Magyar Ügyvéd Blog


Még elegánsan veszíteni sem tud a Fidesz

Sportszerűtlen egy vesztes meccs után a bírót szidni

2017. március 22. - Magyar Ügyvéd

  Nagyjából fejenként hárommillió forint kártérítést kellene fizetnie a magyar államnak az emberi jogi bíróság döntése szerint, mert két menedékkérőt fogva tartottak, majd Szerbiába küldték vissza őket. A kormány nem nyugszik bele a verdiktbe, hiszen ez a gyűlöletkeltésre alapozó, meglehetősen…

Tovább

A kutyákat lelövik, ugye?

A vadász a területére tévedő kóbor ebet sem ölheti meg

Vadászterületen senki ne engedje szabadon a kutyáját, mert abból baj származhat: nem lehetne ugyan, de az ebeket ilyen területeken gyakran szándékosan lelövik. De hogy mi számít vadászterületnek, azt legfeljebb a vadászok tudják. A Párbeszéd parlamenti képviselője törvénymódosítást nyújtott be annak…

Tovább

Tanár-diák szex: ez tiltott terület

Középiskolában már rendben van?

Máig nem tudni, hogy igazából mi történt Körmenden, de az biztos, hogy tizennegyedik életévét még nem betöltött gyermekkel ágyba bújni mindenképpen bűncselekmény. Aki pedig tanárként fekszik le ennél fiatalabb tanítványával, már a szexuális visszaélés minősített esetét követi el. Az sincs rendben,…

Tovább
süti beállítások módosítása