Nyolcszázezer forint keretösszegig vállalná a Momentum az egyik alapítvány állítólag politikai okokból menesztett munkatársának perköltségeit. Ez jelentős összegnek tűnik, de ennél sokkal többe is kerület, ha valaki bírósági úton kívánja érvényesítni a jogait.

Beperli az Antall József Tudásközpontot a szervezet januárban menesztett titkárságvezetője. Szert Boglárka úgy látja megtorlásként bocsátották el, miután megvédte egyik kollégáját, akit politikai véleménye miatt aláztak meg munkahelyén. Az igazgató nyilvánosan vonta ugyanis kérdőre azt a munkatársát, aki lájkolni merte a Facebookon az olimpiaellenes népszavazást.

A Momentum Mozgalom elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarországon 2017-ben diszkrimináció érjen bárkit a munkahelyén a politikai véleménye miatt. A szervezet álláspontja: a végsőkig el kell menni hiszen szimbolikus ügyről, a véleménynyilvánítás szabadságáról van szó. „Nem félemlíthetnek meg senkit, nem élhetünk újra a kommunizmusban” – írják a Facebookon. Támogatásként a Momentum nyolcszázezer forint keretösszegig átvállalja az első és másodfokú per költségét, ha az elbocsátott titkárságvezető veszítene a bíróságon.

Bírósághoz fordulni nem olcsó mulatság

Ez a nyolcszázezres perköltség első pillantásra soknak tűnik, ám ennél egy bíróság elé vitt jogvitában sokkal több is összejöhet. De nézzük a konkrét ügytől elvonatkoztatva az általános szabályokat. Perköltség mindaz a költség a polgári perrendtartásról szóló törvény (Pp.) alapján, ami a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatban akár a bíróság előtt, akár a bíróságon kívül merült fel.

Ide tartozik például az előzetes tájékozódás – pl. tulajdoni lap vagy hiteles cégkivonat beszerzése –, s ehhez jön többek között az általában már a keresetlevél benyújtásakor lerovandó, vagyis előlegezendő eljárási illeték, továbbá az esetleges szakértői díj, a tanúknak fizetendő költségtérítés, tolmácsdíj, stb. És többnyire nem lehet megúszni az ügyvédi munkadíjat sem, különösen akkor, amikor pontosan tudni, hogy az ellenérdekű fél biztosan az adott területet ismerő jogászokat állít majd csatasorba.

Az általános szabályok szerint az illeték mértéke első fokon a pertárgyérték hat, másodfokon nyolc, felülvizsgálati eljárásban pedig tíz százaléka. Vagyis ha valaki tízmilliós követelésének érvényesítése érdekében fordul bírósághoz, annak hatszázezret kell fizetnie, de – bármekkora is legyen a perérték – másfélmilliónál több az elsőfokú illeték semmiképpen nem lehet. Ha elsőfokon vesztett, másodfokon ugyanez nyolcszázezerbe kerül, s a plafon is két és fél millióra nő, míg a Kúriánál már egymilliót kellene leróni, s a tarifa maximuma három és fél millió.

Az illeték alkalmazásának egyébként teljesen ésszerű oka van: ha minden anyagi következmény nélkül bárki pert kezdeményezhetne, a bíróságokat teljesen megalapozatlan beadványokkal is eláraszthatnák. Ezt nyilván senki nem akarhatja. A jogalkotó ezért – teljesen védhetően – úgy döntött, hogy aki bírósághoz fordul, annak mindenképpen számolnia kell bizonyos anyagi teherrel.

Ennek az sem mond ellent, hogy az emberi jogok európai egyezménye szerint mindenkinek „joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában”. A hatályos szabályok szerint ugyanis a bírósági út az anyagi lehetőségeitől függetlenül elvileg mindenki előtt nyitott. A Pp. szerint azt, „aki jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán a perköltséget fedezni nem tudja, jogai érvényesítésének megkönnyítése végett – kérelmére – részleges vagy teljes költségmentesség illeti meg”. A költségmentesség magában foglalhatja az illetékmentességet, és – ha e törvény másként nem rendelkezik – mentességet az eljárás során felmerülő költségek előlegezése megfizetése alól, továbbá pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezését, ha azt törvény lehetővé teszi.

Más kérdés – és ezen lehet vitatkozni –, hogy a hatályos szabályozás szerint a teljes költségmentesség azt illeti meg, akinek a „jövedelme (…) nem haladja meg a munkaviszony alapján megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, vagyona pedig – a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon felül – nincs”. Ez a jövedelem ma 28.500 forint, ami 2008 óta egyetlen fillérrel sem nőtt. Ez kétségkívül erősen támadható pontja a szabályozásnak, mert csak a legsúlyosabb mélyszegénységben élők számára teszik lehetővé ingyenesen a bírósági úton történő jogérvényesítést.

Az viszont nem vitathatóan legitim cél: mindenki csak akkor pereskedjék, ha végzett költség–haszon-elemzést, és arra a következtetésre jutott, hogy van esélye nyerni. A pernyertes fél költségeinek megfizetésére a vesztes felet kötelezik. Eleve bukásra ítélt ügyekkel ezért nem érdemes terhelni a bíróságokat. Ami tulajdonképpen rendben is lenne, ha a költségmentesség jelenlegi szabályai eleve nem fosztanának meg milliókat attól, hogy egyáltalán perre gondolhassanak.

A munkaügyi per kevesebből kijön, ha valaki nem keresett túl sokat

Munkaügyi perekben más a helyzet, mert munkavállalói költségkedvezmény jár annak, akinek az éves bruttó keresete nem éri el a két évvel korábbi nemzetgazdasági átlag kétszeresét. A KSH adatai szerint 2015-ben a bruttó havi átlagkereset 247.800 forint volt, a költségkedvezmény határa így most nagyjából havi 495 ezer forint.

Aki ennél kevesebbet keresett, annak nem kell illetéket fizetnie, s az eljárás során felmerülő más költségeket sem terhelik rá. Ez igen jelentős megtakarítást jelent, hiszen a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos perekben a pertárgy értéke általában az utolsó egy évi fizetés, és az illeték az általános szabályok szerint első fokon ennek hat, másodfokon nyolc, felülvizsgálati eljárásban pedig tíz százaléka. Ez már átlagos jövedelem után is majdnem kétszázezer forint lenne – csak első fokon.

Ha viszont valaki a 495 ezernél – éves szinten mintegy hatmilliónál – többet keresett, s pert veszít, igen rosszul jár. Bukja az első fokon befizetendő legalább 360 ezres, másodfokon 480 ezres illetéket, állnia kell az egyéb felmerülő eljárási költségeket, s fizetheti még az alperes ügyvédjét is. A számla így bőven millió felett lehet, de legalább az illetéket nem kell előre befizetni, mert azt az állam megelőlegezi, ám a pervesztestől utólag behajtja.

Érdemes megjegyezni, hogy a bíróság a perköltség viseléséről hivatalból határoz, kivéve, ha a nyertes fél ezt nem kéri. Amennyiben a kirúgott dolgozó vesztett, munkaügyi perben is biztosan állnia kell az ellenérdekű fél ügyvédi költségeit – még abban az esetben is, ha egyébként költségkedvezmény illette meg. Ez a rendelet alapján többé-kevésbé kalkulálható összeg.

És ugyancsak bukja az érintett az illetéket, ha nem volt jogosult költségkedvezményre, meg azt a pénzt, amit a saját ügyvédjére költött, ami viszont mindig szabad megállapodás kérdése. Aki persze nyer, annak az eljárás gyakorlatilag ingyen van, mert akkor az alperes munkaadó állja a teljes cechet. És a pernyertes munkavállaló természetesen zsebre teheti a marasztalási összeget is.

Adódhat azonban olyan helyzet is, amikor igazából senki nem győzött egyértelműen. „Részleges pernyertesség esetében a bíróság a perköltség felől a pernyertesség arányának” figyelembevételével határoz. Tehát ha a felperes kétmilliót követelt, de csak másfélmilliót ítélnek meg neki, akkor 75 százalékban pernyertes, 25 százalákban pervesztes. Ilyenkor a teljes perköltséget 3:1 arányban dobják szét a felek között. Ha a pernyertesség és pervesztesség aránya között nincs számottevő különbség, dönthetnek úgy, hogy mindenki maga viseli a saját költségét.

Szóval megint csak ott tartunk, hogy minden esetben józanul mérlegelni kell, mit lehet nyerni, s mit veszíteni egy peren. A legjobban az a felperes jön ki, aki a keresetében a lehető legpontosabban eltalálja, hogy a bíróság jogerősen milyen összeget fog megítélni. Ez is igazolja a mondást, hogy a jog nem más, mint fogadás arra nézve, miként fog a bíróság egy adott ügyben dönteni.

(Fotó: fidesz-eu.hu)