Magyar Ügyvéd Blog

Plakátháború: aki jogsértést észlel, tegyen feljelentést

2017. augusztus 10. - Magyar Ügyvéd

 kepernyofoto_2017-08-10_9_33_48.png

Ha egy állampolgár vagy akár egy vállalkozás azt észleli, hogy valami nincs rendben, a leghelyesebben akkor jár el, ha az eset kivizsgálását az illetékes hatóságokra bízza. Vagyis: feljelentést tesz – ez Magyar György ügyvéd álláspontja annak kapcsán, hogy a 2010-es parlamenti választás idején a Fidesz a kampányplakátjainak egy részét nem fizette ki.

Újabb 13 milliárdot csoportosít át a kormány stadionokra, részben a rendkívüli tartalék terhére. A sportági fejlesztések nem ismernek határokat: a pénzből a szlovákiai másodosztályban szereplő Komárom FC-nek is jut majd. A sportpolitika mellett a Hír TV Egyenesen című műsorában szerdán Kálmán Olga a fideszes kampányplakátokról is kérdezte Tétényi Évát, Esztergom volt polgármesterét és Magyar György ügyvédet.

A 24.hu adott hírt korábban arról, nincs nyoma annak, hogy kiszámlázták volna 2010-es parlamenti választás idején a Fidesz plakátjait, ami felveti a tiltott pártfinanszírozás és adócsalás gyanúját is. A portál információi szerint sokkal több plakát került ki, mint amennyit ténylegesen kifizettek, ezért a Hír TV feljelentést tesz a korábbi menedzsmentnek a választási kampányban való közreműködése miatt.

Magyar György szerint ha egy állampolgár vagy akár egy vállalkozás azt észleli, hogy valami nincs rendben, a leghelyesebben akkor jár el, ha az eset kivizsgálását az illetékes hatóságokra bízza. Vagyis: feljelentést tesz. Ekkor az ő dolguk a tényállás tisztázása, és ha bűncselekmény gyanúja merül fel, le kell folytatni a nyomozást.

Kételkedik azonban Tétényi Éva benne, hogy ebből ügy lesz, már csak az esetleges elévülés okán is. Saját tapasztalata egyébként, hogy amikor polgármesterjelöltként maga kampányolt volna, sehol a környéken nem talált óriásplakáthelyet. Ezért kitalálták, hogy lufikat eregetnek, s „beszélő” repülőgépről üzennek a választóknak, de ez utóbbi akciót a légközlekedési hatóságok gyorsan le is tiltotta.

A hatalom valóban mindent megtesz annak érdekében, hogy a neki nem tetsző hangokat elnémítsa – erősítette meg Magyar György is. Miután a nyomtatott és az elektronikus média nagy részét sikerült megszerezni, most a plakátpiacot akarják korlátozni, s ennek érdekében született is egy jogalkotási torzó.

Az ügyvéd álláspontja: a plakáttörvény egyértelműen korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, de még a magántulajdonhoz fűződő jogokat is. Mellesleg szerinte könnyen kijátszható, s erről egy korábbi blogbejegyzésünkben részletesen írtunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr5912732450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása