Magyar Ügyvéd Blog

Oszlopháború: Simicska volt cége jogerősen nyert a fővárossal szemben

2018. szeptember 21. - Magyar Ügyvéd

mahir.jpgEgyoldalúan szerződést bontott még 2015-ben a több mint hétszáz budapesti hirdetőoszlopot üzemeltető Mahir Cityposter Kft.-vel a fővárosi önkormányzat, ám a bíróság most végérvényesen kimondta: a döntés jogellenes volt, megállapítva, hogy a szerződést a felmondás nem szüntette meg. Az akkor még Simicska Lajos érdekkörébe tartozó vállalkozás tulajdonosa azonban megváltozott, így kérdéses, hogy a céget ért százmilliós nagyságrendű kár miatt indul-e újabb per.

Jogellenesen mondta fel a fővárosi önkormányzat a korábban Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter Kft.-vel kötött szerződést, megállapítva, hogy a kontraktust nem szüntette meg – döntött immár jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla szerdán, helybenhagyva a Fővárosi Törvényszék 2018. áprilisi ítéletét. A két fél 2006. szeptember 28-án kötött megállapodást utcabútorok telepítésére, üzemeltetésére és reklámcélú hasznosítására, amit a fővárosi önkormányzat 2015 októberében egyoldalúan semmisnek nyilvánított.

Az ügy előzménye: szerződést bontott a több mint hétszáz budapesti hirdetőoszlopot üzemeltető Mahir Cityposter Kft.-vel a fővárosi önkormányzat a közgyűlés 2015. szeptemberi ülésének döntése alapján. A kontraktust október 31-ével mondták fel, és egyben felszólították a céget, hogy a rendkívüli felmondást tartalmazó értesítésben megjelölt időponttól számított hatvan napon belül bontsa el az érintett hirdetőoszlopokat. Ezt követően a Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda kapott megbízást a vállalkozás teljes körű jogi képviseletére.

A felmondást többek között azzal indokolták, hogy a reklámcég az előírt légszennyezésmérő oszlopait nem oda telepítette, ahova kellett. Az oszlopok ráadásul nem is mérték a közvetlen környezetük egészségre káros anyagainak szintjét, hanem egyszerűen a Földművelési Minisztérium mérőhálózatának levegőminőségi adatai alapján egy ötfokú skálán jelezték, hogy jó vagy szennyezett-e a levegő.

Az internetes terminálokkal is állítólag baj volt. Az önkormányzati ellenőrök 14 helyet néztek meg, közülük négyen egyáltalán nem volt oszlop, öt terminálon nem volt wifi, háromnál volt jel, de használhatatlanul gyenge. Internetezésre csupán két létesítmény volt alkalmas, de ott is lassan ment a letöltés.

Miután a vállalkozás nem bontotta el az oszlopokat, 2016 januárjában a fővárosi önkormányzat 118-at maga vitt el, kitépve azokat a helyükről. A Fővárosi Törvényszék azonban ideiglenes intézkedést hozott, s eltiltotta a fővárost a további jogsértéstől. Mellesleg kiderült, hogy olyan oszlopokat is eltávolítottak, amelyeket a kerületi önkormányzatokkal kötött szerződés alapján helyeztek ki.

Nem sokkal később a főváros lehetővé tette a Mahir Cityposter számára, hogy az „oszlopháború” során eltávolított létesítményeket elvigye, s azokat visszahelyezze az eredeti helyükre. Ami elég sajátos megoldás volt, hiszen a cégnek a jogsértő intézkedéssel súlyos kárt okoztak: pénzbe került az oszlopok elszállítása, ismételt felállítása, s a vállalkozásnak súlyos vesztmahireséget okozott, hogy hirdetési felületek hiányában nem tudott eleget tenni szerződéses kötelezettségeinek, és emiatt megrendelőket veszített el.

A történetben újabb fordulatot hozott, hogy 2016 szeptemberében a Fővárosi Törvényszék kimondta: a 2006-os szerződés felmondása érvénytelen, annak okai megalapozatlanok. Így a Cityposter továbbra is jogosult az oszlopok használatára. Ezt a Debreceni Ítélőtábla 2017 februárjában helyben hagyta, de ezután a Kúria az eljárás részbeni megismétléséről döntött. Így született szerdán – sokadik forduló után – ismét másodfokú, most már jogerős ítélet, amelynek alapján a Mahir Cityposter tovább használhatja a budapesti hirdetőoszlopokat.

A helyzet érdekessége, hogy közben a Simicskához köthető cég tulajdonosa megváltozott. A Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda megbízatása különben a perbeli képviseleten túl – beleértve az esetleges kártérítési igényt is – kiterjedt arra is, hogy a plakáttörvény miatt forduljanak az Alkotmánybírósághoz, illetve a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, ami megtörtént.

Most kérdéses, mi lesz a kártérítéssel, hiszen a céget – a tulajdonos személyében bekövetkezett változástól függetlenül – jelentős, becslések szerint százmilliós nagyságrendű anyagi kár érte. A szerződés törvénysértő felbontása pedig jogalapot teremt a kárigény érvényesítésére is.

(Fotó: nepszava.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr6914253459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása