Magyar Ügyvéd Blog

Büntetőeljárás is várhat a kórházból hazaküldött betegek orvosaira

2020. június 16. - Magyar Ügyvéd

magyar_copy.jpg

„A kórházak orvosainak lojalitása, félelme, vagy egyszerűen hozzá nem értése miatt küldhettek haza olyan betegeket is, akiknek ez súlyos egészségkárosodást okozott – jelentette ki Magyar György, aki hangsúlyozta: az orvosnak azt az utasítást, ami ilyen súlyos helyzetet teremt el kell utasítani, sőt, ez a kötelessége. Ha a felelősség megállapítható, az orvosok ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indítható büntetőeljárás”. 

Szél Bernadett független parlamenti képviselő kézhez kapta az ágyszám-leépítés adatait, amely szerint – a kásleri rendelet nyomán – nyolc-tizenkétezer beteget küldtek haza a kórházakból a koronavírus-járványra hivatkozva. Magyar György ügyvéd a Klikk TV-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a kormányt csak politikai felelősség terheli, vagyis az esetleg emiatt kárt szenvedett, esetleg elhunyt betegek vagy hozzátartozók csupán egyedi jogorvoslattal élhetnek a kórházakkal szemben. (A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg).

hirklikktv_copy.jpg

„Tekintve, hogy minden eset más, csoportos perindításra sincs lehetőség” – mondta az ügyvéd, aki hozzátette „hatósági vizsgálat sem indulhat a kormány felelősségének kivizsgálására, ugyanis a Fidesz kormányra kerülése után nem sokkal, megszüntette az erre szakosodott intézményt”.

„A kórházak orvosainak lojalitása, félelme, vagy egyszerűen hozzá nem értése miatt küldhettek haza olyan betegeket is, akiknek ez súlyos egészségkárosodást okozott – jelentette ki Magyar György, aki hangsúlyozta: az orvosnak – a Munka törvénykönyve szerint – azt az utasítást, ami ilyen súlyos helyzetet teremt el kell utasítani, sőt, ez a kötelessége. Ha a felelősség megállapítható, az orvosok ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indítható büntetőeljárás”. 

Arra a kérdésre nem tudott válaszolni az ügyvéd, hogy hány perre számíthatunk ilyen ügyben, de elmondta: „az emberek félnek névvel, címmel vállalni az eljárásokat, pedig szükség volna mintaperekre, amiket egyébként a mi irodánk is ingyen el szokott vállalni, mentesítve az ügyfeleket az ügyvédi költségek terhe alól”.

(A Klikk TV nyomán.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr8915813674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása