Magyar Ügyvéd Blog

Még 51 milliárd határvédelemre! Lehet, hogy palira vesznek minket?

2017. november 13. - Magyar Ügyvéd

mno.jpgAz eddigi 270 milliárd után az év végéig még 51 milliárdot biztosít a kormány a határvédelemre – derült ki a legutóbbi kormányinfón. Lázár János vagy pontatlanul fogalmazott, vagy valami nagyon nagy baj van, mert ennyi pénzt szabályosan elkölteni két hónap alatt biztosan nem lehet.

Újabb 51 milliárdos forrást biztosít a kormány a határvédelemre a belügyi és a honvédelmi tárcának – jelentette be Lázár János miniszterelnökség-miniszter a legutóbbi kormányinfón. Így a migrációs válság kezdete óta az esztendő végéig már jóval több mint háromszázmilliárdot fordítanak erre a célra (korábbi blogbejegyzésünkben próbáltunk utánajárni, mire ment el addig 270 milliárd).

Jelenleg hat-hétszáz illegális bevándorló tartózkodik az ország területén, s az idén 1500-próbáltak bejutni a határokon – mondta a miniszter. De ha ilyen pontosan tudja, hogy hat-hétszáz illegális bevándorló van nálunk, őket vajon miért nem tették ki? Vagy csak pontatlanul fogalmazott, mert ennyien várnak őrzött szállásokon és nyílt táborokban a döntésre, hogy mi lesz velük. Összesen!

Mindenesetre Lázár szerint szükség van az újabb forrásokra, hogy – néhány nagy nyugati állammal szemben – Magyarország továbbra se legyen „bevándorlóország”. Tehát változatlanul Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa maradhatunk, mert megvédjük magunkat az illegális bevándorlóktól – tette hozzá.

De mitől is kell megvédeni magunkat? A migránsoktól aligha, mert jó ideje szinte nincsenek is. Miközben 2015-ben majdnem 350-400 ezren masíroztak át az országon – többségük egyébként regisztráció és gyakorlatilag minden ellenőrzés nélkül, nemegyszer a magyar hatóságok szervezésében –, tavaly már csak nem egészen harmincezer menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be, s alig több mint négyszázan részesültek valamilyen védelemben. A legtöbben különben az eljárás befejezését meg sem várva odébbálltak.

Az idén pedig Lázár szerint már csupán 1500 határsértőt tartóztattak fel, ami egészen jelentéktelen szám. Szeptember végéig egyébként 2725-en nyújtottak be menedékjog iránti kérelmet, s közülük 75 embert menekültként, 730 főt oltalmazottként ismertek el, 73-an pedig befogadotti státust kaptak. Ez utóbbi két csoportba tartozóknak biztosan menniük kell, ha a hazájukban már megszűnik az életveszély.

A kormányoldalról nézve a helyzetet a fizikai és a jogi határzárral – beleértve néhány, a nemzetközi egyezményekkel nehezen összeegyeztethető törvénymódosítást is (erről korábban itt írtunk) – sikerült tehát mindenkit elijeszteni. A menekülők többsége ugyanis nagyjából képben van: Magyarországon sok jóra nem számíthatnak.

Objektívebben nézve nem valószínű, hogy ehhez tényleg szükség volt a most már több mint háromszázmilliárdnyi közpénz elherdálására, a talán önmagában is százmilliárdos nagyságrendű összeget felemésztő határkerítés felhúzására. Ami ráadásul a nyakunkon marad – vagy megint jó sok pénzért el lehet bontani.

Hiszen elég nyilvánvaló, hogy a menedékkérők száma nem emiatt, hanem az EU és Törökország között létrejött megállapodás miatt zsugorodott a korábbi töredékére. A migránsok túlnyomó része ugyanis Törökországban marad, és csak az előzetesen megszűrt, minden valószínűség szerint nemzetközi védelemre szoruló menedékkérők léphetnek be az EU-ba.

Ez utóbbiakat kellene a tagállamok között szétosztani a menekültügyi eljárás lefolytatása céljából. Közismert, hogy mi ebből is kivonnánk magunkat, noha kötelező határozat született az ügyben. (Amit különben eredménytelenül támadtuk az EU bíróság előtt).

Ma már persze mindez közömbös, mert mi lettünk az új vasfüggöny országa. De azt azért mégis mondja meg valaki, mire kell az év végéig még 51 milliárd forint? Ez majdnem ötöde annak, amit eddig az eszement határzárra összesen fordítottak – két év alatt. Két hónap alatt ennyi pénzt talán el sem lehet költeni. Ha csak meg nincs már valahol a helye…

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr4913250361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása