Lehet vitatkozni azon, hogy az ellenzéki összefogás miért vezetett a Fidesz negyedik kétharmadához, de meggyőződésem szerint nem az előválasztás, mint új politikai termék volt ennek az oka. Sokkal nagyobb baj, hogy az összefogásban részes hat ellenzéki párt egymással is versengett, s bár született valamiféle közös nemzeti minimumprogram, a közvélemény nem igazán ezt érzékelte, hanem azt, hogy a résztvevők a saját pecsenyéjüket sütögették.
Az ellenzék parlamenti pártjainak markáns véleménye van a 2021-es előválasztásról: akad, aki azt a bukás okozójának, más korszakos sikernek tekinti. Ám jelenleg semmi esély nem mutatkozik olyan széleskörű előválasztásra, mint amilyen a másfél évvel ezelőtti volt – derül ki a 24.hu hétfői összeállításából. Ennél azonban távlatosabban kellene gondolkodni – állítom a Civil Választási Bizottság elnökeként. A 2022-es parlamenti választáson elszenvedett látványos ellenzéki kudarc ellenére is azt gondolom, hogy az előválasztás volt a NER 2010-es győzelme óta a legjelentősebb politikai innováció.
Lehet persze vitatkozni azon, hogy az ellenzéki összefogás miért vezetett a Fidesz negyedik kétharmadához, de meggyőződésem szerint nem az előválasztás, mint új politikai termék ennek az oka. Sokkal nagyobb baj, hogy az összefogásban részes hat ellenzéki párt egymással versengett, s bár született valamiféle közös nemzeti minimumprogram, a közvélemény nem igazán ezt érzékelte, hanem azt, hogy a résztvevők a saját pecsenyéjüket sütögették. Nem kevesen fontosabbnak tekintették ugyanis, hogy ki-ki hány parlamenti képviselői mandátumot szerez, mint a Fidesz leváltását.
Miközben pontosan tudni lehetett, hogy a kormányoldal egyoldalúan megalkotott választási szabályai szerint az ellenzék csak akkor győzhet, ha túllép a saját pártkeretein, és képes a NER-rel szemben a polgárok számára is érthető és vonzó alternatívát kínálni, és egy, közös győzelemre esélyes jelöltet állítani. Ám az azonban, hogy nem kérünk Orbán Viktorból, nem bizonyult igazán hatásos üzenetnek. Ráadásul a 2021-es előválasztások nem kis részben az ellenzéken belüli belső küzdelmekről szóltak.
Változatlanul vallom, hogy nem a koncepció volt hibás, hanem a választási kudarc okai másutt keresendők. Például ott, hogy az ellenzék a nagyobb helyi beágyazottsággal rendelkező civilekben rejlő lehetőségeket szívesen használta fel, ám amikor konkrét döntésekre került sor, azokból már kihagytak minket. És előtérbe kerültek a pártérdekek. Nem vitatható persze, hogy a politika igazi aktorai a pártok, de a fragmentált ellenzék önmagában nem megy semmire. Ez 2022 egyik legfontosabb tanulsága, így az előválasztást, majd az „igazi” választást is ennek tükrében kell értékelni.
Lehet fanyalogni, lehet vitatkozni az előválasztás szükségességéről, ám ki kell találni valamilyen értelmes alternatívát arra, hogy a jövő évi önkormányzati, majd a 2026-os parlamenti választáson milyen megoldások adódnak a NER rendszerének megdöntésére. Emlékezzünk a 2019-es főpolgármesteri és ferencvárosi polgármesteri előválasztás sikerére, amikor a választópolgárok – és nem a pártközpontok – dönthették el, hogy ki legyen a győzelemre esélyes induló. A legutóbbi példa Jászberény, ahol képesek voltak a pártok a helyi közös jelöltek mögé beállni.
Az bizonyosan nem vezet eredményre, ha mást sem látunk, mint az ellenzéken belüli torzsalkodást. Most pedig nagyjából ez a helyzet. Jó ötlet, ha a NER-rel szemben feláll egy egységes gyűjtő- vagy választási párt. Van, aki úgy gondolja, hogy képes ebben vezető szerepet betölteni, de erre ma igen kevés esély látszik, és így sajnos vélhetően marad a megosztott ellenzék.
A következő parlamenti választás még igen messze van, de az önkormányzati vezetőkre már jövőre voksolhatunk. Az idő tehát sürget, ráadásul ki tudja, hogy addig még hány politikai szerveződés alakul. Civilként tudatosan tartózkodom attól, hogy konkrét neveket említsek, azt viszont meggyőződéssel vallom: aki valódi rendszerváltozást akar, az téved, amikor abban látja a megoldást, hogy újabb, legfeljebb egy-két százalékos támogatottságot elérő törpepárt létrehozásában keresse a megoldást. Annak sincs kezében a bölcsek köve, aki magát tekinti az ellenzék vezérének.
Ez egyértelműen zsákutcába vezet. Ha nincs széleskörű összefogás, a szétforgácsolódott ellenzék efféle próbálkozásai a Fidesz malmára hajtják a vizet. Jó, elfogadom, hogy a politikai pálya mindenki előtt nyitva áll, csak el kell eldönteni, kinek mi a cél. Szerezni néhány – az érintettek számára jól jövedelmező – mandátumot, vagy a NER-t a történelem szemétdombjára küldeni? Úgy gondolom, a személyes érdekeken érdemes lenne végre felülkerekedni, feltéve persze, hogy az ellenzéki oldalon van egy közös minimum, például a jogállamiság helyreállítása, az ország nyugati integrációhoz való feltétel nélküli csatlakozása, a szociális minimumkövetelmények elfogadása stb. Ezekről kellene végre személyeskedéstől mentesen, a pártérdekeken felülemelkedve megegyezni. Különben 2024-ben sem sikerül átütő eredményt elérni az uniós és az önkormányzati választáson, s marad 2026-ban is a fideszes kétharmad. Tisztelt ellenzéki polgártársaink, ezeken kellene elgondolkodni.
(Fotó: 24.hu)
