Magyar Ügyvéd Blog

Political correctness – nem lehet hangosan szellenteni a vasárnapi ebédnél

2016. december 05. - Magyar Ügyvéd

orbanka.jpg

Temeti a magyar miniszterelnök a politikai korrektséget (angolul political correctness - PC), mert az gátja az őszinte beszédnek, így szembe kell szállni a minderről másként gondolkodó „liberális szekta főpapjaival”. Ez a kiátkozott fogalom viszont a számunkra leginkább azt jelenti, hogy mindent szabad, ami mások jogait és emberi méltóságát nem sérti. Így értelmezni sem igen tudjuk, ehhez képest vajon mit ért Orbán Viktor „őszinte beszéden”.

Talán maga a kormányfő sem gondolta át, mit akar üzenni, mert a PC elvetése azt is jelentheti, hogy a továbbiak szabadon lehet például cigányozni vagy zsidózni, és a nyíltan rasszista, homofób gondolatokat nem kell többé véka alá rejteni. Hiszen nem köt minket a politikai korrektség, amely fölött úgyis eljárt az idő.

Azt eddig sem kérhette számon senki, ha valaki a vasárnapi családi ebédnél, haverok között vagy kocsmai iszogatás során szalonképtelen – a kisebbségeket kirekesztő, tagjaikat akár durván becsmérlő, megalázó – gondolatokat hangoztatott. Szűk körben bárki bármilyen ostobaságot fecseghet, mi több, a padlóra köphet, és ha „úri” kedve úgy hozza, akár hangosan szellenthet is. Civilizált embereknek legfeljebb megvan erről a véleménye.

A mi álláspontunk – a „liberális szekta” tagjaként – egyértelmű. A közbeszédben nem használhatunk olyan szófordulatokat, nem tehetünk olyan gesztusokat, amelyek alkalmasak a valamilyen okból hátrányos helyzetű, esetleg politikai nézeteik, vallási hovatartozásuk, nemi identitásuk miatt akár sokak által elutasított társadalmi csoportokhoz tartozó személyek kirekesztésére, marginalizálására vagy emberi méltóságában való megsértésére.

A politikai korrektség megtagadásának viszont ezzel éppen ellentétes hatása lehet. Orbán szinte felhatalmazást ad arra, hogy a PC elveit felrúgva mindenki mocskolódjék szabadon. Legitimálja akár Ásotthalom jobbikos polgármesterének ámokfutását is, aki helyi rendeletben tiltatta be a településen a burka viselését és a nem létező müezzin működését. Ez maga az őrület.

A közhatalmat gyakorlók felelőssége tehát óriási. A családi asztal mellett ők is buzizhatnak persze, de nyilvánosan nem üzenhetik, hogy a PC – Csurka István után szabadon – csak egy bolsevista trükk. Az állami vezetők megnyilatkozásai csak azt sugallhatják, hogy az emberi méltóság tisztelete megkérdőjelezhetetlen, s mindenkit arra kell buzdítaniuk, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának alkotmányos elvét tartsák tiszteletben.

Ha nem ezt teszik, a társadalomban amúgy is meglevő – és kiirthatatlanak tűnő – előítéleteket, téves általánosításokat erősítik. Miközben a kormánynak értéksemlegesen kellene működnie. A kabinetnek nem az a dolga, hogy ideológiai irányvonalat szabjon – bár Lázár János szerint a közoktatás feladata, hogy a gyermekekből jó keresztény/keresztyén, s jó magyar embert neveljenek –, hanem valamennyi polgár javára kellene intéznie a közügyeket. Csak ez lehetne kiindulópont többek között a közpénzek felhasználása, az adópolitika, az egészségügy vagy a közoktatás rendszerének fenntartása kapcsán is. 

Tudjuk persze, hogy minden demagóg politikusnak szüksége van ellenségre, amellyel szemben meg tudja védeni a népét. Minél kevésbé azonosítható ez az ellenség – liberálisok, Brüsszel, rezsi, nem létező migránsok –, politikailag annál ígéretesebb a vele szembeni küzdelem, hiszen válaszcsapástól nem kell tartani.

Donald Trump megválasztás után most a politikai korrektség lehet az Orbán hirdette illiberális forradalom új démona. Ezzel az önálló gondolkodásra képtelen híveket, meg a rendszerváltozás óta eltelt negyedszázad veszteseit biztosan elérhetik. Más kérdés, hogy a pillanatnyi szavazatszerzés érdekében súlyosan károsítják a társadalom amúgy sem jó mentálhigiénés állapotát: erősítik a kirekesztést, az előítéleteket, félelmet és gyűlöletet szítanak.

 

Magyar György és Magyar Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr112022401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása