Magyar Ügyvéd Blog

Kerékbilincs: többet árt, mint használ, holott van jó megoldás

2023. június 18. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2023-06-18_14_13_29.pngA közterület-felügyelő egyáltalán nem, a rendőrség pedig csak kivételes esetben helyezhetne el kerékbilincset a szabálytalanul parkoló autókra – ezt javasolja egy szocialista politikus. A bilincsnek ugyanis semmi értelme, mert ha egy jármű súlyos forgalmi akadályt képez, azt azonnal el kell szállítani, más esetekben pedig szóba jöhetne a tulajdonosra/üzemben tartóra kötelezően kivetendő közigazgatási bírság Ami ebben az ügyben ma nincs.

Molnár Zsolt MSZP-s képviselőnek – aki ezzel kapcsolatban törvénytervezetet nyújtott be – alighanem igaza van abban, hogy a szabálytalanul várakozó járművekre nem kellene feltétlenül kerékbilincset felszerelni. Amennyiben ugyanis egy autó forgalmi akadályt képez, azt azonnal el kell szállítani. Más a helyzet, ha valaki „csupán” a KRESZ szabályai szerint tiltott helyen parkol, mert ahhoz nincs szükség a jármű mozgását lehetetlenné tevő eszközre, hiszen azzal a közösség érdekeit sértő helyzetet – amíg a gépkocsi üzembentartója „ki nem váltja” az autóját – csak konzerválják.

A szocialista politikus ezért úgy véli, a közterület-felügyeletek egyáltalán ne használhassanak kerékbilincset. Ugyanakkor ezzel a lehetőséggel – már ha a közterületen elhelyezett jármű baleseti veszélyt nem jelent – a rendőrség is kizárólag a vagyonbiztonság megőrzése, illetve bűncselekmény gyanúja esetén élhessen.

Vegyünk sorra néhány konkrét példát. A megállási vagy várakozási tilalmat jelző tábla alatt kiegészítő jelzés figyelmeztethet arra, hogy az ott parkoló autót elszállítják vagy megbilincselik. Az elszállítással – amikor valaki mondjuk a villamospályán áll –, nincs gond, a bilincs viszont nem jelent megoldást például a kijelölt rakodóhelyeknél. Sőt, amíg a tulajdonos fel nem fedezi, hogy a parkolással melléfogott, marad a jogsértő állapot. Akár napokig. Ugyanez a helyzet egyebek mellett az útkereszteződés vagy a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt meghatározott távolság meg nem tartása esetén is. Van, aki ezt kicentizi?

Ezen mit segítünk a bilincseléssel? Semmit. Az egész rendszert érdemes lenne tényleg újra gondolni, s ezzel kapcsolatban emlékeztetünk a ma is hatályos, 2007-ben született, a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegésekről szóló kormányrendeletre. Ebből azonban kimaradt a parkolási szabályok megsértése, miközben a gyorshajtás vagy a fényjelző készülék tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása miatt a jármű tulajdonosát/üzemben tartóját – a tényleges vezető személyétől függetlenül – akár 300 ezer forintig terjedő bírsággal fenyegetik.

Alkotmányos szempontból ez nem túl szerencsés megoldás – mert a vétkesség megállapítása nélkül nem lehetne senkit büntetni –, de ezen most lépjünk túl. Emellett a kerékbilincs az előterjesztő szerint korlátozza a tulajdonhoz fűződő alapjogokat, hiszen a jármű gazdája csak bizonyos feltételek teljesítése esetén veheti ismét birtokába az autóját. Ezt jogilag vitathatjuk, mert itt nem a tulajdonjog korlátozásáról, hanem egy közlekedési szabályszegés szankcionálásról van szó.

Az egész történet végkövetkeztetése pedig annyi, hogy a szocialista politikus nem találta fel a spanyolviaszt. Született ugyanis még 2009-ben egy máig hatályos jogszabály, amely szerint a kerékbilincsről vagy elszállításról hozott intézkedésről, ha „a nyilvántartás tartalmazza az üzemben tartó rövid szöveges üzenet fogadására szolgáló elérhetőségét vagy telefonszámát, akkor egy alkalommal meg kell kísérelni az üzemben tartó értesítését az intézkedés megkezdéséről”. Így adnak 15 percet a tulajnak, hogy szüntesse meg a jogsértő állapotot.

Sajnálatos körülmény, hogy erről a szolgáltatásról, amire bárki bejelentkezhet, igen kevesen tudnak. A bilincselés helyett ez a jó megoldás. Vajon a NER ezt miért nem népszerűsíti? Pedig igen sokan jól járnának vele. De nem az államháztartás, mert akkor ennyivel is kevesebb bírságot zsebelhetnének be.

(Fotó: Shutterstock)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr9718148712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása