Hirtelenjében két cégtől is kirúgtak szakszervezeti vezetőket, ráadásul igen nagy valószínűséggel jogellenes módon. Ha az érdekvédők keménykednek és perre viszik a dolgot, a munkaadóknak csaknem bizonyosan visszakozniuk kell. A civileket könnyű vegzálni, de a szakszervezeteket egyelőre még úgy-ahogy védi a törvény.

Azonnali hatállyal rúgtak ki múlt héten a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-től (FKF Zrt.) négy szakszervezeti vezetőt – nem mellesleg a béremelésekről folyó tárgyalások kellős közepén. Az indok: jogsértően működött az érdekképviselet, amelynek eltávolított vezetői bért, cafetériát és egyéb juttatásokat kaptak az FKF-től, miközben nem végeztek tényleges munkát. Ezért az érdekvédők munkaszerződését azonnali hatállyal felbontották.

A cég vezérigazgatója szerint tartósan, ellenérték nélkül engedték át az érintettek munkaerejét a szakszervezetnek, amivel ingyenes támogatást biztosítottak. Ezzel azt a jogelvet is sértik – állította –, hogy a szakszervezetnek függetlennek kell lennie a munkaadótól.

Ugyancsak a napokban menesztették az Aszódon működő Richard Fritz Kft.-nél működő szakszervezet elnökét is. Igaz, tőle rendes felmondással – úgy tudjuk, átszervezésre, az érintett munkakörének megszűnésére hivatkozva – válnának meg.

Nincs ajándék a munkaadótól

Csakhogy a munkaadó mindkét esetben durván törvénysértő módon járt el. Amire meg az FKF-vezér hivatkozik, az egyenesen ostobaság. A munka törvénykönyve (Mt.) ugyanis meglehetős egyértelműséggel fogalmaz: „a munkavállalót szakszervezeti érdekképviseleti tevékenységének ellátása érdekében munkaidő-kedvezmény illeti meg”. Ennek mértéke minden két szakszervezeti tag után havi egy óra, amit az érdekképviselet által megjelölt személy vehet igénybe.

Ahol tehát van nagyjából 300-350 tag, ott már annyi a munkaidő-kedvezmény, hogy a szakszervezeti vezető gyakorlatilag „főállásban” végezheti az érdekvédelmi tevékenységet. Egy nagyvállalatnál pedig lehetnek akár többen is, akik kizárólag a szakszervezet javára dolgoznak, s tetszik, nem tetszik, őket a munkaadónak kell fizetnie, mert a munkaidő-kedvezmény idejére távolléti díj – az alapfizetés és a szokásos többi rendszeres juttatás – jár.

Annyiban az FKV vezetőjének így kétségkívül igaza van, hogy ellenérték nélkül engedték át a kirúgott érdekvédők munkaerejét a szakszervezetnek, de a cég ezzel csak törvényes kötelezettségének tett eleget. Azonnali hatályú felmondást ezért arra alapozni, hogy a szakszervezet embere a vállalat javára nem végez érdemi munkát – s emiatt még a munkaszerződése is jogsértő –, meglehetősen furcsa ötletek tűnik.

A mintegy 2500 főt foglalkoztató FKF vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján  mégis megerősítette: jogellenes volt a szakszervezet titkárának, valamint a három szakszervezeti koordinátornak a munkaviszonya, ezt szüntették meg egy "szigorúan jogi alapon" meghozott döntéssel. Sem a társaság alapító okiratában, sem szervezeti és működési szabályzatában nem szerepel feladataik között "érdekképviseleti tevékenység ellátása" – hangsúlyozta –, így eleve jogellenes volt, hogy a négy ember főállásban tevékenykedett e területen.

Másfelől ha a cégnél van legalább 1400 szakszervezeti tag, a hatályos szabályozás szerint az érdekképviseletnek jár havi hétszáz órányi munkaidő-kedvezmény. Amennyiben tényleg vannak ennyien, ez azt jelenti, hogy az FKF-nek bizony fizetnie kell legalább négy "függetlenített" tisztségviselőt. Ehhez a társaság alapító okiratát nem kell módosítani, csupán az Mt.-t kell ismerni.

A törvény még védi a dolgozók választott képviselőit

De van más gond is. A szakszervezetek mindenütt megjelölhetnek egy, de a munkavállalók számától függően legfeljebb öt választott tisztségviselőt, akit munkajogi védelem illet meg. Idézzük az Mt.-t: esetükben a „közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv egyetértése szükséges a (…) tisztségviselő munkaviszonyának a munkáltató által felmondással történő megszüntetéséhez”.

Kit kérdezett vajon az elbocsátások kapcsán az FKF? S kit a Richard Fritz Kft.? Mert ha senkit, s védett szakszervezeti vezetőket menesztettek, a munkaadók szükségszerűen pert fognak veszíteni. Igaz, a jogellenesen kirúgott munkavállalót csak legfeljebb 12 havi távolléti díjnak megfelelő kártérítés illeti meg, s lehet, ennyit megér, hogy megszabaduljanak a hangos érdekvédőktől.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Az Mt. szerint a bíróság munkajogi perben a munkaviszonyt többnyire nem állíthatja helyre, néhány esetben azonban kötelezhetik a cégeket az elbocsátott ember visszavételére. A néhány eset közül az egyik éppen a munkajogi védelemben részesülő tisztségviselő jogellenes kirúgása.

Az ítélkezési gyakorlat különben azt mutatja, hogy a bíróságok nagyon nem díjazzák, ha választott tisztségviselőt ér valamilyen atrocitás. Ilyen ügyekben már számos ítélet született, és többnyire a szakszervezetek nyernek.

Az efféle esetek megítélése különben elég egyszerű, mert ha védett személyt a szakszervezet megkérdezése nélkül menesztenek, nyilvánvaló a jogsértés, ami ráadásul könnyen bizonyítható. De a munkáltató általában azzal se megy sokra, ha kéri az érdekképviselet beleegyezését az elbocsátáshoz, mert a szakszerzetek nyilván védik a saját embereiket.

Emiatt voltak már olyan ügyek is, amelyekben a cégek a bíróságtól várták, hogy peres eljárásban pótolja a hiányzó jognyilatkozatot. Vagyis: a bíró mondja ki, hogy a munkajogi védelemben részesített személy elbocsátható. Ez sem igazán célravezető, mert bizonyítani kellene, hogy az érintett további foglalkoztatása a munkaadóra nézve aránytalan, súlyos terhet jelentene. Az meg önmagában kevés, hogy a szakszervezeti vezető érdekvédelmi tevékenysége sok cég számára valóban aránytalannak, súlyosnak érzett teher lehet.

Mit mond a nemzetközi jog

Nem mellesleg a munkavállalók üzemi képviselőinek védelméről
és kedvezményeiről a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1971. évi 56. ülésszakán elfogadott 135. számú egyezmény, amelyet hazánk is aláírt, azt mondja ki: a „munkavállalók üzemi képviselőit hatékony védelemben kell részesíteni minden hátrányos intézkedés ellen, beleértve a felmondást is”.

Ugyanez a dokumentum tartalmazza, hogy a dolgozók képviselőinek – szakszervezeti tisztségviselőknek – kedvezményeket kell biztosítani az üzemekben „annak érdekében, hogy gyorsan és hatékonyan láthassák el feladataikat”. Azt, hogy kik jogosultak a védelemre és kedvezményekre, az egyezmény szerint a nemzeti jogalkotás keretében kell meghatározni.

A hazai szabályozással tehát nincs semmi baj. És addig nem is lehet, amíg az egyezményt fel nem mondjuk, ami skandalum lenne. A szakszervezeteknek tehát egyelőre nincs félnivalójuk, s tegyék a dolgukat.