„Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit” – legalábbis az alaptörvény szerint. A valóság azonban az, hogy az újságírók között a NER tetszése szerint válogathat, kiket hívnak meg például egy sajtótájékoztatóra, kiknek adnak lehetőséget a kérdezésre. Mi több, a Telex két munkatársát rendőri segédlettel „takarították el” az útból Fóton, mert a miniszterelnök arrafelé járt. Mindez végtelenül tisztességtelen, ám törvényesnek tűnik. Vagy mégsem?
„Az állami és önkormányzati szervek, intézmények, tisztségviselők, a hivatalos és közfeladatot ellátó személyek, valamint az állami vagy önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok vezetői – a szükséges felvilágosításoknak és adatoknak a médiatartalom-szolgáltatók számára, megfelelő határidőben történő rendelkezésére bocsátásával – a közérdekű adatok nyilvánosságáról, illetve az információszabadságról szóló jogszabályok keretei között kötelesek elősegíteni a médiatartalom-szolgáltató tájékoztatási feladatának elvégzését” – legalábbis ez derül ki a sajtótörvényből. Miközben szó sincs arról, hogy az állami potentátok kötelesek szóba állni az általuk nem kedvelt médiumok munkatársaival. Ők legfeljebb a közérdekű adatigénylés lehetőségével élhetnek, és ha nem kapnak választ, pert indíthatnak. Többnyire egyébként – a megnyirbált bírói függetlenség ellenére – sikerrel járnak.
Mindennek különös aktualitást ad, hogy maga Orbán Viktor is részt vett a Nemzeti Filmintézet fóti filmstúdiója új épületének avatóján csütörtökön. Erre eddig összességében 250 milliárdot költöttünk, de bizonyára megérte. A kormányfő felidézte, hogy a múlt század első felében a magyar filmesek világhódító útjukra indultak, a második felében pedig segítettek „elviselni az elviselhetetlent, kimondani a kimondhatatlant”. Ugyanakkor szerinte jelentős szerepet játszottak a kommunizmus bukásában. Most már „abba kell hagyni a totyorgást a homokozó körül, és el kell zavarni azokat, akik a szabadságot elvették tőlünk, kommunisták le, szovjetek ki” – fogalmazott. Hogy ez miért került szóba, arról kérdezzék a nemzetvezetőt.
Ebben az összefüggésben viszont érdekes, hogy a „szabadság” jegyében rendőri kísérettel távolították el a Telex eseményre akkreditált munkatársait, akik a filmstúdió parkolójában vártak a miniszterelnökre. Szerettek volna ugyanis feltenni neki a magyar egészségügy állapotára – és a Covid-járvány kezelését dicsőítő filmre – vonatkozó kérdéseket. Ha már a kormányfő tavaly decemberi sajtótájékoztatóján nem kaptak szót. De ne panaszkodjanak, őket legalább beengedték oda. És Fótra is, ahol mindjárt próbáltak élni a kivételezett helyzetükkel.
Nézzük, mi is történt. A Telex két munkatársa a sajtónyilvános átadón a kétségkívül magánterületnek minősülő parkolóban várakozott. Több mint egy órája ott voltak, de Orbán Viktor érkezése előtt közölte velük a TEK, hogy védett útvonalon állnak, és be kell menniük az épületbe a sajtókordon mögé. Ezzel esélytelen lett volna, hogy feltegyék a kérdéseiket, ezért maradtak. Ezután jött egy biztonsági őr, aki szintén távozásra szólította fel őket. Erre volt is joga, hiszen magánterületen a tulajdonos határozza meg az ott-tartózkodás feltételeit.
Közben Havasi Bertalan, Orbán sajtófőnöke kétszer is odament hozzájuk, és először azt mondta, hogy vagy bemennek, vagy kimennek. Másodjára pedig közölte, hogy a szervezők szabta szabályok megsértése miatt megvonták tőlük az akkreditációt. A biztonsági őr az eseményről készült feltétel szerint gyengéd erőszakkal próbálta meg kitessékelni az újságírókat – amihez a hatályos törvények szerint joga volt –, ám végül rendőröket hívott.
Jött is két egyenruhás, és a Telex munkatársait – akik az intézkedéssel szemben nem tanúsítottak ellenállást – bekísérték a dunakeszi kapitányságra. A rendőrök a fellépésüket azzal magyarázták, hogy jogellenesen tartózkodnak magánterületen, ahol a tulajdonos szabja meg a feltételeket. Az újságírók három órát töltöttek el a rendőrségen, majd szabadon távozhattak azzal, hogy szabálysértési eljárást indítanak ellenük.
Azt nem tudjuk, hogy mi az eljárás jogalapja – hiszen az érintettek is legalább kétféle magyarázatot kaptak az intézkedésre. Így legfeljebb a szabálysértési törvény ad némi támpontot. Magánlaksértést követ el, „aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre az (...) azzal rendelkezőnek akarata ellenére, vagy megtévesztéssel bemegy, vagy ott bennmarad”. Ez azonban kizárólag magánindítványra üldözendő cselekmény.
Más a helyzet, ha a TEK-es felszólításból indulunk ki. „Aki (...) a rendőrségről szóló törvényben meghatározott személyvédelmi és létesítménybiztosítási intézkedés helyszínén a helyszín elhagyására vagy az ott tartózkodásra vonatkozó jogszerű rendőri utasításnak nem tesz eleget, szabálysértést követ el.” Az újságírók azonban nem ellenkeztek, és a rendőrök kíséretében önként távoztak. Ennek ismeretében tényleg megvalósult a szabálysértés?
Ennél fontosabb, hogy amennyiben a jogszabályi hierarchiát nézzük, mindezt felülírja az alaptörvény: „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”. Vajon lehet-e törvényes a sajtószabadság megcsúfolását jelentő rendőri intézkedés? Nem mellesleg: szabálysértés az a törvény által büntetni rendelt tevékenység vagy mulasztás, amely veszélyes a társadalomra. A Telex sajtómunkásainak fóti „cselekménye” tényleg veszélyes a társadalomra? Vagy csak a Fideszre, ami sajnos kimaradt a hatályos joganyagból.
Nem ez az első eset, hogy szándékosan akadályozzák a Telex újságíróinak munkavégzését. Tavaly júniusban Szijjártó Péter kalocsai fórumán is rájuk szálltak a rendőrök, ahol azzal az ürüggyel vegzálták a lap munkatársait, hogy ellenőrizni akarták a kameráik gyártási számát, hogy „nem-e körözik" azokat. .A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt folytat nyomozást, és egy személlyel szemben közölte bűncselekmény megalapozott gyanúját – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész tavaly decemberi válaszából.
(Fotó: elvezetik a Telex újságíróját a rendőrök Fóton)