A lázadás vagy zendülés vádja kevés ahhoz, hogy a belga igazságügyi szervek átadják a tisztségétől megfosztott katalán elnököt Spanyolországnak. A közpénzek jogellenes felhasználása elvileg alapos ok lehet, bár a jelen ügyben inkább blöffnek tűnik. A politikusoknak elvileg nem osztottak lapot ebben az átpolitizált ügyben. A belga bíróságnak kell állást foglalnia abban, hogy megbízható-e a spanyol jogrendszer. A kölcsönös elismerés elve vagy az alapvető jogok védelme fontosabb az európai elfogatóparancs végrehajtásakor?
Elvileg nincs nagy mozgástere a belga igazságügyi hatóságoknak: az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002-ben született tanácsi kerethatározat alapján elvileg át kellene adniuk a spanyol igazságszolgáltatásnak Carles Puigdemont leváltott katalán elnököt és kormányának négy volt tagját, akik jelenleg Brüsszelben tartózkodnak. Nyilván nagy megkönnyebbülés a függetlenségi törekvésekkel szimpatizáló flamand nacionalisták által is támogatott, a katalán kérdésben megosztott belga kormány számára, hogy a jogi procedúrában nincs érdemi szerepe, mivel a végső szót a független belga bíróságnak kell kimondania.
Az uniós kerethatározatnak az a célja, hogy az elítéltek vagy gyanúsítottak kiadatására vonatkozó nehézkes és lassú nemzetközi jogi rendszert a tagállami igazságügyi hatóságok közötti, az elfogatóparancsok kölcsönös elismerésén nyugvó rendszerrel váltsa fel. A kölcsönös elismerést a tagállamok közötti kölcsönös bizalom teszi lehetővé: a végrehajtó tagállam bírósága elfogadja, hogy az elfogatóparancsot kibocsátó tagállam nemzeti jogrendje képes az uniós szinten – így különösen az alapjogi chartában – elismert jogok tekintetében egyenértékű és tényleges védelmet nyújtani.
A tisztségétől megfosztott katalán politikus talán nem alaptalanul maradt távol a csütörtöki madridi felsőbírósági meghallgatástól, ahol kilenc minisztere közül nyolcat mindjárt őrizetbe vettek, egyet pedig csak óvadék ellenében helyeztek szabadlábra. Ez, amint a helyzetet Puigdemont ügyvédje szerint az egykori kormányfő jellemezte, valóban nem megfelelő klíma egy alapvetően politikai konfliktus rendezésére. A szeparatista politikus tehát elvesztette bizalmát a spanyol igazságszolgáltatásban, amely szerinte átpolitizálódott.
Mindazonáltal az európai elfogatóparancs kibocsátásával a spanyolok lépéskényszerbe hozták Brüsszelt: dönteni kell arról, hogy a Belgiuban tartózkodó politikusokat átadják-e a madridi hatóságoknak. A spanyol ügyészség szerint a hatalmi szóval felszámolt katalán kormány tagjait – a függetlenségi törekvésekkel összefüggésben – lázadással, zendüléssel és a közpénzek jogellenes felhasználásával vádolhatják.
A spanyol ügyészség már összesen 740 olyan katalán polgármester ellen indított eljárást, aki támogatta a népszavazást.
Az uniós kerethatározat szerint számos olyan bűncselekmény van, amelynek elkövetőit az uniós tagállamoknak egy másik tagállam kérésére mérlegelés nélkül át kell adniuk. E körbe tartozik többek között a terrorizmus, az emberkereskedelem, a szándékos emberölés, a pénzmosás, a pénzhamisítás, a zsarolás és a csalás, beleértve az az Európai Közösségek pénzügyi érdekeit sértő csalásokat is.
Feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont – jelentette a VRT belga közszolgálati tévé hatósági forrásokra hivatkozva. A politikust őrizetbe vették, de később dönthetnek úgy is, hogy az átadási eljárás lefolytatásának idejére szabadlábra kerül.
A Puigdemonték terhére rótt cselekmények aligha feleltethetők meg egyik úgynevezett katalogizált bűncselekménynek sem. Ezért a spanyol elfogatóparancsról döntő belga bíróságnak vizsgálnia kell a kettős büntethetőséget, vagyis azt, hogy a megjelölt cselekmények mind a kibocsátó, mind a végrehajtó tagállamban bűncselekménynek számít-e. Nemleges válasz esetén a spanyol elfogatóparancs végrehajtása megtagadható. A lázadás és a zendülés kettős büntethetősége eleve esélytelennek látszik, a közpénzek jogellenes felhasználása pedig erősen véleményes.
Az „átadás feltételéül szabható, hogy azok a cselekmények, amelyek miatt az európai elfogatóparancsot kibocsátották a végrehajtó tagállam joga szerint (…) bűncselekménynek minősüljenek” – ezt tartalmazza a kerethatározat. Tehát ha egy tényállás nem szerepel a kötelezően üldüzendő bűncslekmények listáján, akkor a végrehajtó államnak vizsgálnia kell a kettős büntethetőséget, aminek hiányában a terheltet nem kell kiadni.
Amennyiben az európai elfogatóparancsban megjelölt bűncselekmények valamelyikénél megállapítható is lenne a kettős büntethetőség, figyelemmel kell lenni a specialitás elvére is. Ez azt jelenti, hogy a volt katalán miniszterelnököt és egykori kormányának tagjait a belgák csak azzal a feltétellel adják a spanyol igazságszolgáltatás kezére, hogy ellenük kizárólag a kettős büntethetőség követelményének megfelelő bűncselekmény (például a közpénzekkel kapcsolatos vélelmezett visszaélések) miatt folytathatnak büntetőeljárást, az elfogatóparancsban szereplő többi, vagy akár a későbbiekbenben felmerülő egyéb bűncselekmény miatt nem.
De az átadás akadályát képezheti az is, ha a fent említett kölcsönös bizalom megrendül. Hiszen az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat nem érinti az alapvető jogok tiszteletben tartásának kötelezettségét. Tehát ha a büntetőeljárás során a hazájában vélelmezhetően sérülnének a terhelt alapvető jogai, akkor nem szabad teljesíteni az átadási kérelmet. Egy ilyen átpolitizált ügyben – és figyelemmel a népszavazás elleni jogsértő karhatalmi fellépésre is – okkal merülhet fel, hogy a katalán szeparatistáknak esélyük sincs tisztességes eljárásra Spanyolországban.
S még egy szempont: ha az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekményt valahol életfogytig tartó büntetéssel fenyegetik, a körözött személy átadása ahhoz a feltételhez köthető, hogy vele szemben ilyen büntetést nem szabnak ki. A spanyol büntetőjogban 1928 óta nincs tényleges életfogytig; a hatályos szabályok szerint negyven év a maximum, de ehhez valamilyen súlyos terrorcselekményt kell elkövetni. Így elvileg ez sem lehet akadálya az átadatásnak.
Ugyanakkor a strasbourgi székhelyű emberi jogi bíróság ítélkezési gyakorlata szerint már 20 év szabadságvesztés kitöltése után meg kell vizsgálni a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. Ennek hiányában embertelen és megalázó bánásmódról van szó. Márpedig a tagállamoknak az uniós jog végrehajtása során is ügyelniük kell arra, hogy az alapvető jogokat tiszteletben tartsák. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az európai elfogatóparancsot végrehajtó tagállamnak diplomáciai biztosítékot kell kérnie a kibocsátó tagállamtól arra, hogy a terhelt emberi jogait maradéktalanul tiszteletben fogják tartani a büntetés-végrehajtás során is.
Amennyiben a keresett személy beleegyezik átadásába, az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló végleges határozatot a beleegyezést követő tíz napon belül kell meghozni. Egyébként a határidő hatvan nap, s az érintett személyt legkésőbb az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló végleges határozatot követő tíz napon belül át kell adni.
(Fotó: 24.hu)
