Magyar Ügyvéd Blog

Covid 19: a kormány bizonytalan – vagy szándékosan hallgat el információkat?

2020. december 26. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2020-12-26_18_58_41.png„Magas a bizonytalanok aránya, mindössze minden hatodik-hetedik megkérdezett biztos benne, hogy beoltatná magát” a Covid 19 ellen – derült ki a KSH felméréséből. Ez a kormányzati kommunikáció csődje, hiszen még azt sem árulják el, mikor lesz jelentős mennyiségben vakcina, az honnan származik és az oltás milyen kockázatokat jelenthet. Ráadásul összevissza beszélnek az oltásra vonatkozó regisztráció kapcsán is.

Nem az a baj, hogy a koronavírus-elleni oltásra lehet előzetesen regisztrálni, hanem az: egyre kevésbé bízunk a nyilvántartások tisztességében – egyebek mellett erről is nyilatkoztam a Klubrádió Reggeli gyors című adásában csütörtökön (5 perc 50 másodperctől hallgatható vissza az adás). Ha megalapozott információkat kapnánk például arról, hogy egyáltalán mikor lesz jelentős mennyiségben vakcina, az honnan származik és az oltás milyen kockázatokat jelenthet, talán beljebb lennénk.

Így viszont ott tartunk, hogy a KSH felmérése – és nem mindenféle „sorosista” szervezetek vizsgálata – szerint az emberek talán 15 százaléka bizonyos benne, hogy beadatná magának a vakcinát. „Magas a bizonytalanok aránya, mindössze minden hatodik-hetedik megkérdezett biztos benne, hogy beoltatná magát” – olvasható a statisztikai hivatal oldalán. Ez a kormányzati kommunikáció csődje.

Már csak azért is szerencsétlen a helyzet, mert Győrfi Pállal, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjével készített tájékoztató videó szerint az előzetes regisztráció csak igényfelmérést jelent, de az oltás sorrendjét nem a jelentkezés időpontja, hanem a veszélyeztetettség mértéke határozza meg. Rogán Antal miniszter viszont pár nappal később kijelentette: aki nem regisztrál, hátrébb kerül a sorban. Orbán Viktor meg arról beszélt, hogy első körben az egészségügyi dolgozóknak jut vakcina – közben ezen a területen megkezdődött az oltás –, s kiderült az is, hogy az oltás előtti regisztrációnak kiemelt jelentősége lesz: amint lehetővé válik a tömeges oltás, a sorrendet a regisztráció fogja meghatározni. A nehéz helyzetbe hozott Györfi Pállal készült videó társadalmi célú hirdetésként ma is fut a médiában... Ha még ebben sincs egyetértés, miért csodálkozunk a vakcinát körülvevő bizonytalanságon?

Azt különben nem tartom ördögtől valónak, hogy az igényeket előzetesen interneten felmérjék, az viszont erősen kérdéses, hogy az adatgyűjtés a szükséges mértéken nem terjed-e túl. A regisztráció esetén a név, a lakcím, az életkor, az elektronikus levélcím és a telefonszám mellett a társadalombiztosítási azonosítót is közölni kell, s minderre, ha valóban csak előzetes igényfelmérés a cél, nincs szükség. Ehhez elég lenne a név, az elektronikus levélcím – illetve ennek hiányában a lakcím – is. Amúgy az sem világos, miért a Miniszterelnöki Kabinetiroda az adatkezelő, mert a beérkezett regisztrációs kérelmeket a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz továbbítják.

Arról nem is beszélve, hogy a nyugdíjasoknak küldött tájékoztató levél első oldalát – amelyen a személyes adatok megadását kérik – szemüveg nélkül is látni lehet, ám a túloldalon található adatvédelmi tájékoztatót olyan apró betűvel nyomtatták, hogy azt talán még egy fiatalabb ember sem képes elolvasni. Ha mégis, akkor azt egy laikus nem feltétlenül tudja értelmezni.

A személyes adatokkal nem lehet visszaélni – ezt a Btk. is tiltja. Igaz, az ilyen bűncselekmény megállapításához az is szükséges, hogy aki jogosulatlanul vagy a céltól eltérően kezel személyes adatot, csak akkor büntethető, ha azt „haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva” követi el. A Fidesz támogatóinak névsorát tartalmazó állítólagos Kubatov-lista miatt sem indult soha eljárás, mert az sem lenne tényállásszerű: bizonyítani kellene a haszonszerzési célt, illetve a jelentős érdeksérelmet.

De visszatérve a koronavírus-járványhoz, a személyes adatokat tartalmazó oltási igazolvány kiállítása sem kifogásolható, amennyiben ezt bizonyos helyzetekben jogszabályban foglalt rendelkezések írják elő. Ha ilyen igazolásra az utazáshoz, beteg hozzátartozóink látogatásához, esetleg színházi előadáson való részvételhez szükség lesz, ám legyen, csak akkor erről hozzanak megfelelő, átlátható, mindenki számára értelmezhető jogszabályt.

A kormány lehetségesnek tartja, hogy különbséget tegyenek azok között, akik beoltatták magukat és akik nem. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint bizonyosan lesznek ilyen szabályok, például a légitársaságoknál. Úgy fogalmazott, az oltási könyv – az útlevél és a személyi igazolvány mellett – fontos okirat lesz a tömeges oltás után. Csak megint megy a ködösítés – hiányoznak a konkrétumok –, mert úgy tűnik, egyelőre a kabinetnek sincs sok fogalma arról, mi vár ránk.

(Illusztráció: készült a Magyar Kormány megbízásából – de akkor Győrfi Pál miért nem tudta, hogy maga a miniszterelnök nyilatkozta, aki regisztrál, előbb juthat hozzá az oltáshoz?)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr8916358224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása