Magyar Ügyvéd Blog


Kövér elszabadult hajóágyú, s úgy tűnik, házelnökként a parlamenti demokrácia nyílt ellensége lett

2021. november 28. - Magyar Ügyvéd

Az ellenzék jelenti a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatot, amely Magyarországot ma fenyegeti – legalábbis ez következik Kövér László napokban nyilvánosságra került tavalyi beszédéből. Vagyis – ha jól értjük –, az a baja, hogy egyáltalán létezik még ellenzék. A házelnök korábbi szavai szerint…

Tovább

Még meddig „bolondozhat” Kövér László?

A házelnök szerint Márki-Zay Péter egy futó nélküli bolond. Kövér László ugyanakkor csaknem tízmilliós pénzbüntetéssel sújtotta a Jobbik elnökét, mert leficsúrozta a fideszes képviselőket. A parlament elnöke a mostani kijelentésével minden határt átlépett, és ha következetes akarna lenni, saját…

Tovább

Kövér kontra ellenzék: újabb strasbourgi pofonba futhat bele a házelnök

Jó ideje tart az éles vita arról, mit engedhet meg magának az ellenzék a parlamentben. A strasbourgi bíróság szerint molinózni lehet, ám hogy elállhatják-e képviselők az ülést vezető elnök pulpitushoz vezető útját, más kérdés. A nemzetközi bírói fórum leszögezte azt is, hogy Kövér László rendészeti…

Tovább
süti beállítások módosítása