Magyar Ügyvéd Blog

Köszönjük az ingyen reklámot, mert az etikai kódex tiltja, hogy mi hirdessük, milyen sikeresek vagyunk

2020. február 23. - Magyar Ügyvéd

bi_ro_-kalapa_cs.jpgCsak köszönni tudjuk a fideszes politikusoknak és lakájmédiájuknak az ingyen reklámot, mert ezt az ügyvédi kódex nekünk tiltja. Az meg legyen az ügyvédség ellen harcot hirdető politikusok baja, hogy a fröcsögésük visszafelé sült el: újabb potenciális ügyfelek keresnek minket. Módfelett sajnáljuk, hogy ezért nem tudunk a kvázi „felhajtóknak” jutalékot fizetni. Megtennénk, ám ez is az etikai szabályzatunkba ütközne.

Szívesen fizetnénk akár még jutalékot is azoknak – így különösen Budai Gyula kartársnak –, akik hetek óta látványos hazugságokkal reklámozzák az ügyvédség tevékenységének eredményességét. Hiszen kell-e jobb hírverés ennek a hivatásrendnek, mint az, hogy az állam ellen is sorozatban visszük az ügyeket sikerre.

Mi sajnos az ügyvédi etikai kódex szerint nem verhetjük nagydobra, mennyi ügyünk volt, milyen díjszabást alkalmazunk, s az ügyfeleink érdekében milyen eredményeket értünk el, miközben ez utóbbi a munkánk minőségének igen fontos mutatója lenne. De erről nem beszélhetünk. Így köszönet jár mindazoknak, akik azt ismételgetik, hogy csak a mi irodánk közreműködésével több mint négyszáz, a nemzetközi egyezmények szerint a kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmódnak kitett fogva tartott kapott kártalanítást.

Ezt a számot az etikai kódexünk alapján nem tudjuk megerősíteni, azt meg a leghatározottabban cáfoljuk, hogy több százmillió forintot kerestünk volna ezen a „bizniszen”, ami nem az, mert csak az ügyfél képviseletéről van szó. Legfeljebb annyit árulhatunk el, hogy ez a szám teljességgel hamis, hiszen a magyar törvények alapján a magyar bíróságok által megállapított kártalanítási összeg köszönőviszonyban sincs az ügyvédet megillető díjazással. A papagájkommandó ezzel kapcsolatos rágalmazó hamis állításai önmagukban is bíróságért kiáltanak.

Azt sem tisztünk minősíteni, miért mi kerültünk célkeresztbe, hiszen a biztosan jogsértő módon kiszivárogtatott listát a lakájmédia szerint sem mi vezetjük, ám az első helyezettel szemben a kormányoldal és sajtója – s azt mindenki fantáziájára bízzuk, hogy miért – sokkal megbocsátóbb. Olyannyira, hogy az ő neve az állami médiumokban és kormánypárti politikusok szájából soha el nem hangzott.

De nincs nekünk ezzel semmi bajunk, hiszen ismételten csak köszönni tudjuk az ingyen reklámot. Az meg legyen az ügyvédség ellen harcot hirdető politikusok baja, hogy a fröcsögésük visszafelé sült el: a velünk szimpatizáló potenciális ügyfelek sorát irányítják hozzánk. Módfelett sajnáljuk, hogy ezért sem tudunk a kvázi „felhajtóknak” jutalékot fizetni. Megtennénk, ám ez is az etikai szabályzatunkba ütközne.

Másfelől azért gondolkodjunk el azon is, hogy az elmúlt másfél évtizedben kit/kiket kiáltottak ki a magyar nemzet ügyeletes ellenségének. Az ügyvédség biztosan nem lehet az, hiszen a védelemhez való jogot még a fideszes alaptörvény is garantálja. Így mi például nemtől, politikai meggyőződéstől, illetve faji, vallási hovatartozástól, identitástól, az ügyfél által esetleg elkövetett bűncselekményektől függetlenül mindenkinek állunk az eskünkben vállalt kötelezettségünknek megfelelően a rendelkezésére, hogy elősegítsük az alkotmányban és más törvényekben meghatározott jogának érvényesítését. Ennek megfelelően a NER hívei is mindenkor számíthatnak ránk.

És soha nem vontuk kétségbe – akkor sem, ha egy-egy ügyben nem jártunk teljes sikerrel –, hogy a jogerős bírósági döntést végre kell hajtani! A jogállamiság alapjait kérdőjelezi meg, aki ezt másként látja. Ehhez egy miniszterelnöknek sincs joga! Mert lehet-e törvényt alkotni arról, hogy a jogerősen megítélt kártalanítás kifizetését június 15-ig fel kell függeszteni? Ami mellesleg a független igazságszolgáltatás elleni durva támadás.

Ezzel a lendülettel azt is kimondhatnák, átmenetileg felfüggesztik az adózás rendjéről szóló törvények végrehajtását – ennek nem kevesen örülnének talán még a jelenlegi kormánnyal szimpatizálók körében is –, a közbeszerzési törvény alkalmazását, esetleg a közösségi közlekedésben a bliccelők vagy más szabálysértők ellen kiszabott bírság behajtását. Ezek nagyon népszerű intézkedések lennének, ezért javasoljuk az ötletünk megfontolását.

Mindazonáltal megtiszteltetésnek tekintjük, hogy – miközben a miniszterelnökhöz hasonlóan mi is „keccsölünk egész nap” – most mi vagyunk a „soros”. Csak köszönni tudjuk a fideszes politikusoknak és lakájmédiájuknak az ingyen hírverést.

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége – egyhangú döntésével – a leghatározottabban visszautasítja az ügyvédeket érő támadásokat, ennek keretében az ismételten felbukkanó listázási próbálkozásokat – tette közzé a Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége. A hivatásunkat érő támadások figyelmen kívül hagyják – hangsúlyozzak –, hogy az ügyvéd joga és kötelessége az ügyfelei érdekeinek elsődlegessége alapján a jogi képviseletük ellátása, adott esetben akár az állammal szemben is.

A következő blogbejegyzésünkben pedig a teljesség igénye nélkül számba vesszük, ki és miért volt korábban a NER szemében „soros”, vagyis bűnbak.

(Fotó: transparency.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr1615488744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása