Akciófilmbe illő módon törték rá a rendőrök egy családra az ajtót, hogy egy egyéves gyereket állami gondozásba vegyenek. Hangosan ordibálva, fegyvert szegezve rontottak be a lakásba, s a félmeztelen apát a földre teperték, a kisfiút szorongató anyát pedig rángatták. Vajon mikor csap át a határozott fellépés megtorlásba?

Tíz rendőr törte rá az ajtót tavaly januárban Horváthékra, hogy állami gondozásba vegyék az egyéves Achillest. A négy nagyobbik gyerek sem úszta meg, őket az iskolából vitték el. Egy éven keresztül alig látták a szüleiket, míg végül a bíróság kimondta, hogy a XII. kerületi gyámhivatal alapvető szabályokat sem tartott be, mielőtt ráküldte volna a családra a rendőröket. Ezért a határozatot hatályon kívül helyezték.

Az intézkedés – az arról készült felvételt a szülők kértek ki a rendőrségtől, s annak részleteit az abcug.hu hozta nyilvánosságra – azonban külön is megér egy misét. Az első másodpercekkel semmi baj, mert egy rendőr bekopog az ajtón, s udvariasan tájékoztatja Horváthnét, hogy miért jöttek. A gyámhivatal ügyintézője pedig ismerteti az intézkedés célját: Achilles nevelésbevételét – állami gondozását – rendelték el. Erre különben akkor kerülhet sor, ha gyermek fejlődését a családi környezete veszélyezteti, amit azóta sem bizonyított senki.

„Az én kisbabámat? Milyen alapon akarja elvenni? Rendszeresen látogatja gyerekorvos, védőnő. Mindjárt rosszul leszek” – reagált az anya, majd kérte, mutassák már be, milyen papírra hivatkozva jöttek a gyerekéért. Ezt a kérését azonban nem teljesítették, ami önmagában aggályos lehet.

Ami utána történt, az ugyancsak elgondolkodtató. A nő még többször kérte a határozatot, ugyanakkor a felvételről hallható, hogy a férj odabent hangoskodni kezdett. Erre elfogyott a rendőrök türelme, és – miután a törvény nevében immár emelt hangon figyelmeztettek a következményekre – rátörték a házaspárra az ajtót. Meglehet, még ez is törvényes.

„A rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül nem léphet be, illetve nem hatolhat be”, kivéve például azt, ha a helyiségben tartózkodók előállítása törvényben meghatározott okból szükséges. Igazából tehát ebbe sem lehet belekötni.

Ami utána jött, mégis az maga a horror. „Rendőrség, rendőrség, feküdjön a földre” – ordibálták az egyenruhások, miközben mindenki tudta, hogy odabent egy egyéves gyerek is van. Akinek az életét nyilvánvalóan nem fenyegette veszély, tehát ez a kommandós akció kissé túlzónak tűnik. De óvakodnánk ennél tovább menni, akit érdekel, nézze meg akár többször is a felvételt. Például azokat a pillanatokat, amikor a félmeztelen apát földre gyűrik, fegyvert szegeznek rá, s amikor a gyermekét szorongató anyát rángatják.

Azon is érdemes elgondolkodni, mi történik, ha nő kérésére bemutatják azt a határozatot, amelyben a gyermek nevelésbevételét rendelik el. Akkor talán értelmes párbeszéd alakul ki a gyámhivatali ügyintéző és az asszony között.

De még jobb lett volna, ha nem azonnal rendőrt küldenek a házaspárra, hanem előbb közlik az állami gondozásba vételről szóló határozatot, az azzal szembeni jogorvoslati lehetőséget, s ha a szülők mindezek után sem működnek együtt a hatósággal, csak akkor vetik be a karhatalmat. Az abcug.hu cikkéből egyértelműen kiderül, lett volna idő erre is, mert semmilyen adat nem állt rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a gyermeket a szülőknél bármilyen közvetlen veszély fenyegette volna.

Nem akarunk Rambókat az állami erőszakszervezetekbe 

Amúgy nem kivételes, hogy a rendőrök akciófilmbe képzelik magukat, amit az interneten számos felvétel bizonyít. Egy késelő elfogásánál persze még érthető az óvatosság, bár kissé túlzásnak tűnik, hogy a férfira – aki az első felszólításra magasba emelte a kezét – mindjárt ketten is pisztolyt fognak. Más kérdés, ha véletlenül tüzelni kell, s az egyik rendőr rosszul céloz, esetleg a társát sebesíthette volna meg, aki a gyanúsított mögött a lővonalban állt.

Az sem teljesen világos, hogy miért kellett a vélelmezett késelőt igen durva mozdulattal arccal a földhöz nyomni, s mi szükség volt arra, hogy az egyik rendőr páros lábban a hátába térdepeljen. Az ember ugyanis nem tanúsított semmilyen ellenállást, hanem az utasításra önként letérdelt. Ebben a testhelyzetben is meg lehetett volna bilincselni, és ráérnek akkor fejbe vágni, ha mégis ellenszegül, hiszen négyen voltak egy fegyvertelen férfi ellen.

És vajon komolyan gondolta-e a rendőr, hogy pár tíz centi távolságból fejbe lövi azt a hason fekvő embert, akin két társa térdel? Mi értelme ilyen helyzetben pisztollyal hadonászni? Ráadásul ha véletlenül elsül az a fegyver, abból nagyobb baj lehetett volna, mint ha az uzsora-bűncselekménnyel gyanúsított túlsúlyos férfi – aki mellesleg nem is állt ellen, legalábbis a felvételen ez nem látható – valamilyen csoda folytán ki tud szabadulni két jó fizikumú, közelharcra kiképzett szakember szorításából.

Egy zsaroló is megismerhette, milyen érzés, ha valakinek a havas betonba nyomják a fejét. Úgy, hogy valaki közben a tarkóján térdel. Ebből a videóból igazán nem derül ki semmi, így inkább csak vélelmezhető, hogy szintén egyfajta felesleges erődemonstrációról lehet szó. De ennek mi értelme, ha a rendőrség akkora erőfölényben van a tettessel szemben, hogy neki esélye sincs ellenállni?

Csak óvatosan jegyezzük meg: a Teréz körúti robbantó kétségkívül veszélyes figura, s az elfogása érdekében bizonyára minden eszközt be kellett vetni. De nem túlzás, hogy a Terrorelhárítási Központ mindjárt három páncélozott szállítójárművet küldött az elfogására? Ha nem a látványra mennek, vannak diszkrétebb – és talán hatékonyabb – módszerek is egy súlyos bűncselekménnyel gyanúsított ember elfogására.

Egy embercsempész rendőrrel szemben meg egészen másként jártak el. Kiszállították a kocsiból, majd felszólították, hogy tegye a kezét az autó csomagtartójára. Ekkor megmotozták, s utána megbilincselték – mindez teljesen erőszakmentesen történt. Pedig erről az intézkedésről is lehetett volna látványos akciófilmekbe illő jelenetet forgatni. Megtévedt kollegájukat a rendőrök miért nem döngölték a földbe?

De mit mond a jog?

A rendőrségi törvény alapján a „rendőr a további intézkedés megtétele céljából elfogja és az illetékes hatóság elé állítja” többek között azt, akit szándékos bűncselekmény elkövetését tetten értek, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki, akinek az őrizetbe vételét rendelték el, akinek az előállítását külön törvényben meghatározottak alapján elrendelik.

A rendőr az intézkedése során „az ellenszegülés megtörésére testi erővel cselekvésre vagy a cselekvés abbahagyására kényszerítést (testi kényszert) alkalmazhat”. Ugyanígy bilincselhet is például a támadás megelőzése, a szökés megakadályozása, illetve az ellenszegülés megtörése érdekében. A jogszabály szerint a „kényszerítő eszköz alkalmazására az érintettet – ha az eset körülményei lehetővé teszik – előzetesen figyelmeztetni kell”. Ez persze vagy megtörténik, vagy nem, hiszen az eset körülményeit szabadon lehet mérlegelni.

Ugyanebből a jogszabályból idézünk: a „rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával”. A lehetséges és alkalmas intézkedés, illetőleg kényszerítő eszköz közül pedig azt kell választani, „amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár”.

Azt, hogy ezt mennyire veszik komolyan, nem tisztünk eldönteni. Csak jelezzük: „nincs helye a kényszerítő eszköz további alkalmazásának, ha az ellenszegülés megtört, és a rendőri intézkedés eredményessége e nélkül is biztosítható”. A fenti videók alapján mindenki döntse el, a kényszerítő eszköz – így a testi kényszer, például a gyanúsított leteperése, arcának földre nyomása, nyakának kitekerése, a hátára térdepelés, az érintett kezének hátul történő megbilincselése – tényleg feltétlenül indokolt volt-e.

Az efféle esetek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az érintettek az intézkedés miatt panasszal fordulhatnak az illetékes rendőri szervhez, illetve kérhetik, hogy az ügyüket a Rendőrségi Panasztestület által lefolytatott vizsgálat után az országos rendőrfőkapitány bírálja el. Ez utóbbi esetben a döntés ellen az intézkedés elszenvedője, amennyiben nem kap elégtételt, azonnal bírósághoz fordulhat.

Ha nincs más megoldás, marad Strasbourg

Végső soron a rendőri intézkedés érintettje a strasbourgi székhelyű emberi jogi bíróságon kereshet jogvédelmet. Van néhány magyarországi eset, amikor a rendőrök nyilvánvalóan aránytalan erőszakot alkalmaztak úgy, hogy szó sem volt veszélyes bűnözők elfogásáról.

Kmetty Ágostont, a „kofakamara” egykori elnökét, aki egy bombariadó alkalmával megtagadta, hogy bezárja a standját, az intézkedő rendőrök földre vitték, majd a lábánál fogva húzták ki az egész vásárcsarnokon keresztül. Ezért és az előállítás során történt bántalmazásért az emberi jogi bíróság 4700 eurós kártérítést ítélt meg neki még 2003-ban.

Az állatmenhelyet működtető Sophie Barta 2007-ben háromezer eurós kártérítést kapott, miután a bőnyi körzeti megbízott, aki minden előzetes értesítés nélkül kívánta előállítani a kutyaugatást kifogásoló szomszédok feljelentése nyomán indult eljárásban, rátörte az ajtót és gumibottal a nyakán, s hátán és s vállán is megütötte.

Kiss Borbálának 2012-ben ötezer eurót ítéltek meg, mert a hangos zene miatt Tiszalúcra kivonuló hat-hét férfi rendőr paprikaspray-vel lefújta, majd a hátán húzta el a járőrkocsiig úgy, hogy a ruha is leszakadt róla. Az előállításra végül nem került sor.

A budapesti Károly László négy civilruhás rendőrrel keveredett szóváltásba az utcán. Megbilincselték, a fejét az autó motorháztetejéhez csapták és jól megrugdosták, mielőtt előállították volna. Ez az akció ötezer euróba fájt a magyar államnak 2013-ban.