Sajtószabadságot követeltek a márciusi ifjak 1848-ban, de ezt a NER nem szeretné. A független médiumok működését igyekeznek lehetetlenné tenni, a Fideszhez közelálló sajtómunkások tevekénységét pedig minden eszközzel támogatják. Az Európai Parlament előterjesztése szerint a tagállamoknak gondoskodniuk kell a nézőpontok minél szélesebb körének nyilvánosságot adó tömegtájékoztatásról, és a közmédia nem válhat egyetlen párt propagandaeszközévé sem. Ki tudja, mi lesz a végeredmény?
Mit kíván a magyar nemzet címen jelent meg 1848. március 15-én egy kiáltvány. Annak első pontja így szólt: „Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését”. Erre emlékezve 1990 óta ez a magyar sajtó napja. A fideszes kétharmad idején is ekkor ünnepeljük a sajtónapot, mert a NER figyelmetlen volt, és az alkotmányozó többség birtokában sem törölte azt a még 1990. február 14-én született pártállami minisztertanácsi rendeletet, amely mindössze két pontban szólt erről. Tehát ez egy slendrián diktatúra.
Annyira azonban mégsem figyelmetlenek, hogy a sajtó szabadságának fogalmát ne üresítsék ki teljesen. A médiaszolgáltatásokról szóló hatályos törvény szerint a „médiaszolgáltatások sokszínűsége kiemelten fontos érték. A sokszínűség védelme kiterjed a tulajdoni monopólium kialakulásának, valamint a piaci verseny indokolatlan korlátozásának megakadályozására is”. Kár, hogy ebből ma már egy szó sem igaz. „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét” – fogalmaz az alaptörvény, valamint a sajtószabadságról szóló törvény is, de tesznek rá.
Idézzük a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet idén februárban közzétett jelentését: a jogállamiság szisztematikus támadásának részeként a magyar kormány beavatkozik a médiaszabadságba és a médiapluralizmusba, és így akadályozza a független újságírók munkáját a hatalom ellenőrzésében, valamint abban, hogy a társadalom közérdekű információkhoz férjen hozzá. A „Nem tudom ellátni újságíróként a munkámat: A médiaszabadság szisztematikus aláásása Magyarországon” című, 29 oldalas dokumentum arról számol be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kormánya alatt milyen akadályokkal és korlátozásokkal kell szembenéznie a független újságíróknak és a független médiának.
De ne beszéljünk a levegőbe. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsának feladata ellenőrizni a sajtószabadság érvényesülését. Ami rendben is lenne, csakhogy e testületbe egyetlen ellenzék által jelölt ember sem került be. A Fidesz ezt ugyanis nem szereti, így a kormánytól elvileg független valamennyi, a hatalom ellensúlyát képezni hivatott szervezetbe – ilyen például az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, az MNB, az ügyészség vagy a versenyhivatalF – is a saját kádereit delegálta.
Magyarországon a régióban példátlan módon az állam számít a legnagyobb hirdetőnek a médiapiacon, a hirdetési pénzek elosztása pedig teljesen kettészakítja a hazai sajtót. Ezeket a hirdetési pénzeket nem piaci (hiteles nézettségi vagy látogatottsági adatok), hanem politikai szempontok alapján osztogatja az állam. A hirrdetéseknek elviekben az lenne az alapvető céljuk, hogy a kormány, az állami szféra és az egyéb üzenetek minél több emberhez eljussanak, náluk azonban a Fideszhez lojális média fenntartására használják ezt az eszközt. Talán emiatt is javasolta az EP, hogy egy adott médiaszolgáltató, online platform vagy keresőmotor ne kaphasson töbet az állami hirdetésekből egy tagországon belül, mint az ottani hatóság által a hirdetésekre elkülönített teljes költségvetés 15 százaléka. Véleményük szerint ezzel el lehetne kerülni az állami megrendelésektől való függőséget. Emellett a közpénzek kiosztásának feltételeit a képviselők nyilvánossá tennék. Az állami szektor egyébként nálunk 2022-ben listaáron csaknem 90 milliárd forintot költött el hirdetésekre, és a megrendelések kedvezményezettjei a NER-kompatibilis médiumok voltak. Nem véletlenül kifogásolta ezt az EBESZ szinte minden minden választáskor. Ráadásul iparági tapasztalatok szerint a kereskedelmi hirdetők sem mernek a kritikus sajtóban megjelenni – még úgy sem, hogy ezzel több embert érnének el.
Az Európai Parlament – vélhetően a magyar gyakorlatra is tekintettel – tavaly októberben elfogadta álláspontját az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabályról, példátlan intézkedésekkel támogatva a médiapluralizmust és a sajtószabadságot a kormányok, az online óriásplatformok és a médiakoncentráció révén ellenőrzésüket kiterjesztő állami és magánbefektetőkkel szemben. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a tagállamoknak gondoskodniuk kell a nézőpontok minél szélesebb körének nyilvánosságot adó tömegtájékoztatásról, és a közmédia nem válhat egyetlen párt propagandaeszközévé sem. Az EP emellett átlátható tulajdonviszonyokat teremtene.
A tömegtájékoztatás szabadságáról szóló európai rendeletet első olvasatban az Európai Parlament március 13-án fogadta el. Ez a hatályba lépése után teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó lesz valamennyi tagállamban. Ebben szerepel például az, hogy „az állami hirdetésekhez vagy a médiaszolgáltatókkal vagy online platformokat üzemeltető szolgáltatókkal kötött, árubeszerzésre vagy szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésekhez – közvetlenül vagy közvetve – nyújtott közfinanszírozást, vagy bármely egyéb ellenszolgáltatást vagy előnyt átlátható, objektív, arányos és megkülönböztetésmentes – elektronikus úton, felhasználóbarát módon előzetesen nyilvánosan elérhetővé tett – kritériumokkal összhangban, nyílt, arányos és megkülönböztetésmentes eljárások útján kell odaítélni”.
Ez elsőre eléggé bonyolultnak tűnik, de a lényeg egyszerűbb: nem lehet közpénzekből átláthatatlan módon kitömni hirdetésekkel a kormányhoz közeli médiumokat. Emellett nem kevésbé fontos szempont, hogy a „médiaszolgáltatások igénybe vevői biztosan tudják, ki a médium tulajdonosa és ki áll mögötte”. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy ki-ki értékelni tudja a kapott információk megbízhatóságát. Ezért is érdekes, hogy a kormányhoz köthető Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) nagyjából ötszáz médiumot szerzett meg, amelyek tulajdonosai azokat ingyen adták át. Ezek közé tartozik az összes megyei napilap. A korábbi években kialakított gyakorlat szerint tavaly decemberben ismét egy központilag elkészített miniszterelnöki interjút közölt címlapján valamennyi megyei lap.
Az uniós rendelet elveivel a magyar gyakorlat nem egyeztethető össze. Különösen az állami rádiók és televíziók, meg a nemzeti hírügynökség esetében. Ebben az esztendőben a kormányszócsőként működő MTVA 142 milliárdnyi közpénzből gazdálkodhat, amit a nézettségi/hallgatottsági arány nemigen támaszt alá. Nézzünk csak egy tavaly novemberi adatot: az M1 az első tizenötbe sem fért bele. Akkor mire megy el a 142 milliárd? Kormányzati propagandára? Ami valós nézettség hiányában kidobott pénz. Azon a napon egyébként a versenyt 771 ezer nézővel a TV2 Tények című adása nyerte, amely csatorna szintén közel áll a NER-hez. Akkor meg minek az állami média?
Az Európai Parlament és az Európai Tanács ideiglenes megállapodást kötött az európai médiaszabadság-törvényről, amelynek célja egyebek közt az újságírók és forrásaik védelme, valamint a médiapiac kiegyensúlyozottabbá és átláthatóbbá tétele. Az eredeti javaslatot azonban meglehetősen felvizezték, a jogszabály betartását jórészt a tagállamokra bízzák, nemigen vannak szankciók, amelyekkel kikényszeríthető az előírások betartása – olvasható a HVG tavaly decemberi cikkében. A rendelet egyeztetett tervezetének számos olyan pontja van, amely segítheti a tömegtájékoztatás szabadság, a médiapluralizmus és a szerkesztői szabadság érvényesülését. Ehhez azonban a lap szerint szinte minden esetben a tagállamok jóhiszemű és hatékony együttműködése szükséges, ami Magyarország esetében nem valószínű.
„Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését” – hangzott el a márciusi ifjak követelésének első pontjaként. Lehetséges, hogy ez máig pusztába kiáltott üzenet marad?
(Fotó: 24.hu. Így szónokolt Orbán Viktor e NER híveinek március 15-én.)
