„A magyar gyülekezési jog szabályozása teljesen világos. Értéktartalom nélkül illeti meg a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényeket az alkotmányos védelem” – 2014-ben ezt mondta a Pride-ról az akkor még a parlament egyik alelnökeként és a Fidesz frakcióvezető-helyetteseként tevékenykedő Gulyás Gergely. Mára oda jutott, hogy ezt a rendezvényt be kell tiltani. Így változott nálunk a demokrácia a rendszerváltozás óta. Egy lépés előre, kettő hátra...
A gyülekezési jog korlátozása nemcsak az LMBTQ-közösségek véleménynyilvánítási szabadságának, hanem mindannyiunk alapvető alkotmányos jogainak ellehetetlenítéséről szól. A demokráciáról másként gondolkodók ellen meghirdetett egész pályás letámadás könnyen kontraproduktív lehet. A kiveszőben levő társadalmi szolidaritás a NER-rel szembenálló polgárok körében újraéledhet, és ha elég sokan lépnek fel közösen a hatalommal szemben, a szabadság szellemét nem lehet visszakényszeríteni a palackba.
A gyülekezési törvény – és az „alaptákolmány” – hevenyészett módosítása több kérdést vet fel, mint amennyire valódi választ kínál. Semmit nem old meg, legfeljebb az LMBTQ-közösség tagjai elleni gyűlöletkeltésre alkalmas. Meg arra, hogy az alkotmányos alapjogok közötti ütközés esetén feloldhatatlan ellentmondásba keveredjünk. Arról nem is beszélve, hogy a gyülekezési jog önkényes korlátozása nemzetközi fórumok tiltakozását váltja ki.
Tizenötödik alkalommal módosítják a „grániszilárdságú” alaptörvényt, ám ennek semmi köze a jogállamisához: a NER leginkább értelmetlen populista rendelkezésekkel igyekszik visszacsábítani fogyatkozó támogatónak erre fogékony részét. Mert mi köze az alkotmányhoz annak, hogy fizethetünk-e készpénzzel, hogy az ember férfi vagy nő, vagy hogy drogot árulni csúnya dolog? Az meg végképp abszurd, hogy a gyermekek védelmére hivatkozással korlátoznák mások gyülekezési jogát. A hatalomnak nem tetsző embereket pedig kiutasítanák.
A Pride ellehetetlenítését bújtatja a kormány abba az alkotmánymódosításba, amelyet a gyermekek szellemi testi és lelki egészségének megőrzésének érdekében kezdeményeztek, és azt – az élethez való jog kivételével – mindent felülíró jogként definiálnák. Ez egy olyan gumijogszabály, ami teljesen értelmezhetetlen. A kormány emellett úgy látja, hogy amennyiben valaki a nemzeti szuverenitást veszélyezteti, akkor Magyarországról kiutasítható a más állam állampolgárságával rendelkező magyar állampolgár is, amit szintén alaptörvénybe foglalnának. Mintha mindent egy lapra tennének fel: egy év az élet...
„Arra jutottam a vita (az EU-csúcs) végén, hogy kezdeményezni fogunk egy véleménynyilvánító szavazást Ukrajna európai uniós tagságáról” – jelentette be a miniszterelnök. Csakhogy az általa vétózott dokumentum mindössze annyit tartalmaz, hogy „Ukrajnának veleszületett joga az ENSZ Alapokmányán és a nemzetközi jogon alapuló saját sorsának megválasztás. Az Európai Unió fokozni fogja Ukrajna reformtörekvéseinek támogatását az EU-tagság felé vezető úton”. Minket, „buta” magyarokat meg arról kérdeznek, támogatjuk-e az ukrán EU-tagságot, miközben most a szomszéd ország önállósága, területi integritása, az európai státus quo fenntartása a tét.
A Btk. szerint akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújthatják a kábítószer-kereskedőket, az „iparág” azonban ennek ellenére virágzik. Mi változik attól, ha a drogok előállításának és fogyasztásának tilalmát alaptörvénybe foglalják? Amennyiben ettől valóban bármit remélni lehetne, az egész Btk.-t, meg a tízparancsolatot is bevehetnék az „alaptákolmányba”. Meg azt is, hogy érvényesen szavazni csak a Fideszre lehet.
A helyhatóságokat kivéreztették, hatásköreik nagy részétől megfosztották, a kisebb településeket pedig már-már halálra ítélték. Most viszont az alaptörvényben deklarálnák a helyi közösségek önazonossághoz való jogát, ami akár azt is jelenthetné, hogy a képviselő-testületek korlátozhatnák a településre beköltözők számát. De kiket és milyen alapon tartanának távol? Ez igen rossz emlékeket idéz. Inkább életképes önkormányzati rendszert kellene kiépíteni, ez azonban a NER-nek nem érdeke.
Az alaptörvényben rögzítik majd, hogy a gyermekek testi, szellemi fejlődéséhez való joga minden más joggal szemben elsőbbséget élvez. Az LMBTQ-közösség tagjai pedig emiatt legfeljebb zárt kapuk mögött élhetnének a gyülekezési és vélemény-nyilvánítási jogukkal. A NER kínosan a fasiszta ideológiára emlékeztető útra tévedt: ember és ember között teremtenének indokolhatatlan megkülönböztetést. Orbán Viktor emiatt nemzetközi fórumokon újabb pofonokba szaladhat bele.