Sajátos, számunka is meglepő párhuzamra mutatott rá Somfai Péter újságíró. Emlékeztetett rá, hogy 1989-ben az ellenzék akkori, sokak számára ismeretlen prominenseit – azokat, akiknek elegük volt a szocialista demokráciából – ültette egy asztal köré néhány jogászember. Ebből rendszerváltozás lett. Most Somfai szerint hasonló a helyzet, mert az ELEGY is a szétforgácsolt ellenzéket akarja együttműködésre bírni, hogy kimondassék: a szocialista után nem kérünk az illiberális demokráciából sem.
A választási szabályok újabb, az eredményeket befolyásoló átalakítására lehet számítani, legalábbis ez olvasható ki a Nemzeti Választási Iroda leköszönő elnökének utolsó nyilatkozatából. De miért pont a nyugdíjba vonulása előtti percekben világosodott meg? Lehet, hogy a kormány általa akarta üzenni: a szakma sürgeti a változást? És ha tényleg hozzányúlnak a rendszerhez, mi lesz a végeredmény?
Földi László egykori hírszerző valószínűleg túl sok James Bond-filmet nézett, és szakmai ártalomból fakadóan mindenről mindig ugyanaz jut az eszébe. Mással ugyanis nem tudjuk magyarázni, hogy az adriai tengeren akarna kilövetni egy gumicsónakot.
Nagyjából hasznavehetetlen a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségre vonatkozó szabályozás az országgyűlési képviselők esetében, mert nekik csak a képviselői megbízatásukkal kapcsolatos, a, tisztségektől függően havi mintegy bruttó egy-kétmilliós javadalmazásukat meghaladó ajándékot kell a bevallásukban nevesíteniük. De vajon mi minősül a megbízatásukkal összefüggő juttatásnak? A negyedik leggazdagabb oligarcha által biztosított adriai „baráti” luxusnyaralás minek tekinthető?
Sajátos kereteket kívántunk biztosítani már a Fidesz harmadik kétharmados győzelme után – vagyis 2018 őszén – a NER-rel szembenálló erők közötti együttes fellépésnek. Később Ellenzéki Együttműködés (ELEGY) néven egy eddig szokatlan, elengedhetetlen, sokakat tömörítő kötetlen szerveződést hoztunk létre. Ebbe mindenkit igyekeztünk bevonni: civil szerveződéseket, független szakértőket, a szakszervezeteket, s természetesen az ellenzéki pártokat is. Reméljük, közösen sikerül leváltani az Orbán-rezsimet.
A sajtó feladata, mi több, küldetése a Fidesz szavazótáborának egyben tartása – legalábbis ezt gondolja a Mediaworks központi szerkesztőségének vezetője. Hallott már ez az illető a sajtótörvényről, amely szerint az újságíró dolga a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás?
Fura világban élünk: a NER-rel nem szimpatizáló politikusoknak, újságíróknak érdemes némi óvatosságot tanúsítaniuk, ha becsengetnek hozzájuk. Szerencsére a hívatlan látogatók még nem az ÁVH emberei, hanem a kormányhoz közeli média pofátlan munkatársai. Pedig a Fidesz hozott törvényt arról, hogy az állam jogi védelemben részesíti az otthonok nyugalmát. Akkor tessenek ennek érvényt szerezni!
A kívánatos kormányváltás után a jelenlegi ellenzék az elmúlt tíz esztendő meglehetősen vitatható történéseit egyetlen tollvonással biztosan nem teheti semmissé, és tartózkodnia kell a Fidesz erőszakos módszereinek átvételétől. A másként gondolkodók megbélyegzése sem lehet cél, de a gyanús gyorsasággal meggazdagodott oligarchák viselt ügyeinek feltárására lehet némi esély.
Nem az a legnagyobb baj, hogy a „hálapénzt” már az ellátás előtt kikövetelő egyik orvost vesztegetés miatt végrehajtható szabadságvesztésre ítélik, egy másik pedig csak felfüggesztettet kap, és még a foglalkozás gyakorlásától sem tiltják el. Ennél sokkal súlyosabb probléma, hogy a paraszolvencia a szerencsétlen szabályozás miatt is az egészségügyi ellátórendszer szinte kiirthatatlannak tűnő elemévé vált.
A Kossuth Rádió egykori Kabarécsütörtök című műsora helyett jött a pénteki kabaré: Orbán Viktor miniszterelnök rendszeres reggeli szózata az ő népéhez. Érdemes hallgatni, mert mindig szolgál vicces meglepetéssel. Legutóbb azt mondta, hogy Matolcsy György igen bátor ember, aki sokat segít neki, s a mellényzsebében tartja az egyik fontos gondolatát: „kanyarban kell előzni”. Amúgy odavágott a multiknak is, akiket „beengedtünk”. Miközben milliárdos támogatásokkal csábítjuk ide őket.