Az ellenzéki pártok közötti technikai együttműködést nem az önkormányzati választásra találtuk ki, így nehéz helyzetbe kerülhetnek azok a települések, ahol a DK-tól a Jobbikig terjedő közös jelöltekkel verték meg a Fideszt. Vagy működik öt évig a kényszer szülte koalíció, vagy nagy bajok lehetnek, s máris akadnak példák a széthúzásra.
A Fideszt csak a saját eszközeivel lehet megverni – ez a 2014-es parlamenti választás előtt már nyilvánvalóvá vált. Megoldásként tehát csak az jöhetett szóba, hogy az ellenzéki oldalon legyen egy körzetben egy közös jelölt. A pártok azonban nem tanultak az akkori kudarcból, és 2018-ra sem jött létre valódi együttműködés, s bekövetkezett a harmadik kétharmad.
Miközben voltak arra nézve javaslatok, hogy miként kellene eljárni: ha már a Fidesz egyfordulóssá tette a választást, legyen nulladik forduló, ahol a polgárok az összes ellenzéki jelölt között dönthettek volna arról, ki legyen az adott körzetben a fideszes induló egyetlen kihívója. Ez akkor nem jött össze, mert a Jobbik és az LMP még a nyerhető választókerületekben sem volt hajlandó visszaléptetni a saját embereit. A kormányoldal pedig nevető harmadikként behúzta megint a kétharmadot.
Érdemes azonban emlékeztetni rá, hogy ez a javaslat nem arról szólt, hogy az egymással együttműködő pártoknak a ciklus végéig kényszerkoalícióban kellene dolgozniuk. Az akkori elképzelés tényleg kizárólag technikai együttműködésre vonatkozott, és ha sikerül elvenni a Fidesz többségét, utána négy alapvető jogszabály módosítása lett volna elengedhetetlen.
Amennyiben ez az elképzelés megvalósul – feltéve persze, hogy megvan a parlamenti kétharmad, amire teljes ellenzéki összhang esetén talán lehetett remény –, négy alapvető jogszabályt kellett volna megegyezni. E körbe tartozott az alaptörvény vadhajtásainak lenyesegetése, a pártfinanszírozás rendszerének igazságossá tétele, a hatalom ellenőrzésére hivatott intézmények valódi függetlenséget biztosítása, valamint egy új, tisztességes, kétfordulós választási törvény megalkotása.
Ha mindez megtörténik, a parlament feloszlatását követően a módosított választás új szabályok szerint jöhetett volna egy megismételt választás. Elképzeléseink szerint itt ért volna véget az úgynevezett technikai koalíció. Mindenki jelölő szervezet visszavehette volna a pártsapkáját, hogy a saját színeiben induljon, és valóban nyílt versenyben – ahol senkinek nem lejt a pálya – győzzön a legjobb.
Ez sajnos nem sikerült. A kétségkívül izgalmas politikai innováció részben megvalósult viszont az önkormányzati választáson. Akadt példa néhány előválasztásra, számos helyen pedig szinte a teljes ellenzék összefogott, hogy a polgármesteri és a helyi képviselői helyekért a Fidesszel szemben valóban csak egyetlen jelölt szálljon versenybe. Ez be is jött: a kormányoldal elveszítette Budapestet, valamint 13 megyei jogú és pár kisebb várost.
Csak az a baj, hogy ezt az egészet igazából a parlamenti választásra találtuk ki, hiszen a jogszabályi környezet megváltoztatására kizárólag az országgyűlésnek van felhatalmazása. Helyben esetleg meg maradhat a huzakodás a koncon: az egyes tisztségeken és az önkormányzati forrásokon.
Hihetetlen önmérsékletre lenne szükség ahhoz, hogy mindenki képes legyen felülemelkedi a saját pártérdekein, másként nem őrizhető meg a kényszer szülte egység. Ráadásul a hatalmi harcokat észlelve azok a szavazók is joggal érezhetik majd becsapva magukat, akik személyes pártszimpátiájuk ellenére a közös jelöltekre voksoltak.
Ezzel az ellenzék könnyen eljátszhatja az emberek bizalmát, már csak emiatt is érdemes az önkormányzatokban visszafogottan szerepelni. Arról már nem is beszélve, hogy egy tartós vita a helyhatóságok működésképtelenségéhez vezethet, amelynek következménye akár időközi választás is lehet, ami megint a Fidesz malmára hajtaná a vizet.
Mellesleg a kormányoldal mindent meg is tesz annak érdekében, hogy éket verjen az együttműködő felek közé. Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy az önkormányzatok maradék hatásköreit is csorbítani igyekszenek, és a kormányoldalt képviselő polgármesterek ehhez csendben asszisztálnak.
Tessék tehát az ellenzék vezette településeken tudomásul venni a polgárok döntését: ha már így akarták, maradjon olyan „szivárványkoalíció”, amely a választás után is képes az ésszerű kompromisszumokra. Ebbe persze nem fér bele, hogy ellenzéki képviselők mindenféle posztok elnyerése érdekében hirtelen kiugranak – van már rá példa –, és a Fidesszel szavaznak. Ők nem csak saját becsületeket veszítik el, hanem az egész rendszert teszik hiteltelenné.
Mindez azért is érdekes, mert 2022-ben jön az újabb parlamenti választás, amelyből győztesként az ellenzék csak közösen kerülhet ki. Ez még látszólag messze van, de azért érdemes lenne felelevenítenünk a technikai együttműködésre vonatkozó korábbi elképzeléseinket.
Még időben vagyunk ahhoz, hogy az ellenzék tárgyaljon erről. Ha ez nem történik meg, azzal megágyaznak a Fidesz negyedik kétharmadának. Ehhez célszerű lehet egyetlen választási párt létrehozása, amelynek deklarált célja nem a hatalom kizárólagos birtoklása, hanem a jogállam intézményrendszerének helyreállítása, a választás szabályainak újragondolása. Utána – a parlament feloszlatása után – jöhetne az egyes pártok közötti tisztességes verseny. Ha azt is a Fidesz nyerné, megérdemelnénk, de legalább próbáljunk meg közösen tenni valamit, hogy országos szinten is véget vessünk az önkénynek.
(Fotó: index.hu)
