Már egy fideszes képviselői is kétségbe vonja, hogy a visszabontás lenne a panelházak rehabilitációjának üdvös módszere. Ez Magyarországon nem alkalmazható – jelentette ki a napokban László Tamás. Már csak azért sem – tesszük hozzá –, mert a panellakások szinte kivétel nélkül magántulajdonban vannak, s a házak átépítéséhez az összes lakó beleegyezésére van szükség. Szóba jöhet még a kisajátítás, ha a közérdekű cél valóban bizonyítható.

Magyarországon pedig – ígérjen bárki bármit – szinte biztosan nem lesz panelvisszabontási program. És ezt nem azért állítjuk, mert rendelkeznénk bármilyen építészeti ismeretekkel. Így nem is akarjuk kétségbe vonni például annak az igazságát, aki azt állítja, hogy a panelban nyáron jellemzően meleg van, és erre a megfelelő válasz a felsőbb szintek elbontása.

Ha valaki ezt mondja, biztosan tudja, mit beszél – ne rejtsük véka alá, ezt a kérdést még tavaly Lázár János miniszterelnökség-miniszter dobta be a köztudatba –, de azért nekünk ezzel kapcsolatban súlyos jogi aggályaink vannak. Laikusként viszont csak annyit jegyeznénk meg: mitől lenne kevésbé meleg a panelben attól, hogy az épület tíz helyett esetleg csak öt emeletnyi magasságba nyúlik? Talán mert a legfelső emelet messzebb lesz a Naptól? Nem lenne egyszerűbb egy nyeregtetőt ácsolni a felforrósodó lapostető fölé? Kérjük, mérnök olvasóink kommentben próbálják ezt nekünk elmagyarázni.

Szakmaibb érvekkel állt elő László Tamás, a IV. és XV. kerület zömében paneles részeinek fideszes országgyűlési képviselője. Lázár ötlete szerinte a magyar lakótelepeken nem alkalmazható. A német modell, amire hivatkoztak ugyanis, egészen más: ott a lakások 95 százaléka közösségi – önkormányzati – tulajdonban volt, s harminc-negyven százalékuk üresen állt.

A magyar lakótelepeken viszont nem üresek a lakások, ráadásul „az áruk megy felfelé, ezt a folyamatot megakasztani helytelen” – véli László Tamás. De ennél is továbbment, mert szerinte – a miniszter véleményével ellentétben – a lakótelepeken nem a forróság jelenti a legfőbb problémát, hanem a parkolóhelyek hiánya. Ezt a szakmai vitát mi nem akarjuk eldönteni. Mindazonáltal a döntéshozóknak érdemes megfontolniuk, hogy Hódmezővásárhelyen – ahol pilotprojekt indulhatna – az érintett lakók máris a pokolba kívánják az egész ötletet.

Mi inkább maradunk a kaptafánál. Vagyis a tételes jognál. „Az épület tartószerkezetei, azok részei, az épület biztonságát (állékonyságát), a tulajdonostársak közös célját szolgáló épületrész, épületberendezés és vagyontárgy akkor is közös tulajdonba tartozik, ha az a külön tulajdonban álló lakáson vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségen belül van” – mondja ki a társasházi törvény.

Ez azért érdekes, mert a társasház alapító okiratának tartalmaznia kell a külön tulajdonba kerülő lakásokat, a nem lakás céljára szolgáló helyiségeket, a közös tulajdonban álló épületrészekből és a földrészletből az egyes tulajdonostársakat megillető tulajdoni hányadot, meg a közös tulajdonba kerülő épületrészek felsorolását. Ezt az okiratot pedig csak valamennyi tulajdonostárs hozzájárulása esetén lehet módosítani.

Az viszont nagyjából kizárható, hogy egy több tucatnyi, de esetleg akár két-háromszáz lakásos társasház esetén mindenki örömmel üdvözölje a kormányzati ötletet. Ez már csak azért sem feltételezhető, mert a felsőbb szinteken élőket Lázár szerint kertes házakba költöztetnék – ami első pillantásra átverésnek tűnik, mert ennek a költségei szinte felbecsülhetetlenek –, de akkor mi a buli az egészben a többieknek?

Biztosan akadna mindenütt néhány ember, akiben a sárga irigység munkálna: miért vállalja a panel visszabontásával kapcsolatos tortúrát, ha nem neki lesz haszna belőle? De könnyen lehet, hogy az idősebb lakók egyszerűen kényelmi megfontolásokból mondanának nemet. Az átépítés ugyanis elképzelhetetlen anélkül, hogy az összes lakást kiürítsék, hiszen a visszabontás idejére le kell állítani a liftet, s a munkálatok alatt nemigen biztosítható a víz-, gáz- és villamosenergia-szolgáltatás sem. Arról nem beszélve, hogy az egész ház építési területté válik, ahol már csak biztonsági megfontolásokból sem tartózkodhat senki.

Szóval mindenkinek ki kellene költöznie. A földszinten lakó nyolcvan éves Józsi bácsinak is, aki már negyven esztendeje él Újpalotán, s nemigen akar hurcolkodni. Nem is támogatja a visszabontás gondolatát, nélküle azonban a nagyjából 220 lakásos sorházban efféle munkába nem lehet belekezdeni. De ha meg is lenne a lakóközösség egyhangú döntése, hová teszik az embereket – csak ismételni tudjuk, hogy egyetlen ház esetében több száz családról lehet szó – az építés idejére?

Visszatérve a jog talajára, van más megoldás is. Ha Józsi bácsi ellenáll, jöhet a kisajátítás. Ingatlant kisajátítani közérdekű célból, ezen belül terület- és településrendezési célból is lehet, ha „a kisajátítással biztosított tevékenység közösségi előnyei a tulajdon elvonásával okozott kárt jelentősen meghaladják”. Ekkor az állam – vagy az önkormányzat – szerzi meg a tulajdon-, s ezzel együtt a társasház alapító okiratának módosításához szükséges szavazati jogot is.

Döntés kérdése persze, hogy a panel visszabontása lehet-e olyan közösségi cél, amely felülírja a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjogot. Ha a bíróság úgy dönt, hogy a kisajátítás jogalapja rendben van, Józsi bácsi lakását elvehetik, de számára pénzt vagy csereingatlant kell felajánlani. Amennyiben azt nem fogadja el, jöhet az újabb per, amelynek tétje, hogy a lakó mekkora pénzbeli kártalanításra tarthat igényt.

László Tamásnak alighanem igaza van: ez az ötlet Magyarországon bizonyosan alkalmazhatatlan. Illetve biztosan van az a pénz, amelynek hatására még Józsi bácsi is megfontolná a költözést.

Végső soron meg nincs akadálya annak, hogy az állam vagy az önkormányzat szép lassan, akár örökléssel, akár a devizaadósok megmentése keretében, akár egy törvénnyel megteremtett előváráslási jog alapján, akár adásvétel útján megszerezze egy-egy panelépület összes lakását, majd akár az egészet lebontsa.

A kérdés csak az, hogy mi értelme lenne ennek. Úgy tűnik, hogy inkább megfizethető bérlakásokra lenne szükség a piacon annak érdekében, hogy a munkaerő könnyebben tudjon oda költözni, ahol szükség van rá, ezzel együtt oldódjon a hazai munkavállalók közmondásos immobilitása. A panellakások megtizedelése ezzel éppen ellentétes folyamatot indíthatna meg.