Nem lehet minden gazember mellé rendőrt vagy pártfogó felügyelőt állítani, és a gyermekvédelmi hálózat hatóköre is korlátozott, ám valamit tenni kellene. M. László 17 éves korában lefejezte az áldozatát, majd a szabadulása után újabb gyilkossági kísérlet miatt került börtönbe. Az, hogy a másodjára kiszabott büntetés letöltése után két kislánnyal szemben szexuális erőszakot követhetett el, rendszerszintű problémára utalhat, ám az elkövető emiatt már soha nem szabadulhat.
Kommandósok csaptak le múlt szerdán egy 47 éves tápiószentmártoni férfire, mert szexuális erőszakot követett el egy takarítónő 9 és 11 éves kislányain. A most elfogott M. László ugyanaz a személy, aki 1995-ben lefejezett egy 12 éves kisfiút Pesterzsébeten. A gyilkosság 30 évvel ezelőtt történt, amikor egy kisfiú fej nélküli holtteste került elő egy bőröndből a Gubacsi hídnál. A brutális gyilkosságot 17 évesként követte el, aki akkor az anyjával lakott. M. László nagyjából tíz évvel a bűncselekmény elkövetése után szabadulhatott a börtönből feltételesen, és utána a szüleihez költözött vissza Dabasra.
Nem sokkal később azonban itt is megtámadott egy kisfiút. Egy erdős területen leszólította a gyereket, hogy segítsen neki megkeresni a kiskutyáját. Egy bozótos területen aztán késsel fenyegetni kezdte, végül fojtogatta. A gyermek lélekjelenlétének köszönhetően el tudott szaladni. A férfit akkor emberölés kísérlete miatt ítélték el, és a büntetésének kitöltése után 2022 nyarán szabadon bocsátották. A hatáságok nem is tehettek mást, az eset ennek ellenére óriási felháborodást keltett Dabason. Voltak, akik jó darabig ki sem merték engedni az utcára egyedül a gyermekeiket, a társadalmi önvédelmi reflex itt tehát működött. Így a frissen szabadult ember el is költözött Tápiószentmártonba.
Többé azonban nem kell tartani tőle, mert amennyiben a vád bizonyítást nyer, M. Lászlót erőszakos többszörös visszaesőként a bíróság kizárólag életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújthatja – mondtam a Klubrádió Esti gyors című adásában. Egyébként a 18 évnél fiatalabb személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak elkövetőjét – az előéletétől függetlenül – akár húsz évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegetik.
Arra a kérdésre, hogy egy ilyen elvetemült gazember miként lehetett egyáltalán szabadlábon, csak annyit tudtam mondani, hogy miután a bíróság által korábban kiszabott büntetést kitöltötte, őt el kellett engedni. Nem tudni, hogy amikor M. László az első bűncselekménye után feltételesen szabadult, elrendelték-e a pártfogói felügyeletét. Ez az akkor hatályos Btk. szerint mindössze lehetőség volt, és – néhány kivételes esettől eltekintve – ma is csak az. Ha alkalmaztak ilyen intézkedést, az nem bizonyult eredményesnek, mert a férfi rövid időn belül újabb súlyos bűncselekményt követett el. Amennyiben nem került pártfogó felügyelete alá, az vélhetően hiba volt.
Amikor viszont 2022-ben szabadult, ismereteink szerint a kiszabott szabadságvesztés büntetés teljes idejét kitöltötte, ezért minden kikötés nélkül szélnek kellett ereszteni. Ilyenkor ugyanis nincs semmilyen jogi lehetőség a szabaduló életvitelének ellenőrzésére. Valaha a jogszabályok lehetővé tették, hogy az elítéltet a szabadulása után is rendőri felügyelet (ref) alá helyezzék, ami tartalmazhatott többek között lakhelyelhagyási tilalmat, bizonyos személyekkel való kapcsolattartásra, illetve egyes közintézmények látogatására vonatkozó korlátozást. Ezzel leginkább a pártállam ellenzékét fenyegették, és volt olyan 56-os elítélt, aki több mint harminc évig ref-es volt, kitéve a folyamatos rendőrségi vegzálásnak.
Ez a jogintézmény természetesen nem tekinthető jogállami megoldásnak, és a múlt század nyolcvanas éveiben meg is szűnt. Ám akkor mit lehet kezdeni azokkal a gyógyíthatatlanul antiszociális emberekkel, akiknek a társadalomra súlyos veszélyt jelentő mentális állapota az esetleg igen súlyos ítélet végrehajtása során sem változik? A jogalkotó erre csupán annyi megoldást kínál, hogy amikor valaki harmadik alkalommal követ el többszörös visszaesőként erőszakos bűncselekményt, akkor a büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha az így felemelt felső határ a húsz évet meghaladná, kötelező az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása. (Az életfogytig lehet akár tényleges, de előfordulhat, hogy a bíróság években meghatározza, milyen hosszabb idő elteltével vizsgálható a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége.)
M. László esetében ez a feltétel kétségkívül teljesül. Ő tehát – amennyiben a vád tárgyává tett cselekmény bizonyítást nyer – végérvényesen rács mögé kerülhet. Adódik azonban a kérdés: mi van azokkal, akiket sorozatosan például súlyos testi sértés miatt ítéltek el – mert rendre kocsmai verekedésbe keveredtek, s betörték az ivócimborájuk orrát –, és ennek a büntetési tétele alapesetben maximum három év? Legfeljebb annyi, hogy a három helyett hat évet kaphatnak, és a feltételes szabadulásukat a törvény kizárja.
A társadalom felelőssége is, hogy ki-ki felhívja a figyelmet a közös értékeinket fenyegető emberekre. Ugyanakkor rendszerszintű problémára figyelmeztet, ha az arra hivatott intézmények – valódi elkötelezettség, pénzhiány, esetleg jogszabályi felhatalmazás híján – nem tudják időben jelezni a bajt, és nem képesek hatékonyan eljárni. Nem lehet mindenki mellé rendőrt vagy pártfogó felügyelőt állítani, és a gyermekvédelmi hálózat hatóköre is korlátozott, ám valamit tenni kellene.
Ha másra nem futja, érdemes lenne elgondolkodni esetleg a Btk. módosításán is: amennyiben egy M. Lászlóhoz hasonló ember a kiszabott büntetés letöltése után szabadul, azzal szemben talán szükség lenne a mindennapjait figyelemmel kísérő pártfogó kirendelésére. Tudjuk persze, hogy ma is kevés az ilyen szakember, de nem sok érintettről beszélünk. Az sem biztos persze, hogy ez valódi megoldást jelentene, hiszen a deviáns személyek kiszűrésére nincs tökéletes megoldás. Próbálkozni azonban érdemes lehet, bár minden bűntettet képtelenség megelőzni.
A konkrét ügyről a Klubrádió Esti gyors című adásában kérdezett Selmeci János (az adás visszahallgatható itt a 39. perctől).
(Illusztráció: Getty Images)
