A MÁV kilátásba helyezte: a nagy összeggel tartozó bliccelők ellen büntetőfeljelentést tesznek, mert ezzel kapcsolatban felmerülhet a csalás gyanúja. Csakhogy a vasúttársaság és az utasok között polgári jogi szerződés van érvényben, és vajon lehet-e kriminalizálni a potyautasokat?
Rekordösszegű, mintegy nyolcszázezer forintos tartozást halmozott fel egy utas az utóbbi öt évben, aki 56 alkalommal utazott vonaton jegy nélkül, adóssága a késedelmi díjakkal és kamatokkal együtt nőtt ekkorára – derült ki a MÁV közleményéből. A társaság adatai szerint a bliccelők több mint ötmilliárd forinttal tartoznak a társaságnak.
A követelést összesen mintegy kilencvenezer szabályszegő hozta össze, s ezek közül 54 ezer adósnak csak egy tartozása van. A 2007-2012-es időszak abszolút rekordere egyébként összesen hatszáz bírságot gyűjtött össze az utazásai során, tartozása a kilencmillió forintot is meghaladja. A vasúttársaság az abban az időszakban kiszabott büntetéseket egyébként tavaly értékesítette egy követelésbehajtó cégnek, bár könnyen lehet, hogy az elévülés okán az esetek egy részében nem fognak sikerrel járni.
Jogi szempontból viszont igazán az az érdekes, hogy a MÁV kilátásba helyezte: a nagy összeggel tartozók ellen büntetőfeljelentést tesznek, mert ezzel kapcsolatban felmerülhet a csalás gyanúja. Ez kétségtelen, mert „aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el”. A Btk. szerint ráadásul „kárnak kell tekinteni az igénybe vett szolgáltatás meg nem fizetett ellenértékét is”.
Nézzünk egy egyszerű példát: a 31 éves Sz. Tímea 2016 októberében és novemberében négy budapesti étteremben evett csaknem százezer forint értékben, majd fizetés nélkül távozott. A rendőrség csalás miatt indított nyomozást, s azt vádemelési javaslattal zárta le, hiszen a nagyétkű Tímea a rendelés leadásakor a személyzetet valóban tévedésbe ejtette, mert a pincér joggal hihette, hogy a vendég fizetni fog, s megvalósult a jogtalan haszonszerzés, az ingyen ebéd is.
Nagy kérdés viszont, hogy egy bliccelő vajon kit ejt tévedésbe, s kinek okoz kárt, amikor jegy nélkül száll fel a vonatra? Ami egyébként nélküle is elindul – legalábbis a KDNP-s Hollik István ezzel mentegette Orbán Viktort, akit a kebelbarátja magángépen reptetett ingyen egy focimeccsre Várnába. Ebből kiindulva vagy vesz valaki jegyet, vagy nem vesz, mert az adott járat közlekedtetése független a fizető utasok számától – erre hívta fel a figyelmet Ligeti Miklós, a Transparancy International jogi igazgatója.
Hollik István természetesen ostobaságot beszél – a miniszterelnöknek nyújtott sajátos szolgáltatásról itt írtunk –, másfelől a felvetés tényleg indokolt: csalás-e a bliccelés? Egy szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő ugyanis alapvetően polgári jogi jogviszonyban állnak egymással, és többnyire az általános szerződési feltételek szerint járnak el: a MÁV üzletszabályzata és menetdíjtáblázata rögzíti, kit milyen feltételekkel szállítanak, s ennek kapcsán az utas eldöntheti, tetszik-e neki így a dolog.
Tisztességtelen szerződési feltételek?
A szabályokba az utazó nem szólhat bele, legfeljebb a tisztességtelen szerződési feltételek miatt léphet fel, például ha lehetővé teszik, hogy „a vállalkozás a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos ok nélkül módosítsa”, illetve „kizárja vagy korlátozza a fogyasztó peres vagy más jogi úton történő igényérvényesítési lehetőségeit”, esetleg „a fogyasztót teljesítésre kötelezi abban az esetben is, ha a vállalkozás nem teljesíti a szerződést”. Ez utóbbi kapcsán érdekes lehet, hogy a vasút szerint kártérítés késés vagy járatkimaradás esetén járhat ugyan, de a harminc percet nem meghaladó, illetve vonat kimaradása esetén a 180 percnél rövidebb késés nem késés. Mellesleg a vasúttársaság a saját szabályzata szerint azért sem vállal felelősséget, ha a szerelvény nyílt pályán akad el, de csak hatvan percnél kevesebb időre. Szóval a jegyárat beszedik, a szolgáltatást pedig csak erősen kifogásolható módon teljesítik. Mellesleg harminc perc és két óra közötti késés esetén a jegyár 25 százaléka, ezt meghaladó késés esetén pedig a fele igényelhető vissza. Ja, akinek ezzel baja van, ne utazzék a vasúttársasággal. Erről bővebben a blogunkon is olvashatnak.
De visszatérve a bliccelésre: aki felszáll a vonatra, vállalja, hogy az általános szerződési feltételek szerint jár el. Vagyis: megveszi a menetjegyet, s általában is betartja az utasokra vonatkozó más előírásokat, például nem szennyezi be a járművet. Akinek tehát nincs jegye, máris megszegte a szabályokat, és a MÁV rendelkezései szerint pótdíjra számíthat, meg arra is, hogy kizárják a további utazásból.
Ezzel eddig semmi baj. De ez csalás vagy szerződésszegés? Alapesetben nyilván ez utóbbi. Mellesleg a MÁV üzletszabályzata szerint az a tény, hogy valakinek nincs érvényes jegye, amit a jegyvizsgáló fedez fel, illetve az utas ezt a körülményt maga jelzi, egy megítélés alá esik. Nekik a jegy ára mellett egyformán kell pótdíjat fizetniük, miközben a kétféle magatartás között érdemes lenne különbséget tenni. A büntetés azonban szándéktól függetlenül – bliccelni akart-e az utas, vagy csak nem volt ideje az állomáson jegyet venni – 2600 forint. Még 12 ezer forint, ha valaki a pótdíjat harminc napon belül nem fizeti meg.
Ugyanakkor korántsem közömbös, hogy az utas például azért nem rendelkezik érvényes jeggyel, mert az állomáson működő jegyértékesítő automata elromlott, van viszont pénztár, ahol fizethetett volna, de ha sorban áll, akkor lekési a vonatot. Az sem tűnik túl tisztességes feltételnek, hogy amennyiben az állomáson több, az előzetesen megrendelt jegy átvételére alkalmas berendezés található, a jegyátvétel mindaddig biztosítottnak tekinthető, amíg akad egyetlen működő készülék. Csakhogy mégsem várható el, hogy valaki szaladgáljon a pályaudvaron, hátha talál egy használható automatát.
Nem akarjuk azonban menteni a bliccelőket, de igencsak kérdéses, hogy a MÁV különbséget akar-e tenni a notórius lógósok és a törvénytisztelő utasok között, akik valamilyen okból csak a vonaton tudnak és akarnak jegyet venni. Ez utóbbi esetben talán méltányosabban kellene fellépni.
Magyar György ügyvéd szerint különben a büntetőjogi felelősség nem feltétlenül fog megállni ezekben az esetekben, mert ez nem a klasszikus csalás esete. Hozzátette: „más lenne a helyzet, ha valaki hamis jeggyel utazna, más lenne a helyzet, ha felmutatna egy lejárt bérletet, akkor tényleg van benne megtévesztő magatartás, mert a csaláshoz az kell, hogy megtévesztő magatartás legyen, vagyoni hátrányt okozzon, és az elkövető vagyoni előnyhöz jusson”.
A MÁV üzletszabályzata mellesleg azt is tartalmazza, hogy amennyiben az utas jegye érvénytelen, és ezt a jegyvizsgálónak azonnal bejelenti, pótdíjat számítanak fel, de ez a feljelentést nem zárja ki. Ebben az esetben viszont a „tettes” maga tárta fel a jogsértést, és emiatt a csalás tényállásából hiányzik a károkozás szándéka. Az utazási kedvezményre való jogosultság szabálytalan igazolása különben szintén rendőrségi eljárást vonhat maga után a vasúttársaság szerint, de az már inkább okirat-hamisítás lehet.
Mindezek után változatlanul kérdéses, hogy a bliccelők megvalósítják-e a csalás tényállását. Ez rendőrségi ügy, vagy inkább polgári peres eljárásra tartozó kérdés? Vajon lehet-e kriminalizálni egy olyan magatartást, ami a szerződéses jogviszonyok körébe tartozik? Ha igen, azt is büntetőeljárás hatálya alá lehetne vonni, aki nem fizeti meg a társasház által megállapított közös költséget?
Úgy tűnik, ez egy ingoványos terület. Megfelelő joggyakorlat híján azonban nem lehet semmi biztosat mondani. Mindazonáltal életveszélyes megoldás lenne, ha a szerződésszegő felek viszonyában a büntetőjog tenne rendet.
