Az Amerikai Egyesült Államokban elég, ha eskü alatt hazudik az elnök, és máris közjogi felelősségrevonási eljárásra számíthat, ami a menesztésével végződhet. De arrafelé azt sem szeretik, ha az ország első embere beavatkozik a bűnüldöző hatóságok működésébe. Trump vajon tényleg le akarta állítani az FBI által folytatott, az ő és környezete feltételezett orosz kapcsolatait is érintő nyomozást? Ha igen, akár bele is bukhat.
Nyíltan hazugnak nevezte az Egyesült Államok elnökét az FBI nemrég menesztett igazgatója. James Comey szerint Donald Trump egyebek mellett azt kérte tőle, „engedje el” a Michael Flynn korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó elleni vizsgálatot. Neki azért kellett távoznia, mert állítólag az Oroszország elleni szankciókat is érintő privát megbeszéléseket folytatott a washingtoni orosz nagykövettel még Trump beiktatása előtt, és ezzel kapcsolatban félrevezette Mike Pence alelnököt.
Comey különben azt is állítja, hogy Oroszország nyilvánvalóan beavatkozott az amerikai elnökválasztásba. Ráadásul úgy fest, belekeveredett a dologba Jared Kushner, Trump veje, aki talán legközelebbi tanácsadója is. Még kínosabb, hogy az elnök orosz diplomatáknak állítólag azt mondta, az FBI vezetőjét az ellene folyó vizsgálat miatt rúgta ki. Mellesleg adatok vannak arra is, hogy az elnök már évekkel korábban kapcsolatban állhatott Moszkvával.
A Fehér Ház egyelőre tagadja, hogy Trump valaha is a Flynn-ügy vagy az elnök vélelmezett orosz kapcsolatai körüli nyomozás leállítását, illetve Comey hűségesküjét követelte volna. Egyelőre nem tudni, mi lesz a dolog vége, de ha Trumpot tényleg hazugságon érik, s kiderül, hogy valóban befolyásolni próbálta a függetlenségét hagyományosan őrző FBI működését, annak igen súlyos következményei lehetnek.
„Az Egyesült Államok elnökét, alelnökét és valamennyi polgári tisztségviselőjét közjogi felelősségrevonás során hivatalukból el kell mozdítani, hazaárulás, vesztegetés, egyéb súlyos bűncselekmény és vétség miatt történt elítélés esetén” – mondja ki az Amerikai Egyesült Államok 1787 szeptemberétől hatályos alkotmánya.
Az alkotmányból kiderül: „csak a Képviselőház van felhatalmazva a közjogi felelősségrevonásnál a vádemelésre”.
A folyamat nem túl egyszerű, mert az impeachment, vagyis a közjogi felelősségrevonási eljárás lefolytatásához a kongresszus mindkét házának közreműködése szükséges. A kongresszus bármely tagja kezdeményezheti ezt az eljárást, s ha a jogi bizottság úgy ítéli meg, hogy az elnök terhére felhozott „vádak” megalapozottak, a kezdeményezés a Képviselőház elé kerül. Az eljárás elrendeléséről a testület egyszerű többséggel határoz.
Az Egyesült Államok kongresszusa a Szenátusból és a Képviselőházból áll. A Képviselőház 435 tagját két évre választják; minél több lakosa van egy tagállamnak, annál több képviselői hely illeti meg. A száz szenátort hat évre választják, és a Szenátusban valamennyi tagállamnak két-két hely jut.
Ha megvan a többség, képviselőházi ügyvezetőket – kvázi „ügyészeket” . bíznak meg azzal, hogy a Szenátusban képviseljék a „vádat”. Az alkotmány szerint ugyanis csak a „Szenátusnak van hatásköre a közjogi felelősségre vonás során a tárgyalás lefolytatására. Amikor a Szenátus ebből a célból ülésezik, a szenátorok esküt vagy ünnepélyes fogadalmat tesznek. Amikor az Egyesült Államok elnökét vonják felelősségre, az elnöki tisztet a Legfelsőbb Bíróság elnöke látja el”.
Itt nagyjából egy klasszikus bírósági eljárás játékszabályai érvényesek: a felek felsorakoztatják a tanúikat, illetve a bizonyítékaikat, s mindkét oldal megbízhat ügyvédeket is. A CNN korábbi értesülése szerint Trump ügyvédei máris készülnek egy esetleges impeachmentre.
Amennyiben a tényállást sikerült tisztázni, jön a következő lépés: a Szenátus zárt ülésen szavaz a „vádpontokról”, s ha a kétharmados többség bármelyiket megalapozottnak találja, utána arról döntenek, elmozdítják-e hivatalából az elnököt. Miután Trumpnak mindkét házban többsége van, a közjogi felelősségrevonásra, vagyis az elnök elmozdítására csak akkor lehet esély, ha a republikánusok jelentős számban az elnökük ellen fordulnának.
Ha ez esetleg megtörténnék, Mike Pence ülhetne az elnöki székbe. Ebben az esetben ő tehetne javaslatot az új alelnök személyére, aki azonban csak akkor léphetne hivatalba, ha őt mindkét ház elfogadja, de ehhez már csak egyszerű többségre lenne szükség.
„A közjogi felelősségrevonás során hozott ítélet nem mehet túl a hivatalból való elmozdításon, valamint azon, hogy az érintett személy nem tölthet be megtisztelő tisztséget, nem láthat el megbízást és nem tölthet be az Egyesült Államok szuverenitása alá tartozó bizalmi vagy hasznot hajtó hivatalt: az elítélt személy ellen azonban mindamellett vádat lehet emelni, bíróság elé lehet állítani s a törvény szerinti polgári vagy büntető ítélettel lehet sújtani” – tartalmazza az amerikai alkotmány.
Eddig nem sok példa akadt az impeachmentre
Az Egyesült Államok történetében összesen két ilyen eljárást folytattak le hivatalban levő elnökkel szemben. Egyikük a demokrata párti Bill Clinton volt, aki 1998-ban eskü alatt vallotta, hogy nem létesített szexuális kapcsolatot Monica Lewinsky fehér házi gyakornokkal. A dolog pikantériája, hogy még azon is folyt a vita, az orális szex szexuális cselekménynek minősíthető-e. Az elnök végül később elismerte, hogy évekkel korábban több alkalommal „illetlen” fizikai kapcsolatban állt a nővel.
Ezzel egyébként nem az volt a legnagyobb baj, hogy az Egyesült Államok első embere valóban megcsalta-e a first lady-t, s miként. Ha megtette, az kétségkívül csúnya dolog, de nehezen ütköztethető az alkotmányba vagy más jogszabályba. Az impeachmentre azért került sor, mert Clinton eskü alatt valótlan nyilatkozatot tett, ami szövetségi bűncslekménynek számít.
A történet így majdnem Clinton elnöki székébe került, de végül is 2001-ig maradhatott a posztján, tehát kitölthette teljes hivatali idejét. Ezt kizárólag a Szenátusnak köszönhette, ahol a „vádindítvány”, bár azt a Képviselőház meggyőző többséggel támogatta, elbukott. A bizonyítási eljárás során különben negyvenmillió dollárt költöttek el.
Az első elnök, akivel szemben impeachment eljárást indítottak, Andrew Johnson volt. A demokrata párti politikust – aki 1865 és 1869 között volt hivatalban – azzal vádolták, hogy önkényesen meneszteni próbálta a hadügyminiszterét, miközben ehhez egy nem sokkal korábban elfogadott rendelkezés szerint a Szenátus jóváhagyására lett volna szükség.
Ez megint csak azt mutatja, hogy Amerikában más mércével mérik az alkotmányosságot. Nálunk egy miniszter kirúgása kizárólag a miniszterelnökön és a köztársasági elnökön múlik, és senki felelősségre nem vonhatja őket ezért. Nem így az Egyesült Államokban: Johnson a gyilkosság áldozatává vált Abraham Lincoln alelnökeként ülhetett az elnöki székbe, s amikor az elődjétől „örökölt” és számára kellemetlen minisztertől meg akart szabadulni, azonnal felelősségre vonták. Végül egyetlen kongresszusi szavazaton múlott, hogy megúszta az ügyet.
A harmadik elnök, akit a közjogi felelősségre vonás útján meneszthettek volna, a republikánus Richard Nixon volt. Az ügy előzménye, hogy 1972 nyarán betörtek a Watergate-ház egyik helyiségébe. A dolog szépséghibája: az a Demokrata Párt választási irodájaként szolgált.
A célpont kiválasztása persze nem volt véletlen, bár az eset első pillantásra egyszerű köztörvényes bűncselekménynek tűnt. Némi gyanakvásra adhatott persze okot, hogy az egyik elfogott betörő a CIA ügynöke volt, aki kapcsolatban állt az elnök újraválasztásáért kampányoló stábbal.
Azután jött „Mély Torok”, egy titokzatos informátor, aki a sajtónak elkezdett információkat szivárogtatni. És lassan összeállt a kép: a betörés célja az volt, hogy poloskákat helyezzenek el az irodában. Nixon minden lehetséges eszközével akadályozta, hogy a vizsgálatot erre a szálra is kiterjesszék, de hiába.
Az ügybe a Fehér Ház több, az elnökhöz köthető tanácsadója is belekeveredett, s információk sora utalt arra, hogy a betörésről Nixon is tudott, esetleg maga adott utasítást rá. Mindezek hatására 1974 augusztusában önként távozott, meg sem várva a kilátásba helyezett impeachment megindítását. Évtizedekkel később különben kiderült: „Mély Torok” az FBI akkori harmadik embere volt.
Azt viszont, hogy most mi fog történni, egyelőre senki nem tudja. Ha bebizonyosodik, hogy Trump valóban kapcsolatban állt Moszkvával, s megpróbálta leállítatni a számára kényes nyomozásokat, illetve hogy az FBI-igazgató menesztésére ennek érdekében került sor, az akár a bukását is jelentheti. Akkor pedig történelmet ír: az első elnök lehet, akit az impeachment lehetőségével élve távolítanak el a székéből.
(Fotó: vox.com)
