Magyar Ügyvéd Blog

Most jött el az idő arra, hogy a korrupt hatalom távozásra kényszerüljön?

2024. március 28. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2024-03-28_10_21_27.pngDöbbenetes sárdobálássá fajult a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel, amelyben a volt feleségével, egykori igazságügy-miniszterrel folytatott családi beszélgetésének részleteit tette hozzáférhetővé. Ez ízlésünk szerint való? Nem. Ami viszont a Völner–Schadl-ügy kapcsán elhangzott, az a magyar igazságszolgáltatás működését illetően súlyos aggályokat vet fel. Csakhogy ma már ezzel szinte senki nem foglalkozik, mert az vált központi kérdéssé, hogy Magyar bántalmazta-e a feleségét.

Az egész bűnügy lényege, hogy az egykori igazságügy-miniszter-helyettes, illetve a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke súlyos korrupciós botrányba keveredett. Ebben ráadásul szerepe lehet más kormányzati tényezőknek is. Ez az igazán fontos kérdés, amiről már-már sikerül elterelni a figyelmet. Vajon Magyar Péter és a volt tárcavezető Varga Judit házassága valóban bántalmazó kapcsolat volt? Ki tudja. Sikerült azonban a velejéig romlott NER-ről szóló vitát családi viszállyá alacsonyítani.

Nem prejudikálhatunk egyik kérdésben sem. Ennél fontosabbnak tartjuk, hogy az utóbbi évtizedek talán legnagyobb korrupciós ügyében tisztán láthasson a magyar közvélemény. Tényleg meg lehetett vásárolni szinte bagóért, 83 millió forintért egy miniszterhelyettest? Arra sincs értelmes magyarázat, hogy az ügyészség által nyolc évvel „megkínált” Völner hogyan maradhatott szabadlábon.

Ha ez előfordulhatott, az valódi rendszerszintű probléma. S próbálták-e kormányzati tényezők tényleg befolyásolni az igazságszoltatást? A független bíróság feladata, hogy tisztázza a körülményeket. Például idézzék tanúként mindazokat, akik a Magyar Péter által közzétett rövid felvételben szerepelnek (beleértve a volt feleségét, a legfőbb ügyészt, valamint Rogán Antal propagandaminisztert, továbbá az igazságügyi tárca megnevezett munkatársait is). Külön vizsgálni kell az elhangzottakat abból a szempontból is, hogy felmerül-e hivatali visszaélés és/vagy bűnpártolás megalapozott gyanúja. Fontos kideríteni, hogy a Schadl széfjében fellelt és megsemmisített felvételek és dokumentumok mit tartalmaztak.

A többi csak mellébeszélés. Egy normális társadalomban kit érdekelne, hogy Varga Judit tavaly márciusban megerősítette: tényleg válófélben vannak. És akkor mi van? A házasságoknak a KSH adatai szerint évről évre nagyjából fele-negyede jut ilyen sorsa. Nem erről kellene polemizálni.

Az sem igen érthető, hogy miközben Varga Judit miniszterként 2022 nyarán azt nyilatkozta: „megvédjük a magyar gyermekeket és a családokat”, maga tényleg egy bántalmazó kapcsolatban élt-e? Miért tűrt évekig? Hiszen Bayer Zsolt, a Fidesz megmondóembere és ötödik számú tagkönyvének tulajdonosa közölte: „nagyjából tíz éve rühelljük, utáljuk, kerüljük, megvetjük ezt a senkit (Magyar Pétert – a szerk.), ezt a gazembert mi itt, a Fideszben, nagyjából tíz éve tudjuk, miképpen bánik a feleségével, s azt is, hogy ez a dupla nulla sohasem bocsátja meg, hogy nem lett belőle senki, míg a felesége vitte valamire”.

Érdekes a NER-hez hosszú ideje kötődő Pesty László véleménye is. Szerinte nem elképzelhetetlen, hogy Vargát belekényszerítették a sárdobálásba. „Tisztelem, amit a volt miniszter asszony nyilatkozik és tisztelem a lojalitását és hűségét, de azért a kisördög, ugye… azt beszélik a városban, hogy Novák Katalin sem önszántából írt alá. Ha ez így van, akkor nem zárható ki az sem, hogy Varga Juditot is zsarolják. Kisgyerekei vannak, könyörgöm! Már fél évvel ezelőtt azt mondtam, hogy lassan kezdünk úgy kinézni, mint 1923, Szicília” – írta a Facebook-oldalán.

Közben Magyar Péter hirtelenjében megint összehozott egy többezres tüntetést. A kérdés azonban változatlanul aktuális: mi lesz a Völner–Schadl-ügy végkimenetele? Továbbra is egy következmények nélküli országban élünk? Vagy eljött az ideje annak, hogy a korrupt hatalom távozásra kényszerüljön?

(Fotó: Magyar Péter, Varga Judit, Völner Pál, Schadl György, Rogán Antal)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr918365677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása