Az alaptörvény kimondja, hogy a központi költségvetésből csak olyan szervezet részére teljesíthető szerződés alapján bármiféle kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete átlátható. A mélygarázsüzletben pedig az állam kétségkívül egy gyanús hátterű magáncéggel boltolt. Meglehet, alkotmányellenesen.
A Magyar Nemzet számolt be arról, hogy bombaüzletet csinált egy luxemburgi tulajdonú magáncég, amely körülbelül ötszörös áron adta tovább a magyar államnak a budapesti Pollack Mihály téri mélygarázst, mint amennyiért maga hozzájutott. A lap Információi szerint a Tállya Hotel Invest Kft. hozzávetőleg hétszázmillió forintot fizetett a Nemzeti Múzeum mögötti mélygarázs korábbi tulajdonosának. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek már 3,65 milliárd forintért adta tovább a társaság a belvárosi ingatlant, vagyis közel hárommilliárd forintnyi hasznot zsebelt be a cég az üzleten.
Mi mennyi?
Minket is érdekelt, hogy ki az a zseniális üzletember, aki a Tállya Hotel Invest mögött áll. Ezért tényfeltárásba kezdtünk, bár csak a számítógép előtt ülve.
Az hamar kiderült, hogy a hírben szereplő hétszázmilliós vételár vélhetően nem stimmel. Ugyanis a józsefvárosi önkormányzat városgazdálkodási és pénzügyi bizottsága – az interneten elérhető jegyzőkönyv szerint – 2015. március 2-án úgy döntött, hogy a 36561/0/A helyrajzi számon nyilvántartott, 1088 Budapest, Pollack Mihály tér cím alatt található „garázsépület” megnevezésű ingatlan kapcsán – az 1.198.730.000 Ft-os vételár ismeretében – a jelenleg felszámolás alatt álló Pollack Mihály téri Mélygarázs Kft. eladó, továbbá a Tállya Hotel Invest Kft. vevő között 2015. február 17-én kötött adásvételi szerződéshez kapcsolódó elővásárlási jogával nem kíván élni.
Az eladási árral kapcsolatos adat megfelel a valóságnak Kocsis Máté józsefvárosi polgármester előterjesztése alapján is. Vagyis nem négyszáz, hanem csak valamivel több mint kétszáz százalékos hozamról van szó, de másfél év alatt ez sem rossz. Ha az önkormányzat 2015-ben él az elővásárlási jogával, a nyereséget ő teszi zsebre.
Tegyük hozzá, hogy az eladónak az ingatlannak kapcsolatos beruházások miatt felmerült költségeit – ezek felsorolása a polgármesteri előterjesztéshez csatolt adásvételi szerződésben is olvasható – ebből le kellett volna vonni. De ez most már mindegy; a lényeg, hogy valami nagyon nem stimmel. Például az sem tiszta, hogyan került a képbe a kisvárdai fióktelepet is fenntartó Pollack Mihály téri Mélygarázs Kft. helyett a Tállya Hotel, amely valamikor az év elején vette nevére a „garázsépületet”.
Ki kicsoda?
A cégjegyzék adatai szerint a Tállya Hotel Invest Kft.-nek három tagja van: többségi tulajdonos a PMT Mélygarázs Üzemeltető és Szolgáltató Kft., kisebbségi tulajdonos a győrújbaráti Pápai Csaba, aki egyúttal ügyvezető is, továbbá a luxemburgi illetőségű KAGEMI A.G. A PMT Mélygarázs többségi tulajdonosa és ügyvezetője pedig a szintén győrújbaráti Boda Gábor, aki civilben könyvelő és adótanácsadó. Pápai Csaba amúgy több – eltérő profilú – cég vezetőjeként is feltűnik, így a győri Hitelnorma Kft.-ben is. Mindezek alapján nem lehet kijelenteni, hogy a győrújbaráti játékosok strómanok lennének, bár vannak erre utaló jelek. Ezt majd az igazi újságírók megkérdezik tőlük. Nyilván véletlen egybeesés, hogy a PMT-Mélygarázs Üzemeltető és Szolgáltató Kft. székhelye (2051 Biatorbágy, Vendel Park, Huber u 1.) éppen abban az irodaházban van, ahol a győri illetőségű Paár Attila tulajdonában álló, az utóbbi években számos közbeszerzési pályázaton sikeres, több mélygarázst felépítő WEST HUNGÁRIA BAU Építőipari Szolgáltató Kft. központja is található.
De ki a stróman?
A német Strohmann szó szalmabábut jelent, a köznyelvben pedig egy vállalkozás névleges tulajdonosát, illetve vezető tisztségviselőjét akkor nevezzük így, ha valaki csak a cégjegyzékben szerepel, ám tényleges szerepe nincs. A stróman alkalmazásának célja lehet a tényleges tulajdonos személyének leplezése, a valódi ügyvezetővel – döntéshozóval – szembeni kizáró ok megkerülése, s persze az sem baj, ha a céggel kapcsolatos probléma esetén akad egy ember, aki „elviszi a balhét“.
Ami a Tállya Hotel Invest Kft. luxembourgi tagját illeti, kétség sem merülhet fel, hogy a KEGAMI csak a tényleges tulajdonos személyének leplezésére szolgál. A luxemburgi cégjegyzék adatai szerint a KAGEMI A.G., vagyis a KAPITALANLAGEGESELLSCHAFT FUR MITTELEUROPA A.G. alapítója Inessa Wendland, vezető tisztségviselője Kacsóh Gábor, mindketten „hivatásos” strómanok, akik tehetős ügyfeleknek nyújtanak vagyonkezelési szolgáltatást Luxemburgban. Közreműködésüknek köszönhetően a tényleges befektető diszkréten a háttérben maradhat. A strómankodás, illetve a stróman igénybevétele önmagában persze nem feltétlenül jogellenes. Érdekes egybeesés, hogy Kacsóh Gábor a vezető tisztségviselője a luxemburgi Hungaria Baukonzepte A.G.-nek is, amely többségi tulajdonosa a WHB Építő Kft-nek (2051 Biatorbágy, Vendel Park, Huber u 1.). Szintén Kacsóh Gábor volt a vezető tisztségviselője a 2012-ben megszüntetett City Györ Luxembourg S.A.-nak, amely a tulajdonosa volt a győri ARRABONA PARKOLÓHÁZ Ingatlankezelő Kft-nek; ez utóbbit a WHB-holdingot tulajdonló Paár Attila irányította.
Ki mozgatja a szálakat?
Azt, hogy egy társaság működését tekintve ki rendelkezik meghatározó befolyással, a Ptk. igen részletesen szabályozza. De megkímélendő az olvasót, próbáljuk egyszerűsíteni a dolgot. Aki egy vállalkozás vezetőinek vagy a felügyelő-bizottság tagjai többségének kinevezéséről vagy menesztéséről dönthet, meghatározó befolyással bír. Ez még érthető.
Bonyolultabb a helyzet, amikor csak közvetett befolyásról van szó. Erről akkor beszélhetünk, amikor a vállalkozásban jogi személy is tulajdonos, és ez utóbbi jogi személy – cég – működésére nézve rendelkezik valaki befolyással. Csupaszítsuk le a dolgot: a luxemburgi cég mögött álló ismeretlen személy – aki akár külföldi, akár magyar állampolgár is lehet – a KAGEMI A.G.-ben esetleg meghatározó, a Tállya Hotel Invest Kft.-ben pedig közvetett befolyással rendelkezik.
A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény segít az eligazodásban, hogy egy vállalkozás esetében ki a tényleges tulajdonos. E szerint ő olyan magánszemély lehet, aki az adott cégben közvetlenül, illetve más gazdasági társaságon keresztül – amelyben maga is érdekelt – közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább 25 százalékával rendelkezik.
Hogy ez miért érdekes? Az alaptörvény kimondja, hogy a központi költségvetésből csak olyan szervezet részére teljesíthető szerződés alapján bármiféle kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése átlátható. A mélygarázsüzletben pedig az állam kétségkívül egy homályos hátterű magáncéggel boltolt
Ki kivel van?
A garázsbizniszen nagyot szakító Tállya kapcsán adott tehát egy meghatározó, ötven százalék feletti szavazataránnyal rendelkező magyar cég, a biatorbágyi illetőségű Pollack Mihály téri PMT Mélygarázs Kft. – amelynek többségi tulajdonosa a győrújbaráti Boda Gábor –, a luxemburgi KAGEMI, valamint még egy győrújbaráti másik magyar magánszemély, Pápai Csaba.
Nekünk gyanúsnak tűnik, de nyilván teljesen életszerű, hogy egy Győr-Moson-Sopron megyei könyvelő gründol egy céget Biatorbágyon, amelynek fő tevékenysége a főváros VIII. kerületében egy garázs üzemeltetése. Nyilván a véletlen műve, hogy egy falubelije is tulajdonrészt szerez és ügyvezetést vállal a cégben. Az meg egyenesen a mi ostobaságunk bizonyítéka, hogy nem értjük: mit keres ebben az egészben egy luxemburgi vállalkozás.
De fussunk neki még egyszer. Ha egy cég tulajdonosi szerkezete átláthatatlan, költségvetési pénzhez visszterhes üzletben sem juthat. Magyarán: az állam ilyen vállalkozástól nem vehet semmit. Másfelől jogilag akár rendben is lehet a dolog, mert ha a luxemburgiak részesedése nem éri el a 25 százalékot, a PMT Mélygarázs Kft. pedigréje pedig kifogástalan, a tranzakció nem támadható.
A képet árnyalja persze – és most tekintsünk el a részletektől –, hogy amennyiben a KAGEMI A.G. az, aminek látszik, vagyis egy ismeretlen magánszemély tulajdonában álló, Luxembourgban valós gazdasági tevékenységet nem végző üres vállalkozás – „shell company“ –, akkor ellenőrzött külföldi társaságról van szó. Ebben az esetben pedig a Tállya a külföldi tulajdonrész mértékétől függetlenül nem minősül átlátható szervezetnek. Vagyis: az alaptörvény alapján az állam nem köthetett volna vele semmilyen üzletet.
A többit az igazi oknyomozó újságírókra bízzuk
A szabályozás célja nyilván az lenne, hogy az állam gazdasági döntéseire befolyást gyakorló politikusok – valamint az ő rokonaik, barátaik és üzletfeleik – ne tudják különböző cégstruktúrák mögé húzódva megkötött szerződések révén közpénzt a saját zsebükbe áramoltatni. Az off-shore vállalkozások bevonása és a hivatásos strómanok alkalmazása az átláthatósági követelmények miatt azonban visszaüthet.
Ennél sokkal pofátlanabb, ám nehezen támadható húzás egy minél butább, ám annál megbízhatóbb famulus – például gyerekkori barát, kedvenc gázszerelő, lakóparki szomszéd – helyzetbe hozása. A családhoz nem tartozó stróman vállalkozását nyugodtan ki lehet tömni állami megrendelésekkel, uniós támogatásokkal, focicsapatoknak juttatott TAO-pénzekkel.
Az osztalék formájában felvett és – jó esetben szabályosan leadózott – milliárdokkal a stróman a tényleges tulajdonos utasításai szerint rendelkezhet. A jog ilyenkor lényegében tehetetlen, hiszen a közpénzek éppen a személyre szabott törvényeknek és az állam nevében kötött, de magánfél által teljesített szerződések miatt veszítik el közpénzjellegüket.
A Kúria már offshore-ügyben mondott valamit
Kiterjedt bírói gyakorlata nincs a tényleges tulajdonos felkutatásának, de a Kúria már hozott irányadó döntést – írta korábban a hvg.hu. Az, hogy efféle cégben valaki gazdasági érdekeltségének „fennállása közvetlenül nem bizonyított, az adóhatósági megállapítások jogszerűtlenségét nem támasztja alá” – mondta ki a legfőbb bírói fórum egy adóügy kapcsán 2013-ban.
Történt ugyanis, hogy egy magánszemély beperelte az adóhivatalt, amikor a cégei tulajdonában álló jogokat és eszközöket bevitte egy olyan újonnan alapított vállalkozásba, amelynek csak tíz százaléka volt az övé, a többi kilencven százalék pedig a Csatorna-szigeteken bejegyzett offshore-cégé volt.
Az új céget aztán megvásárolta egy külföldi tulajdonban álló társaság, és a befolyt vételár teljes összege ténylegesen a felpereshez és cégeihez került. Az adóhatóság szja-különbözetet állapított meg azzal az indokkal, hogy a társaság értékesítése során a valós gazdasági esemény ténylegesen a felperes és a vevő között jött létre, míg az offshore-társaság bevonása a tulajdonosi körbe csupán adóelkerülés céljából történt.
