Magyar Ügyvéd Blog

Mi nem fogjuk be pörös szánkat!

2016. december 04. - Magyar Ügyvéd

elso-bejegyzes.png

Úgy fest, paradigmaváltás következik be a kormányzati politikában, ezért azt gondoljuk, valamit tennünk kell: indítunk egy blogot. A célunk nem több, mint felelős értelmiségiként reagálni mindazokra a történésekre, amelyekkel kapcsolatban gyakorló jogászként véleményt kell nyilvánítanunk.

A politikai korrektség elvárása eddig gúzsba kötötte a gondolkodást és a közbeszédet – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Diaszpóra Tanács budapesti ülésén 2016 novemberének végén. Szerinte „ha az emberi létezésről beszéltünk, akkor középkoriak, klerikálisok voltunk, ha családról, akkor szexisták és homofóbok.”.

Orbán úgy gondolja, míg eddig emberjogi diskurzusokról volt szó, ezután végre magáról az emberről lehet beszélni, nem a jogokról. „A balosok szerint a politikai korrektség nem más, mint egy önként választott korlátozás. Mi, akik benne vagyunk a politikában, egyáltalán nem így éreztük, mert korlátozva voltunk” – hangoztatta a kormányfő. Úgy véli, ez a szellemi elnyomás eszköze, mert aki kilógott, azt megbélyegezték. Ennek a felfogásnak az amerikai lábát sikerült kiütni, de az efféle gondolkodás Európában még jelen van és gondot okoz, bár – hangsúlyozta – itt is küszöbön állnak a változások, és eljöhet a valódi szabadság.

Kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy tényleg küszöbön állnak a változások. Illetve részben már be is következtek, hiszen az Orbán-kormány – amelynek vezetője eddig korlátozva érezte magát – igen sokat tett annak érdekében, hogy a nemzet sorsáért felelősséget érző, de a világot másként látó emberek hangját elfojtsa. A közszolgálati médiát propagandaeszközzé silányították, bedarálták az Origót – ami az egyik legolvasottabb internetes portál volt –, s közpénzjellegüket elvesztő közpénzekből felvásárolták és lebutították a TV2-t, de felvásárolták, majd bezárták a Népszabadságot is. Ez tehát az orbáni szabadság.

Ebben a helyzetben nemigen látunk más utat, mint keresni a saját megszólalási lehetőséget. Hogy szabadon kifejthessük például, miért hamis megközelítés, ha valaki azt állítja, hogy nem az emberi jogokról, hanem csak az emberről kell beszélni. Meggyőződésünk ugyanis, hogy emberi jogok nélkül a polgár csak a hatalomnak kiszolgáltatott alattvaló.

Ezért nyíltan vállaljuk a miniszterelnök által kiátkozott és halálra ítélt, az ember alapvető jogain alapuló liberális demokrácia alapértékeit. Akkor is, ha a liberálisokra jellemző politikai korrektség olyan taburendszer – fogalmazott 2016 szeptemberében Tusnádfürdőn Orbán –, amely megfoszt az őszinte beszéd, az innovatív gondolkodás lehetőségétől.

Mi viszont azt tartjuk, hogy az illiberális demokrácia fából vaskarika. Mert hogyan is lehetne diskurzust folytatni magáról az emberről az őt megillető jogok nélkül? Ezért különösen fontosnak tartjuk megszólalni minden olyan kérdésben, amikor az alkotmányos alapjogok szenvedhetnek csorbát.

Már amíg tehetjük, mert a miniszterelnök által emlegetett állítólagos szellemi elnyomás nem a mostani hatalmat sújtotta, hanem éppen ellenkezőleg, a másként gondolkodókat igyekeznek minden lehetséges módon elzárni a nyilvánosság elől. Az interneten viszont egyelőre szabad a pálya.

Bár vigyázat: az Orbán által mintaállamnak minősített Azerbajdzsánban börtönbüntetéssel fenyegetik azt, aki a világhálón megsérti az elnök személyét. Azért is indítjuk ezt a blogot, hogy ne juthassunk el eddig, s ne hallgattathassanak el minket, liberálisan gondolkodó embereket! Mert mi – a cím után ismét csak József Attila Ars poeticáját idézve – sziszegve se szolgálunk „aljas, nyomorító hatalmakat”.

 

Magyar György és Magyar Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr9212022241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása