Magyar Ügyvéd Blog


Az alaptörvény tizenötödik módosítása: a jogalkotónak valószínűleg elment a maradék józan esze

2025. április 18. - Magyar Ügyvéd

„A jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie” – deklarálja a normavilágosság követelményét a jogalkotási törvény. Az alaptörvény tizenötödik módosítása ennek egyáltalán nem tesz eleget. Jogászember legyen a talpán, aki képes lehet…

Tovább

A törvénygyár ontja a selejtet – íme, újabb bizonyíték arra, hogy a jogalkotás jogellenessé vált

Az alaptörvény tizenötödik módosítására készül a Fidesz, ám erről a parlament még nem is tárgyalt. A NER azonban türelmetlen, és olyan törvényjavaslatokat nyújtanak be – illetve fogadnak el –, amelyek ellentétesek a ma hatályos „alaptákolmány” rendelkezéseivel, és tovább gyártják a selejtet.

Tovább

A NER mai ámokfutásánál a pártállam gyülekezési törvénye is tisztességesebb volt

„A magyar gyülekezési jog szabályozása teljesen világos. Értéktartalom nélkül illeti meg a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényeket az alkotmányos védelem” – 2014-ben ezt mondta a Pride-ról az akkor még a parlament egyik alelnökeként és a Fidesz frakcióvezető-helyetteseként tevékenykedő…

Tovább

A Fidesz a hatalom megőrzése érdekében újabb ellenséget keres – és rendületlenül lábbal tiporja a jogot

A gyülekezési törvény – és az „alaptákolmány” – hevenyészett módosítása több kérdést vet fel, mint amennyire valódi választ kínál. Semmit nem old meg, legfeljebb az LMBTQ-közösség tagjai elleni gyűlöletkeltésre alkalmas. Meg arra, hogy az alkotmányos alapjogok közötti ütközés esetén feloldhatatlan…

Tovább

A „gránitszilárdságú” – vagy inkább „üvegszilárdságú” – alaptörvény a politika játékszerévé vált

Tizenötödik alkalommal módosítják a „grániszilárdságú” alaptörvényt, ám ennek semmi köze a jogállamisához: a NER leginkább értelmetlen populista rendelkezésekkel igyekszik visszacsábítani fogyatkozó támogatónak erre fogékony részét. Mert mi köze az alkotmányhoz annak, hogy fizethetünk-e készpénzzel,…

Tovább

A Fidesznek egy év az élet

A Pride ellehetetlenítését bújtatja a kormány abba az alkotmánymódosításba, amelyet a gyermekek szellemi testi és lelki egészségének megőrzésének érdekében kezdeményeztek, és azt – az élethez való jog kivételével – mindent felülíró jogként definiálnák. Ez egy olyan gumijogszabály, ami teljesen…

Tovább

A „gránitszilárdságú” írná elő, hogy Magyarországon tilos a drogok előállítása – és akkor mi változik?

A Btk. szerint akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújthatják a kábítószer-kereskedőket, az „iparág” azonban ennek ellenére virágzik. Mi változik attól, ha a drogok előállításának és fogyasztásának tilalmát alaptörvénybe foglalják? Amennyiben ettől valóban bármit remélni lehetne, az egész…

Tovább

Önkormányzatiság: többletforrások helyett üres lózungokkal kell beérniük a helyhatóságoknak – ettől lesznek önazonosak?

A helyhatóságokat kivéreztették, hatásköreik nagy részétől megfosztották, a kisebb településeket pedig már-már halálra ítélték. Most viszont az alaptörvényben deklarálnák a helyi közösségek önazonossághoz való jogát, ami akár azt is jelenthetné, hogy a képviselő-testületek korlátozhatnák a…

Tovább

Pride-felvonulás: a betiltással veszélyes útra téved a Fidesz

Az alaptörvényben rögzítik majd, hogy a gyermekek testi, szellemi fejlődéséhez való joga minden más joggal szemben elsőbbséget élvez. Az LMBTQ-közösség tagjai pedig emiatt legfeljebb zárt kapuk mögött élhetnének a gyülekezési és vélemény-nyilvánítási jogukkal. A NER kínosan a fasiszta ideológiára…

Tovább

Vízipisztoly helyett ágyúval lőne a civilekre a Szuverenitásvédelmi Hivatal?

A társadalmi szervezetekről szóló törvényt is átírná a Szuverenitásvédelmi Hivatal: kitalálták, hogy különbséget kellene tenni a "valódi" civil szerveződések és a politikai tevékenységet folytató közéleti szervezetek között. Felesleges tüsténkedni, mert ez utóbbi kategória ma is létezik, és nem kell…

Tovább
süti beállítások módosítása