A Minapi Idők 2024 augusztusi száma szerint az olimpiai létesítmények súlya alatt elsüllyedt Csepel, de nem volt hiába az áldozat, mert az éremtáblázaton az első tíz nemzet között csak Magyarország szerepelt. A viccpárt kiadványa kétségkívül emlékeztet a kormánypárti Magyar Idők dizájnjára, de ha emiatt perelnek, hülyét csinálnak magukból.

Most éppen a Magyar Idők tyúkszemére lépett rá a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Múlt héten közölték, hogy 15 ezer példányban Minapi Idők címen a 2024-es olimpia álhíreit osztják meg a nagyérdemű publikummal. Ez a kiadvány hétfőn meg is jelent.

A kormány alfeléhez közeli újság viszont ezt meg sem várta, mert azonnal bejelentették, hogy a „megtévesztő és félrevezető laphoz a Magyar Időknek nincs köze”, ezért jogi lépéseket tesznek. A rendkívül érzékeny lelkű médium óvakodik attól, hogy a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetséggel auditáltassa a példányszámát, de biztosak vagyunk benne, hogy a legnépszerűbb politikai napilapról van szó.

Amúgy a kétfarkúak nem először próbálkoznak hasonló akcióval. A viccpárt 2015 októberében a Magyar Hírlap arculatát vette kölcsön. Akkor a szintén kormánypárti, s ugyancsak méltán népszerű – bár a példányszámát inkább nem auditáltató – lap tulajdonosa akart pert kezdeményezni.

A kétfarkúak féle „Magyar Hírlap” csupa olyan hírt tartalmazott, amit a párt a valóságban is olvasni szeretett volna. Leállítják Paks2-t, nő az oktatásra fordított költségvetési támogatás, nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, s feloszlik az MSZP – efféle álinformációkkal bombázták az embereket.

Most pedig jövőutazásnak lehetünk részesei, mert a Minapi Idők beszámol róla, hogy az olimpiai létesítmények súlya alatt elsüllyedt Csepel. Mégsem volt hiába az eszméletlen összegű befektetés – amit a békekölcsönök mintájára kötelezően jegyzendő sportkölcsönökből fedeztek –, mert az éremtáblázaton az első tíz nemzet között csak Magyarország szerepel.

És itt most el lehet gondolkodni azon, hogy a Magyar Idők tulajdonosi köre vagy menedzsmentje akar-e hülyét csinálni magából. Ha igen, hát vigyék perre a dolgot. Mindenesetre a Magyar Hírlap annak idején nem próbálkozott ezzel, legalábbis az interneten nyoma nincs, hogy tényleg jogi úton vettek volna elégtételt a kétfarkúakon.

Az egésznek különben valószínűleg nem is lenne semmi értelme, bár a viccpárt kiadványa elvileg felvethetne jogi aggályokat. Már ha nem üvöltene róla, hogy ez egy politikai szatíra, vagyis véleménynyilvánítás. De próbáljuk meg a kormányszócső fenyegetőzését egy pillanatra komolyan venni.

A védjegytörvény szerint „védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól”. És ebbe akár bele is lehetne kapaszkodni. Nézzük, mit jegyeztetett be védjegyként a Magyar Idők, s mit nem a kétfarkú párt. 

Ezzel kapcsolatban idézhetnénk a versenytörvényt is, amely szerint tilos valamely terméket vagy szolgáltatást a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel vagy elnevezéssel előállítani, forgalmazni, amelyről a versenytársat, illetve annak termékét, szolgáltatását szokták felismerni. A józanabb gondolkodásúaknak itt azért leesik, hogy a jelen esetben nincs versenytárs, mert nem létezik termék vagy szolgáltatás, a kutyák ugyanis ingyen osztják a saját kiadványukat.

De tovább árnyalhatjuk a képet azzal, hogy valóban összetéveszthető-e a két arculat, amire a válasz az, hogy elég nehezen. A Kúria döntése szerint mégis felvetődhetne a jellegbitorlás, ha a bitorolt termék külső megjelenésében vannak jellegzetes, kizárólag az adott termék gyártója, forgalmazója által használt egyedi jegyek, akár színek vagy formák.

De ennek sincs sok értelme, mert a kétfarkúak kiadványa – csak ismételni tudjuk – nem piaci termék, hanem politika pamflet. Tehát lépjünk túl a versenyjogon, mert ebben az esetben értelmezhetetlen például az a fogalom, hogy versenytárs. Mert kivel akarna versenyezni a viccpárt az eseti kiadványával? Senkivel. Más a helyzet, ha a Magyar Idők kiadója a saját lapját is politikai viccnek tekinti. Ez esetben felmerülhet, hogy a két kiadvány versenytársa egymásnak. (Csak vicceltünk.)

És akkor előhozhatná valaki a polgári törvénykönyvből a jó hírnév sérelmét. Lehet, hogy a Magyar Idők kiadója hitelrontásként éli meg, hogy az álkiadványban „független kormánypárti” médiumként aposztrofálják? Melyiket tartja kínosabbnak: a független vagy a kormánypárti jelzőt?

Lehetne még ezt hosszasabban is boncolgatni, de nincs értelme. Jobb tudomásul venni: a kétfarkúak egyszerűen a véleménynyilvánítás szabadságával éltek, amikor egyértelműen kormánypárti lapok köntösébe öltöztetett kiadványokkal léptek a nyilvánosság elé, hogy kifigurázzák a közpénzzel kitömött propagandistákat. Akik napi tevékenységük mellett még azzal is hülyét csinálhatnak magukból, ha jogi eszközökkel próbálják megregulázni a bohócokat.

Végül érjük be a Királyhegyi Pál humoristának tulajdonított bon mot-val: Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes.