyáltalán nem sztrájkolhatnak?
Mellesleg Novák Katalin kormányfő, annak ellenére, hogy a tanári érdekképviseletek azt kérték tőle: a szöveget küldje el az Alkotmánybíróságnak normakontrollra, aláírta a törvénymódosítást. Csak nem vágyik Schmitt Páltól elvenni a „nemzet golyóstolla”, a „jogalkotás motorja” címet?
Végezetül tegyük még hozzá: mindez nem újdonság, hiszen a közösségi közforgalmú szolgáltatások területén is hasonló a helyzet. Például törvény mondja ki, hogy a „helyi és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások esetén a megrendelt személyszállítási szolgáltatás mennyiségének 66 százalékát” kell teljesíteni. A sztrájkjog, mint a munkavállalói érdekképviselet leghatékonyabb eszköze ezzel azon a területen elbukott.
Meglátjuk, mi történik most, mert a pedagógusok az Alkotmánybírósághoz fordultak, és ha ott nem járnak sikerrel, az Emberi Jogok Európai Bíróságán keresik majd az igazukat. Alighanem nyernek – majd két-három év múlva...
Szükség lett volna alternatív államfőjelöltre
„Tisztában vagyunk azzal, hogy Magyarországon az államfőt nem közvetlenül választják az állampolgárok, ám fontosnak tartjuk, hogy legalább javaslatot tegyünk egy, a mai ellenzéki oldalon is elfogadható személyre. Ez újabb fontos üzenet lehet a NER számára, hogy az életünket meghatározó döntésekből ne rekessze ki a lakosság több mint felét. A szimpátiaszavazás ugyanakkor azt is jelenti, hogy az ellenzék ismét magához ragadhatja a kezdeményezést – ez a 2022-es választást megelőző kampány szempontjából sem volt érdektelen –, hiszen tematizálhatjuk a közbeszédet, és ezzel sokakat aktivizálhatunk” – nyilatkoztam a Civil Államfőjelölő Bizottság elnökeként tavaly október végén. Sajnálatos, hogy ebből a kezdeményezésből nem lett semmi.
Bár mindannyian tudjuk, hogy a NER kétharmada ellenében esélyünk sem volt, ám ha az ellenzéki összefogás meg tudott volna nevezni egy alternatív jelöltet, aki valóban képes kifejezni a nemzet egységét, ő kellő – bár közjogilag nem értékelhető – felhatalmazás birtokában, a mögötte álló pártok és közéleti szereplők bizalmát élvezve bármikor megszólalhatna, amikor a jogállami értékeket fenyegető döntések születnek. Most is ez történhetne.
(Fotó: MTI / Bruzák Noémi – Novák Katalin és Áder János leköszönő köztársasági elnök)
