Egészen elképesztő mélységekbe jutott a fideszes parlamenti többség: a Simicska Lajossal szembeni gyűlölet, a kapkodás, a gátlástalanság és a felkészületlenség eredője egy döbbenetes jogalkotási korcs lett. A pénteki teljesítmény nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy a jogállamiság nélkül a jog nem más, mint a politika szolgálóleánya.

A Fidesznek nem lett volna meg a kétharmada, így feles törvényként terjesztette be a plakátpiacot még jobban torzító szabályozásról szóló javaslatot, és a parlament a pénteki rendkívüli ülésén el is fogadta azt. A jogszabály áteröltetésével a Fidesz így elvileg elérte, hogy a Jobbik nehezebben hirdethessen Simicska Lajos plakáthelyein, ám valószínűleg nagyon melléfogtak. A Jobbik különben máris jelezte, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, s ehhez valószínűleg a többi ellenzéki párt is csatlakozik, így vélhetően meglesz a szükséges számú aláírás.

A fideszes szándékot értjük: a Jobbik plakátkampánya a kormányoldal elevenébe talált. „Ti dolgoztok. Ők lopnak.” – olvasható például a szöveg Orbán Viktor és Mészáros – „Gázszerelő” – Lőrinc fotójával illusztrálva. És hasonló üzeneteket közvetít a párt többféle változatban is. Azt persze legfeljebb csak sejteni lehet, hogy Simicska tényleg kedvezményes áron biztosított felületet a pártnak, de ez is elég volt ahhoz, hogy a fideszes törvénygyár működésbe lépjen.

Érthető hát, hogy beterjesztették az egyes törvényeknek az átlátható kampánytevékenység érdekében szükséges módosításáról szóló javaslatot, amely szerint a választási eljárásról és a pártok gazdálkodásáról szóló törvényt is módosítani kellett volna. A dolog szépséghibája: ezek sarkalatos törvények, a Fidesznek meg nincs kétharmada. El is bukott az eredeti beterjesztő, Halász János és Kósa Lajos után lex csicskaként emlegetett javaslat, amelynek lényege, hogy tiltott pártfinanszírozásnak minősült volna, ha valaki a piaci ár alatt ad el plakáthelyeket kampányidőszakon kívül. 

Nincs meg a kétharmad? Nem baj, van másik!

A Fidesz ötletgyárosainak hamar beugrott a településkép védelméről szóló törvény, hiszen a tavaly elfogadott jogszabály célja eleve az volt, hogy – a vesztes hirdetőoszlop-háborút követően – Simicskát kiszorítsák a közterületi reklámpiacról. A vélhetően zseniálisan ravasznak gondolt elképzelés szerint a közpénzekkel való felelős gazdálkodásra kötelezett – tehát a központi költségvetésről szóló törvényben nevesített és támogatásban részesített – szervezetek reklámokat csak meghatározott feltételek szerint tehetnek közzé.

A pártok és alapítványaik kétségkívül részesülnek költségvetési támogatásban. Azt persze, hogy mennyiben szolgálja a közpénzekkel való felelős gazdálkodás ügyét az árkedvezmény igénybevételének korlátozása, ez rejtély.

A kodifikációs problémák forrása az, hogy a most elfogadott javaslat a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény fogalomkészletének felhasználásával próbálja keretek közé szorítani a választási eljárási törvényben szabályozott politikai kommunikációt egy harmadik jogszabályban, a településkép-védelmi törvényben.

A lényeg az, hogy aki a költségvetésből kap pénzt és hirdetést kíván közzétenni, akkor azt csak listaáron teheti meg, s ezt a listaárat a cég az illetékes hatóságnak köteles bejelenteni. Ezzel viszont alapvető gondok vannak.

Például az, hogy e „törvény hatálya a reklámozóként, reklámszolgáltatóként vagy reklám közzétevőjeként végzett gazdasági reklámtevékenységre, a szponzorálásra, a reklámközvetítésre, a médiahirdetési felületek (reklámhelyek) értékesítésére, valamint az ezek tekintetében alkalmazott magatartási kódexekre terjed ki”. Még egyszer: a jogszabály a gazdasági reklámról szól.

De akkor hogyan jönnek képbe a pártok, amelyek gazdasági tevékenységet csak igen szűk körben folytathatnak, például megjelentethetnek népszerűsítő kiadványokat, s árulhatnak a logójukkal díszített pólókat. Valahogyan nem áll össze a dolog.

Arról nem is beszélve, hogy mi az a listaár? Az új törvény szerint ez a „médiafelület-értékesítő által érvényesített, az azonos típusú, azonos méretű és azonos elhelyezkedésű reklámhordozók tekintetében az előző üzleti évben az alkalmazott kedvezmények érvényesítése nélkül, a megrendelő személyétől, a megrendelés mértékétől függetlenül meghatározott ár”. De ez mit jelent pontosan? Mondjuk, a cég honlapján elérhető árból kell kiindulni? Amit mellesleg nem kötelező közzétenni. 

Melyik hatóság fogja letiltani az ellenzék plakátjait?

Van azonban ennél sokkal nagyobb baj is. A pártok gazdálkodásáról szóló törvény szerint „államigazgatási szerv a párt gazdasági-pénzügyi ellenőrzésére nem jogosult". De azért nem maradnak felügyelet nélkül, mert a „párt gazdálkodása törvényességének ellenőrzésére az Állami Számvevőszék jogosult". Figyelem: ez a kontroll kizárólag a törvényességi ellenőrzésre terjed ki, s nem a gazdálkodás célszerűségének vagy eredményességének vizsgálatára.

Ez amúgy sarkalatos törvény, ehhez képest most jön egy nem nevesített hatóság, amelyhez be kell jelentenie a hirdetést közzétevő cégnek a listaárat, a hirdetőnek pedig át kell adnia a tranzakcióról szóló szerződést. Ez utóbbit a hatóság a honlapján közzé is teszi. De hol keressük majd ezeket, ha azt sem tudjuk, melyik szervezetről van szó?

A gazdasági reklámtevékenységről szóló törvényben két hatóság szerepel: a fogyasztóvédelem, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Ezen kívül a településkép-védelmi törvény utal a végrehajtására kiadott kormányrendeletre, miszerint a „reklámok közzétételére, reklámhordozó és reklámhordozót tartó berendezések elhelyezésére vonatkozó szabályok betartását az illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal) ellenőrzi”. De melyiknek kellene megbírságolnia a túl olcsón plakátoló pártokat, esetleg gondoskodnia a szabálytalan plakát két napon belül történő eltávolításáról?

A Fidesz különben ezzel a saját magát lövi lábon

Ha komolyan vesszük, hogy a közpénzekkel való felelős gazdálkodásra kötelezett – tehát a központi költségvetésről szóló törvényben nevesített és támogatásban részesített – szervezetek reklámokat csak meghatározott feltételek szerint tehetnek közzé, ez bizony a kormányra is érvényes. Tehát csak annál a cégnél hirdethetnek, amely a listaárat elküldi a ki tudja, melyik hatóságnak, s a kabinet valamennyi szerződését azonnal közzé is kell tenni. Ha ezt akarják, mi csak örülünk neki. Legalább nyilvánvaló lesz, hogy hány milliárdnyi közpénz vándorol a kormányközeli strómanok zsebébe.

Másfelől annak továbbra sincs akadálya, hogy a CÖF minden kontroll nélkül kampányoljon pártja és kormánya érdekében. Legfeljebb arra kell ügyelni, hogy ne közvetlenül költségvetési pénzekkel tömjék ki a szervezetet. Erre jó megoldás a MVM: ha onnan utalnak át ötszázmilliót az álcivileknek, azzal a pénzzel a CÖF már szabadon rendelkezik.

Magánvéleményünk: kizárt, hogy az efféle elsietett, nyilvánvalóan aktuálpolitikai érdeket szolgáló szabályozás kiállná az alkotmányosság próbáját. Úgy gondoljuk, ezt még a fideszes Alkotmánybíróság sem nyelheti be.

(Fotó: 444.hu)