Magyar Ügyvéd Blog

Mini-Dubai: minden út a bírósághoz vezet

2025. január 29. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2025-01-29_23_05_44.pngA fővárosi közgyűlés a Fidesz nem szavazati ellenében döntött: a Budapesti Közművek Zrt.-n keresztül élni kívánnak a Rákosrendezőre érvényes elővásárlási joggal, így az arab befektető helyébe lépnek. Az állam egyébként szerződésben vállalta, hogy az eredeti, pályáztatás nélkül kiválasztott vevőnek bemutatják a terület résztulajdonosainak elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatát, aminek immár nem tehetnek eleget. Lehet, hogy ez kezdete egy hosszan tartó kutyakomédiának?

A Rákosrendező zömében a MÁV, tehát gyakorlatilag az állam tulajdona. A kormány nevében eladóként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és az Eagle Hills Hungary Zrt. között kötött, nagyjából 51 milliárdról szóló szerződés szerint a vevő 85 hektárnyi terület birtokába juthat. A megállapodást január 16-án aláírták, és a vevőnek elvileg tíz napon belül ki kellene fizetnie a nettó 51 milliárd forintban megállapított vételár 25 százalékát, 12,7 milliárd forintot ám a megállapodás számos feltételt tartalmaz.

Ezek között szerepel, hogy amennyiben bárki élni kíván az elővásárlási jogával, az az arab befektető helyébe lép, és az eredeti vásárlóval kötött, minden szerződéses feltételnek megfelelően az ő tulajdonába kerül Rákosrendező. Az adásvételi szerződés szerint egyébként a területet „osztatlan közös tulajdon létrehozása útján” értékesítik. Mindjárt ez is felvet kérdéseket, mert van még két tulajdonos – a szerződésben szereplő Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. helyett annak jogutódja, a Budapesti Közművek Zrt., valamint a Stockton Zrt. –, ám ezeket az érdekelteket a tranzakcióról előzetesen senki nem tájékoztatta.

Az ingatlan dologösszességén különben az államnak bizonyos feltételek fennállása esetén határozatlan időre visszavásárlási joga van. Ilyen például, ha a vevő határidőre nem teljesíti a fizetési kötelezettségeit. Ugyanez a lehetőség akkor is fennáll, „amennyiben az Építési és Közlekedési Minisztériummal megkötendő, nevesített fejlesztések megvalósításához a Vevő által megvásárolt ingatlanokból területek szükségesek”.

A szerződés minden más tekintetben a vásárlónak kedvez. Így az építkezést nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá kell nyilvánítani, s módosítani kell a hatályos építési szabályokat. Amennyiben ezeknek a feltételeknek a kormány nem tenne eleget, a vásárló – az eredeti tulajdonviszonyok visszaállítása mellett – elállhatna a megállapodástól.

Nem szeretnénk ötleteket adni, de ha az állam ragaszkodna az arab befektetőhöz, mindenféle jogalkalmazási, jogértelmezési vagy jogalkotási trükkök helyett a kisajátítás intézménye is felmerülhetne. „Kisajátítással ingatlan tulajdonjoga csak kivételesen vonható el, az e törvényben meghatározott közérdekű célból, feltételekkel és módon, teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás mellett” – olvasható az erről szóló törvényben. Kisajátításra okot adhat többek között a „fejlesztési befektetési területen beruházás megvalósítása”. Feltéve, hogy a „kisajátítással biztosított tevékenység közösségi előnyei a tulajdon elvonásával okozott kárt jelentősen meghaladják”. Ezt ki-ki értelmezze, ahogyan csak akarja. Lehetnek amúgy egyéb gazdasági, anyagi megfontolások, ha a kisajátítást kérő a számára szimpatikusabban tűnő tulajdonostársak között különbséget akar tenni. Kész szerencse, hogy a kisajátítás csak „teljes, azonnali és feltétlen kártalanítás mellett” hajtható végre, amelynek jogalapja és összege azonban bíróság előtt vitatható.

A jogszabály szerint az idén januártól hatályos törvénymódosítás szerint – talán nem véletlenül – a fejlesztési befektetési területekre kivételes szabályok vonatkoznak. „Fejlesztési befektetési terület elsősorban olyan területen alakítható ki, amely barnamezős területnek minősül” – így szól a törvény. Ezt mintha kifejezetten Rákosrendezőre szabták volna: barnamezős beruházásról akkor beszélünk, ha az olyan helyen valósul meg, amelyet korábban valamilyen ipari, kereskedelmi vagy honvédelmi célra használtak.

A végső konklúzió: minden út a bírósághoz vezet. Amennyiben a főváros cége él az elővásárlási jogával, bírósági döntés kérdése, hogy a rákosrendezői területet 51 milliárdért vehetik-e meg, vagy az arabokkal kötött szerződés szerves része-e, hogy vállaltak ötmilliárd eurónyi beruházást? Ugyanez a helyzet az esetleges kisajátítással. Lehet ugyanis vitatni, hogy mi mennyi. Ami szinte biztos, ebben az ügyben nem lesz megegyezés, és miután az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, mindez még a jövő évi választási kampány idején is sokszor lerágott gumicsont lehet. Az meg külön kérdés, hogy az arab befektető miként reagál erre a várható kutyakomédiára? A pénzük viszont a lyukas magyar költségvetésnek minden bizonnyal jól jönne.

Minderről részletesen beszéltem a Klubrádióban – ez az adás 59. percétől hallgatható vissza –, valamint a Heti TV-ben is.

(Fotó: Index – Rákosrendező)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr1918784864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása