Minden életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt személy számára lehetővé kell tenni, hogy a fogva tartás indokoltságát bizonyos időközönként felülvizsgálják. A strasbourgi bíróság azt várja el, hogy a börtönben töltött 25 év után ez megtörténjék. Nálunk erre a rabnak negyven esztendőt kell várnia, szóval nem vesszük komolyan az emberi jogi bíróság verdiktjét.

Öngyilkos lett két életfogytiglani börtönbüntetését töltő rab a szegedi börtönben – közölte pár napja a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. Az egy zárkában ülő férfiak felakasztották magukat. Egyikük a balástyai rém volt, akit jogerősen 2004 szeptemberében ítéltek el. A hatályos szabályok szerint 2044-ben – tehát 76 éves korában – vizsgálhatták volna, méltó-e a feltételes szabadulásra.

Kemények vagyunk, mint a jégverés

Életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a bíróság az ítéletében meghatározza a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, illetve kizárhatja a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét (Btk. 42. §). Ha ez utóbbi döntés születik, akkor beszélünk a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésről, vagyis a TÉSZ-ről. Ez tehát ma a legtöbb, ami adható.

A Btk. meghatározza a TÉSZ lehetséges eseteit. E körbe tartoznak például az emberölés, az emberrablás és az emberkereskedelem súlyosabban minősülő esetei. Kötelező viszont a tényleges életfogytiglan az erőszakos többszörös visszaesőkkel szemben, valamint ha a felsorolt súlyos bűncselekményeket bűnszervezetben követték el.

A TÉSZ alkotmányos alapját különben az alaptörvény IV. cikk (2) bekezdése képezi. E szerint tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki. Mint ha a jogalkotó érezte volna, hogy ez ingoványos terület, ezért mindjárt ki is zárta, hogy az Alkotmánybíróság egyáltalán foglalkozhasson ezzel a kérdéssel.

Amúgy jól érezték: a TÉSZ nem megy. Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Magyar László kontra Magyarország ügyben hozott 2014. május 20-i ítéletében arra a megállapításra jutott ugyanis, hogy ez embertelen és megalázó – így az európai emberi jogi egyezmény 3. cikkébe ütköző – büntetés, mivel e jogintézmény megfosztja az elítéltet annak reményétől, hogy indokolt esetben feltételes szabadságra bocsássák. Vagyis úgy kell börtönben ülnie, hogy tudja: élve onnan nem szabadulhat.

Ez azt jelenti, hogy az egyezménysértés már az TÉSZ jogerős kiszabásakor megvalósul. Magyar László ügyében a strasbourgi bíróság úgy látta, hogy ennek kimondása kellő elégtételt jelent a kérelmezőnek, így kártérítést nem ítélt meg. Azonban egy olyan TÉSZ-es, aki 15-20 leült év után fordul a későbbiekben a nemzetközi fórumhoz, több millió forintos kártérítésre számíthat.

A bíróság ítélete kötelezettséget jelentett Magyarország számára a nemzeti jogrendszer egyezménysértő rendelkezésének módosítására, mert a hatályos magyar szabályozás magában hordozza a sorozatos egyezménysértés lehetőségét. Ezért a jogalkotónak lépnie kellett. A strasbourgi verdikt miatt az alaptörvényt nem kellett volna átírni, viszont a Btk.-ból törölni kellett volna a TÉSZ kiszabását lehetővé tevő passzusokat.

Megpróbáltuk kitrükközni őket...

A magyar jogalkotó azonban inkább ment a saját feje után: 2015. január 1-jével a büntetés-végrehajtásról szóló törvény módosításával bevezette a kötelező kegyelmi eljárást a legalább már negyven évet kiült TÉSZ-esek esetében. E szerint a döntés továbbra is a köztársasági elnök diszkrecionális jogköre marad, tehát vagy ad kegyelmet, vagy nem, s az elhatározását változatlanul nem kell indokolnia.

Két Sáraljaújhelyen fogvatartott TÉSZ-es, T. P. és A. T. azonban ismét Strasbourghoz fordult. A bíróság pedig 2016. október 4-i ítéletében megállapította, hogy a kötelező kegyelmi eljárás – a szabaduláshoz szükséges feltételek előre nem láthatósága miatt – nem megfelelő megoldás. Tehát ismét sérült a 3. cikk.

...nem jött be...

A strasbourgi fórum álláspontja szerint ezt a reménytelenséget a kegyelem jogintézménye sem tudja orvosolni. Ugyanis a hazai szabályozás nem kötelezi sem az igazságügyi minisztert, sem a kegyelmi jogkört gyakorló köztársasági elnököt annak mérlegelésére, hogy a végrehajtási kegyelmet kérő elítélt további fogva tartása magyarázható-e legitim büntetés-végrehajtási okokkal.

De a döntést indokolni sem kell, így nem lehet tudni, hogy a kegyelem tárgyában meghozott köztársasági elnöki határozat milyen ténybeli alapokon nyugszik és milyen szempontok mérlegelésének eredményeként születik meg. Ezért a bíróság úgy találta, hogy a kegyelem jogintézménye nem teszi lehetővé a TÉSZ-re ítélt fogvatartott számára, hogy tudja: mit kell tennie és milyen feltételeknek kell megfelelnie a feltételes szabadságra bocsátás érdekében. Így a szabályozás nem veszi figyelembe a rab személyiségében bekövetkezett pozitív változásokat sem.

...de kit érdekel?

A TÉSZ-re ítélteket természetesen nem kell haladéktalanul feltételes szabadságra bocsátani a strasbourgi ítélet alapján, és a magyar bíróságok továbbra is kiszabhatnak életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést. A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét azonban nem lenne szabad kizárni.

Sajnos a magyar bírók nem megfelelő iránymutatást kaptak a Kúria 3/2015. számú büntető jogegységi határozatban, amely kimondta, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátás kizárásának lehetősége az alkotmányos jogrend része, amelynek – törvényi előfeltételek megvalósulása esetén történő – bírósági alkalmazását nemzetközi szerződés nem tiltja. Pedig tiltja.

Néha ezért rájuk kellene nyitni az ajtót

Minden életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt személy, így a TÉSZ-esek számára is lehetővé kell tenni, hogy további fogva tartás indokoltságát bizonyos időközönként felülvizsgálják. A strasbourgi bíróság azt várja el, hogy legalább 25 év után, majd ezt követően legalább ötévente vizsgálják meg a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét.

A felülvizsgálat természetesen nem jelenti azt, hogy az elítéltnek alanyi joga lenne a szabadulásra, hiszen határozatlan idejű börtönbüntetésre ítélték. Ha az derül ki, hogy az érintett személy továbbra is veszélyes a társadalomra, nincs akadálya annak, hogy akár élete végéig is rács mögött maradjon. Szó sincs tehát arról, hogy a strasbourgi ítélet következtében közveszélyes bűnözőket kellene a társadalomra szabadítani. De a szabadulás reményétől senkit nem lehet megfosztani.

Magyar György és Magyar Gábor