Magyar Ügyvéd Blog


Karsai Dániel: Gyakorolhat valódi kontrollt a parlament a veszélyhelyzeti jogalkotás felett? – Észrevételek Vörös Imre cikkéhez

2020. május 16. - Magyar Ügyvéd

A valódi alkotmányos aggályt az okozza, hogy a kormány előre nem látható ideig fenntarthatja a veszélyhelyzetre hivatkozva hozott rendeletek hatályát, s azokat a parlament nem kívánja kontrollálni – állítja Karsai Dániel ügyvéd. Ezzel részben vitatkozik Vörös Imre akadémikus blogunkon megjelent…

Tovább

Magyar György: A koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett „veszélyhelyzet” jogellenes

A járványveszély idején különösen szükség lenne az egyenes beszédre. Különben csak ködszurkálás folyik, mert a hatalom játszik az emberek életével: csak arról ad információt, ami a saját érdekeit szolgálja. Például a csepegtetett adatokkal azt sugallja, hogy van mitől félnünk, de a kormány megvéd…

Tovább

A pornó, mint alkotmányos jog

Larry Flynt, a provokátor

Ötven esztendeje nyílt meg az első Hustler Club az Ohio állambeli Daytonban. Akkor még nemigen tudta senki, hogy a mindössze 23 esztendős Larry Flynt nemsokára sajátos történelmet ír majd az egyértelműen pornográf tartalmú Hustler magazin megjelentetésével. Hogyan lett az obszcén lapok kiadójából a…

Tovább

Ha hazudik, az állam első emberét is meneszteni lehet

A közjogi felelősségrevonás gyakorlata

  Az Amerikai Egyesült Államokban elég, ha eskü alatt hazudik az elnök, és máris közjogi felelősségrevonási eljárásra számíthat, ami a menesztésével végződhet. De arrafelé azt sem szeretik, ha az ország első embere beavatkozik a bűnüldöző hatóságok működésébe. Trump vajon tényleg le akarta állítani…

Tovább

Hogyan szabaduljunk békés eszközökkel a narancsuralomtól?

A Fidesz a saját hatalmának konzerválása érdekében átírta a demokratikus játékszabályokat. Először ezeket kellene visszaírni, hogy tisztességes versenyben választhassuk ki azokat a politikai szereplőket, akik a 2010 óta tartó ámokfutás után helyreállítják a Magyar Köztársaságot. A Nemzeti…

Tovább
süti beállítások módosítása