Rendhagyó írást teszünk most közzé: a blog egyik munkatársa búcsúzik a hazai közélettől. Magyar Gábor hétfőtől az Európai Bizottság tisztviselőjeként dolgozik, s e minőségében a jövőben nem nyilváníthat véleményt az itthoni viszonyainkról. 

Ön sikeres ügyvéd, most mégis odébbáll. Miért döntött úgy, hogy már több mint félmillió honfitársunkhoz hasonlóan feladja a magyarországi karrier lehetőségét?

- Strasbourgi, luxembourgi és brüsszeli munkám, valamint a magyar Alkotmánybíróság után 2009-ben kezdem el ténylegesen ügyvédkedni Magyarországon. Nagyon izgalmas volt jogalkalmazóként alulnézetből látni a hazai jogrendszert. Jó érzés volt, hogy az ügyfelek bíznak bennem. A sikerek sem maradtak el. De mostanra elég lett. Úgy éreztem, hogy ügyvédi működésemmel lényegében legitimálok egy olyan rezsimet, amely már nem felel meg az emberi jogokat tiszteletben tartó demokratikus jogállam követelményeinek. A jogállam színfalai állnak, vannak szereplők a színpadon, a szöveg is ismerős, de az önkényes rendezői utasítások hatására egy teljesen más történet bontakozik ki. Én ebben a drámában nem szeretnék statiszta lenni, inkább felcsapok színikritikusnak.

Pedig ígéretesen indult minden: beleszületett egy jól menő ügyvédi irodába, s volt az Alkotmánybíróság munkatársa is.

- Nem arról van szó, hogy nem tudtam kibontakozni Magyarországon. Az ügyvédi iroda elég ismert és sikeres. Olyan – politikai aspektussal is bíró – ügyekkel foglalkozhattam, mint az önkényuralmi jelképek nyilvános használata, a közszereplők kritizálhatósága, a hazai fogvatartási körülmények, a kommunista rendszer nürnbergi perének szánt Biszku-ügy vagy Nagy Imre és mártírtásainak jogi rehabilitációja. Az az Alkotmánybíróság, ahol 1999 és 2001 között, majd 2006-ban is dolgoztam, még el tudta látni a feladatát. A jelenlegi, a fideszes többség által delegált tagokból álló testület viszont valójában már nem gyakorol érdemi kontrollt a jogalkotás felett, és az alkotmányosság lebontását célzó törekvések következtében az alapjogvédelem szintje is csökkent. Mostanra odáig jutottunk, hogy a jogalkotó, illetve az összpontosult politikai hatalom lényegében azt csinál, amit akar. Két külső korlát maradt: egyrészt az uniós jog, másrészt az európai emberi jogi egyezmény. Nem véletlen, hogy hazai kormányzati tényezők időnként mind a luxembourgi, mind a strasbourgi bírókat leidiótázzák.

Igazából persze évek óta kétlaki életet él: félig Brüsszelben, félig Magyarországon volt eddig is. Hogyan alakult ez?

- A családom évek óta Brüsszelben lakik, én pedig a két város között ingáztam. Most kétségtelenül nyugalmasabb lesz az életünk.

Az EU amúgy nem újdonság önnek, hiszen volt korábban is már brüsszeli bürokrata. Akkor mi volt a feladata?

- 2007 és 2008 között főleg az EU pénzügyi érdekeinek védelmét szolgáló uniós jogszabályok előkészítésével foglalkoztam.

És most mi lesz a dolga az Európai Bizottság „Soros-bérenceként”?

- A joguralom és ezen belül az igazságszolgáltatás helyzetét fogom vizsgálni a tagállamokban. Persze nem tudom, hogy konkrétan milyen ügyeket kapok, de kifejezetten a magyar viszonyokat jól ismerő munkatársat kerestek. Ezért gondolom, hogy nem fogok elszakadni a hazai folyamatoktól. Azt remélem, hogy segíteni tudok abban, hogy Magyarország visszataláljon az EU alapértékeihez, és jóhiszeműen együttműködő tagja legyen az egyre mélyebben integrálódó uniónak.

Tényleg úgy érzi, hogy inkább válhat hasznára uniós tisztviselőként Magyarországnak, mint itthon praktizáló ügyvédként, esetleg más beosztást betöltő közszolgaként? Ha így gondolja, mi ennek a magyarázata?

- A mai Magyarországon működő ügyvédek – legyenek bármennyire felkészültek és eltökéltek – jogalkalmazóként kiszolgáltatottak a politikai hatalomnak. A hatalom szándékai egyrészt a gyorsan, kiszámíthatatlanul és nagyon gyakran változó, hevenyészve összehozott, nemegyszer egy-egy konkrét ügyre szabott jogalkotáson keresztül érvényesülnek. Másrészt a jogszabályok szerepe visszaszorul, hiszen az állami szféra eljárásait egyre kevésbé a nyilvános normák, sokkal inkább az informális utasítások, a politikai elvárások határozzák meg. Ilyenkor az ügyvéd csak széttárja a karját. Azt gondolom, hogy bizonyos távolságból vizsgálva ezek az anomáliák sokkal nyilvánvalóbbak. Ha a jogrendszer nem kielégítő működésének tüneteit és ezek okozóit megismerjük, már meg is tettük az első lépést a jogállamiság helyreállítása érdekében. Ez persze egy hosszabb folyamat, de közös érdek az, hogy Magyarország ne maradjon magára ezekkel a kihívásokkal, és ne sodródjon az egyesülő Európa perifériájára.

És hogyan képzeli el 42 esztendősen a jövőt? Brüsszeli bürokrataként akar nyugdíjba vonulni, esetleg azért egyszer majd még visszatér Magyarországra?

- Remélem, hogy a hazai jogrendszer állapota egyszer ismét olyan lesz, hogy bárki lelkiismeret-furdalás nélkül vehet részt az igazságszolgáltatás működtetésében. Az ügyvédi kamarából sem léptem ki, csupán szüneteltetem a tagságomat. A magyarországi helyzet normalizálódásáig azonban marad a nemzetközi karrier.