
Nyolcszázezer forint keretösszegig vállalná a Momentum az egyik alapítvány állítólag politikai okokból menesztett munkatársának perköltségeit. Ez jelentős összegnek tűnik, de ennél sokkal többe is kerület, ha valaki bírósági úton kívánja érvényesítni a jogait.

Nem került volna semmibe, ha a parlament a nőnapra időzítve elfogadja a 2011-ben született isztambuli egyezményt, ami a nők elleni erőszak megelőzéséről szól. Az ajándék elmaradt. A kormánytöbbség és a Jobbik egyszer már leszavazta az egyezmény kihirdetését. Úgy tűnik, most a kormányzat is vállalhatatlannak tartja a halogatást. A kérdés az, hogy a konzervatív többségen átmegy-e majd a progresszív nemzetközi szerződés.
Vadászterületen senki ne engedje szabadon a kutyáját, mert abból baj származhat: nem lehetne ugyan, de az ebeket ilyen területeken gyakran szándékosan lelövik. De hogy mi számít vadászterületnek, azt legfeljebb a vadászok tudják. A Párbeszéd parlamenti képviselője törvénymódosítást nyújtott be annak érdekében, hogy az ilyen területek határait jól látható módon jelöljék ki.




