Magyar Ügyvéd Blog

Magyar György: Jó reggelt magyarok, jó reggelt Magyarország

2018. december 22. - Magyar Ügyvéd

magyartu_ntete_s.jpgMagyar György, a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviseletében a Szégyelld magad, János! címen meghirdetett tüntetésen péntek este a Sándor-palota előtt mondott beszédet.

Minden jelenlevőt nagy szeretettel köszöntök, s talán mondhatom azt, hogy kedves barátaim. Ugyanis akik itt vannak, azok mind barátok vagyunk. Mi mindannyian barátok vagyunk. Mert azért jöttünk ide, mert ez az ország már úgy tűnik, hogy nem a mienk, elvették tőlünk. A jogállam elveszett, a köztársaság elveszett, és olyan jogalkotás folyik Magyarországon, amire még soha nem volt példa.

Legutóbb például voltak szívesek az itteniek (a Sándor-palota felé mutatott), meg a közeli szomszédságába költöző másik barátunk olyan helyzetet teremteni, hogy nem egyeztettek soha senkivel, semmiről. Hoztak egy olyan jogszabályt egy olyan parlamentben, amelynek a működése akkor illegitim volt. Jobb, ha tőlem tudják meg, aznap (szerdán) nem hozhattak volna semmilyen érvényes jogszabályt. Mondanék egy olyan példát, amit rögtön mindenki érteni fog: ha egy futballmeccsen egy játékos földre kerül, mit csinál a bíró? Megállítja a játékot.

Nálunk mi történt a parlamentben? Megszűnt a rendes munkavégzés, és a parlament vezetése folytatta a szavazást. Ilyen körülmények között nem lehet érvényes jogszabályokat alkotni, és ezt nem szabad elfogadni.

Szerdán a köztársasági elnök már alá is írta a közigazgatási különbíróságokról szóló törvényt (s azóta a rabszolgatörvényt is). Én azt gondolom, használjuk ki ezt a lehetőséget, és ha már ilyen sokan vagyunk, alakítsuk meg az Állampolgárok Bíróságát. Mi mindannyian állampolgárok vagyunk akiknek vannak kötelezettségei, de jogai is- –például az, hogy tüntethetünk és itt lehetünk –, s azt kérem a jelenlevőktől, hozzon az itteni virtuális bíróság döntést arról, hogy az ilyen körülmények között hozott jogszabályok érvénytelen, hatálytalanok. És engedjetek meg még egy mondatot. Goethe írta, hogy a demokráciában aki alszik, nagyon könnyen diktatúrában ébred. Jó reggelt magyarok, jó reggelt Magyarország!

Az összes elhangzott beszéd itt tekinthető meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr1514506876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása