A szóbeliség, a közvetlenség és a tárgyalások nyilvánosságának alapelvét is sérti a januártól hatályos polgári eljárásjogi törvény, mert a feleknek az írásban folyó előkészítő eljárásban minden kártyájukat fel kell fedniük. Ráadásul a bíróságok a formanyomtatványon benyújtható keresetlevél legkisebb formai hibája miatt is visszadobhatják a beadványt. Tényleg ez szolgálja a jogkereső emberek érdekeit?
Az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen egyetlen kormánypárti képviselő sem vett részt pénteken, miközben ez a főállásuk. A fideszes többség által 2011-ben elfogadott munka törvénykönyve szerint a dolgozót, ha nem veszi fel a munkát, azonnal ki lehet rúgni. Mi ez, ha nem kettős mérce?
Felcsúton előzetes bejelentés nélkül kátyúzott, s buszmegállót épített a kutyapárt, de rendőrt hívtak az aktivistákra. Ez azonban nem rendőrségi ügy, mégis kivonultak, bár sem a Btk., sem a szabálysértési törvény alapján nem lehet büntetni az efféle dolgokat. Mindezzel kapcsolatban először a közterület tulajdonosának kellett volna felvennie a kapcsolatot a „gerillákkal”, s legfeljebb utána kérhették volna az intézkedést.
Négyszer több rendőrre lenne szükség, hogy ne kelljen az állományt túlóráztatni – állította parlamenti bizottsági meghallgatásán az új országos főkapitány májusban. Azóta is folyik a vita arról, hogy mi lesz, ha a túlórát jövőre szabadnapban adják ki. Összeomlik a rendőrség, mert mindenki leszerel? Inkább végre értelmes szakmai vitát kellene folytatni arról, mi a rendőrség feladata, s ehhez hány ember kell.



Végre a Fidesz is észrevette, hogy a kamupártok nem használnak senkinek, s még a kormányoldal sem profitál belőlük, mert érdemben nem befolyásolták a választási eredményt, viszont milliárdokat tehettek zsebre. A választási szabályok tervezett módosítása a lenyúlást viszont nemigen fogja megakadályozni.
A keresztény kultúra védelme „az állam minden szervének kötelessége” – tartalmazza egyebek mellett az alaptörvény hetedik módosítása. Az államfő aláírta az új rendelkezést, az a Magyar Közlönyben megjelent, s már hatályban is van. De vajon mi következik ebből?