„A nép nem betiltható, de a kormány leváltható” szövegű plakátok jelentek meg a napokban. Nem derül ki, hogy az újabb kampányt ki finanszírozza, így az sem, hogy az kinek az érdekeit szolgálja. Bár tulajdonképpen senkiét, hiszen az üzenet evidencia. Egy biztos: a kormány által egyoldalúan áterőltetett plakáttörvény megkerülhető, mert nincs olyan jogszabály, amelyre hivatkozással ezeket a kétségkívül áthallásos feliratokat el lehetne távolítani.

A világ talán legminimalistább politikai plakátjai jelentek meg pár napja. Semmi más nincs rajtuk, mint nyolc szó, az is a létező legegyszerűbb betűtípussal nyomtatva: „A nép nem betiltható, de a kormány leváltható”. Azt sem tudni, ki a megrendelő, sejteni persze lehet, mert ezek a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir hirdetési felületein a Jobbik korábbi plakátjait váltották, amelyeket a lex csicska hatályba lépése után a hatóságok eltávolíthattak volna.

A párt tagadja, hogy köze lenne a dologhoz, s egyelőre csak annyi derült ki, hogy a megrendelő egy ismeretlen magánszemély. Amivel nemigen lehet mit kezdeni, mert semmi nem tiltja, hogy valaki a saját pénzén politikai üzeneteket tegyen közzé óriásplakátokon. A jogalkotó annak idején ugyanis a hirdetési piacnak erről a szegmenséről egyszerűen megfeledkezett – vagy szándékosan nem szabályozta ezt a területet. Miközben a tévék és rádiók, illetve a nyomtatott sajtó és az internetes hírportálok politikai reklámot csak kampányidőszakban tehetnek közzé, plakátolni bármikor szabadon lehetett.

Ennek akart véget vetni a Fidesz: a közpénzekkel való felelős gazdálkodásra kötelezett – tehát a központi költségvetésről szóló törvényben nevesített és támogatásban részesített – szervezetek, így a pártok reklámokat csak meghatározott feltételek szerint tehetnek közzé – ezt találta ki nem túl régen a kormányoldal a Jobbik plakátkampányára válaszul. „Ti dolgoztok. Ők lopnak.” – volt olvasható például Orbán Viktor és Mészáros „Gázszerelő” Lőrinc fotójával illusztrálva. (Erről korábbi blogbejegyzésünkben is olvashatnak.)

Mivel a jobbikos plakátkampány túlságosan is betalált, a fideszesek beterjesztették a burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az átlátható kampányfinanszírozás biztosításáról szóló javaslatot, amely módosította volna a pártok gazdálkodásáról szóló törvényt is. Sajnálatos módon megfeledkeztek azonban arról, hogy ez – miként a választási eljárási törvény is, amit az előterjesztés szintén érintett – sarkalatos törvény, s a Fidesznek momentán nincs kétharmada. A tervezet el is bukott.

Ezután jött a trükkös megoldás, és településkép védelméről szóló feles törvénybe foglalták – ami alaptörvény-ellenesnek tűnik, s az Alkotmánybíróságnak erről majd mondania kell valamit –, hogy a „központi költségvetésről szóló törvényben nevesített és támogatásban részesített költségvetési szerv és jogi személy (…) reklámhordozón” csak listaáron tehet közzé hirdetést. A listaár pedig „a médiahirdetésifelület-értékesítő által érvényesített, az azonos típusú, azonos méretű és azonos elhelyezkedésű reklámhordozók tekintetében az előző üzleti évben (…) meghatározott ár”.

Ezzel a kormány először is öngólt lőtt. A kabinet már többször – lásd bevándorlók és Soros – teleplakátozta az országot, s egyszer sem merült fel, hogy azt listaáron rendelték-e meg. Ha legközelebb hasonló akcióba kezdenek, nemigen kerülhető meg a kérdés, hogy milyen tarifát alkalmaz a kormánnyal szerződő cég.

Szóval a kabinet esetében éppen úgy nyilvánosságra kell hozni a díjszabást, miként a Mahirnak is, ha tényleg Simicska Lajos plakáthelyein akar hirdetni a Jobbik. Ezzel persze hátrányosabb helyzetbe hozták a Simicska csicskapártjaként emlegetett szerveződést, mert nem kaphat kedvezményt. Más kérdés, hogy a kormány, illetve a Fidesz sem, de nekik futja rá, hogy piaci vagy akár azt meghaladó áron hirdessenek a csókos reklámcégeknél.

Szorosan fogni az ellenzéket

De ezen lépjünk túl. Most sokkal érdekesebb, hogy mit lehet kezdeni a jelenlegi helyzettel. Ami biztos: a „központi költségvetésről szóló törvényben nevesített és támogatásban részesített költségvetési szerv és jogi személy, valamint a központi költségvetésről szóló törvényben nevesített és támogatásban részesített jogi személytől támogatásban részesülő jogi személy, amennyiben a támogatásának összege az éves bevételeinek felét eléri”, csak a településkép-védelmi törvényben meghatározott feltételek mellett hirdethet.

Amennyiben a reklámtörvény hatálya alá tartozó médiahirdetésifelület-értékesítő a fenti szervezetek számára reklám közzétételére lehetőséget biztosít, akkor a listaárát a hatósággal köteles közölni, s a megrendelővel szemben ezt a tarifát kell alkalmaznia. A helyzet a nyakatekert nyelvezet ellenére is világosnak tűnik: ha egy párt – amely a központi költségvetési törvényben nevesített és állami támogatásban részesülő jogi személy – hirdetni akar, plakáthelyet csak listaáron vásárolhat.

A jogalkotó célja különben ezzel az volt, hogy megakadályozza a tiltott pártfinanszírozást, ami a hirdetések esetében a kedvezményes tarifa révén is megvalósulhat. Egyébként ezt a pártok gazdálkodásáról szóló törvény eleve kizárja, hiszen „jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vagyoni hozzájárulást nem adhat, a párt jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el”.

Adott esetben pedig vagyoni hozzájárulás lehet az is, ha egy cég a termékét vagy szolgáltatását politikai szervezet részére a szokásosnál olcsóbban biztosítja. De a jogszabályban erről sem feledkeztek meg, mert ha a vagyoni hozzájárulást nem pénzben nyújtották, a párt „köteles annak értékeléséről (értékének meghatározásáról) gondoskodni”.

Amennyiben ez a nem pénzbeli támogatás jogi személytől származik, azt nem fogadhatják el, s ha mégis, az Állami Számvevőszék kötelezheti a pártot, hogy a szabálytalan támogatás értékét fizesse be a központi költségvetésbe. Szóval nem kellett ide új törvény, elegendő lett volna, ha a hatályos szabályozásnak érvényt szereznek.

Kreatív nemzet vagyunk

Ami pedig a gerillakampányt illeti, azzal nemigen lehet mit kezdeni. A helyzet már csak azért is zavaros, mert a településkép-védelmi törvény a gazdasági reklámokról szóló törvényre hivatkozik, amelynek „hatálya a reklámozóként, reklámszolgáltatóként vagy reklám közzétevőjeként végzett gazdasági reklámtevékenységre, a szponzorálásra, a reklámközvetítésre, a médiahirdetési felületek (reklámhelyek) értékesítésére” terjed ki.

De egy politikai – vagy akár társadalmi célú – hirdetés aligha tekinthető gazdasági reklámnak. Ami „olyan közlés, tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog (…) értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése, tevékenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul”.

A jogszabály ezzel kapcsolatban azt is előírja, hogy „szabadtéri reklámhordozón a reklám közzétevője köteles azonosítható módon feltüntetni a cégnevét, illetve nevét, továbbá a székhelyét, illetve lakóhelyét”. Ennek gazdasági reklám esetében sem mindig tesznek eleget, mert gyakran csak a cég neve szerepel a hirdetésen.

De hogy mi a helyzet egy politikai plakát esetében, azt nemigen tudni. Mert a reklámtörvény erre aligha lehet érvényes, hiszen nincs értékesíteni kívánt forgalomképes ingó dolog, s nincs szolgáltatás, meg magát népszerűsíteni akaró vállalkozás sem.

Némi iránymutatással szolgált az 1997-es választási eljárási törvény, amely legalább annyit tartalmazott, hogy a „plakát olyan sajtóterméknek minősül, amely engedély és bejelentés nélkül előállítható. Egyebekben a plakátra a sajtóról szóló jogszabályokat kell alkalmazni”. Igaz, ez is csak a kampányidőszakra vonatkozott, s a törvény ma már nincs is hatályban.

Most viszont csak annyit tudni, hogy „plakát a választási falragasz, felirat, szórólap, vetített kép, embléma mérettől és hordozóanyagtól függetlenül”. A Fidesz alkotta 2013-as választási eljárási törvényből ennél több nem derül ki, s ez ugyancsak kizárólag a kampányidőszakra érvényes normákat határozza meg.

Össze-vissza buherált jogszabályok

Így nemigen tudni, hogy a közterületi reklámhordozók esetében milyen szabályok érvényesek a politikai hirdetésekre. Ki lehetne indulni persze a médiatörvényből, amely szerint a plakát egyéb nyomtatott anyagnak tekintendő. Hiszen e körbe tartozik a „címtár, névtár, grafikát, rajzot vagy fotót tartalmazó kiadvány, térkép; röplap; nyomtatott képeslap, üdvözlő- és más hasonló kártya; nyomtatott kép, minta, fénykép; nyomtatott naptár; nyomtatott üzleti reklámanyag, katalógus, prospektus, reklámposzter és hasonlók; egyéb szöveges kiadvány”.

Ha pedig ezt elfogadjuk, a médiatörvény szerint a „sajtóterméken és – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az egyéb kiadványon fel kell tüntetni a szerkesztésre és a kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat (impresszum)”. Az „egyéb kiadvány” azonban nem azonos az „egyéb nyomtatott anyaggal”.

Erre abból is következtethetünk, hogy a törvény előírja: a „nyomtatott sajtótermékből és egyéb kiadványból tudományos és igazgatási célokra ingyenes kötelespéldányt kell a külön jogszabályban megjelölt szervek rendelkezésére bocsátani”. Az viszont elég abszurd lenne, ha az „egyéb nyomtatott anyagok” – képeslap üdvözlőkártya reklámposzter és hasonlók – is e körbe tartoznának, és a családi meghívóból is kötelespéldányt kellene küldeni.

A politikai plakát tehát a médiatörvény szerint legfeljebb „egyéb nyomtatott anyag”, de arra a jogszabály semmilyen különös rendelkezést nem tartalmaz. Szóval nincs kötelező impresszum, és nem lehet mit kezdeni azzal, ha egy névtelen magánszemély azt akarja üzenni, hogy a „A nép nem betiltható, de a kormány leváltható”. Ami mellesleg evidencia, így még abba sem lehet belekapaszkodni, hogy ez az üzenet bármely párt érdekét szolgálná.

A Fidesz nyilván valamit lépni fog, de a párt nem lesz könnyű helyzetben. A reklámtörvényt ugyan feles többséggel módosíthatják, generálisan kizárva kampányidőszakon kívül a közterületi plakátokon a politikai hirdetés lehetőségét, de ez megint csak sarkalatos törvényt érint. Ráadásul az, hogy a kormány leváltható, nem reklám, nem politikai kampány, hanem közérdekű tájékoztatás lehet. Legalább annyira az, mint például a kabinet menekültellenes ámokfutása, amit mi fizettünk.