Magyar Ügyvéd Blog

Kovács Zoltán: A kormány nem akar beleszólni a médiahatóság és egy privát médiavállalkozás jogvitájába – de ezen kacagnunk kell

2021. február 14. - Magyar Ügyvéd

ke_pernyo_foto_2021-02-14_1_39_08.png

Hétfőn lekapcsolják a Klubrádió még megmaradt utolsó, budapesti frekvenciáját is. Ettől kezdve a rádió csak interneten lesz elérhető. Bízunk azonban benne, hogy a világhálón az adót továbbra is sokan fogják hallgatni, mert a magyar háztartások zömében adottak a technikai feltételek, és a lakosság elég leleményes lesz ehhez.

A Klubrádió nem egyszer, nem kétszer, hanem Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi kommunikációért felelős szóvivője szerint hatszor is megszegte a szabályozásokat, ezért vette el a bíróság a frekvenciáját – írta a blogján. „Azt hiszem, egyesek ezt hívják jogállamiságnak” – jelezte –, aki szerint sokan politikai motivációt akarnak az eset mögé látni, de a magyar kormány nem is akar és nem is tud beleszólni a médiahatóság és egy privát médiavállalkozás jogvitájába.

Tudjuk, hogy Orbán Viktor kormányfő korábban maga is azt hangoztatta az Európai Parlamentben 2018 szeptemberében, hogy „mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”. Ezt akkor nevetés kísérte. És milyen igazuk volt a miniszterelnök felszólalását kacagva fogadó képviselőknek, mert a Klubrádió a 12 vidéki frekvenciája után a főváros környéki sugárzás jogát is elveszítette.

De nézzük meg, mi a Klubrádió „bűnlajstroma”:

  1. A Médiatanács 2014 októberében megállapította, hogy a Klubrádió a 2014. május 13., 21., valamint június 3. napján sugárzott műsorában megsértette a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról (Mttv.) szóló törvény rendelkezéseit. A jogsértések miatt a Médiatanács a műsorszolgáltatót 60 ezer forint összegű bírsággal sújtotta. A „vád” lényege, hogy a Klubrádió műsorát két vidéki csatorna átmenetileg a Médiatanács engedélye nélkül sugározta.
  2. A Médiatanács 2015 júniusi döntése szerint a Klubrádió az előző évben megsértette az Mttv. törvényben előírt adatszolgáltatási kötelezettségét, emiatt felhívták a rádiót a jogellenes magatartás megszüntetésére. Amúgy az ügy arról szólt, hogy a médiaszolgáltató köteles havonta adatokat szolgáltatni a Médiatanács számára a műsorkvótákra vonatkozó előírások betartásának ellenőrzéséhez.
  3. Megsértette a magyar zenei művekre vonatkozó kvótakötelezettséget a Klubrádió 2015-ben – mondta ki a Médiatanács 2016 júliusában. Emiatt a rádiót figyelmeztetésben részesítették.
  4. A médiaszolgáltató 2016. augusztus 1. és 7. között megsértette a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására, valamint a magyar zenei műsorszámok bemutatására fordított műsoridőre vonatkozó törvényi kötelezettségeit – mondta ki a médiahatóság 2016 decemberében. Büntetést ezzel kapcsolatban sem szabtak ki, hanem ismét beérték a figyelmeztetéssel.
  5. A Klubrádió 2017-ben megint bajba keveredett. Elmulasztotta ugyanis az előző esztendő utolsó negyedévére vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségét, ezért 30 ezer forintnyi bírságot szabtak ki.
  6. Ha mindez nem lenne elég, a Klubrádió 2017. március 27. és május 31. között ugyancsak megsértette a médiatörvény műsorkvótákra vonatkozó havi adatszolgáltatási kötelezettségét. Ezért már akár akasztás járhatna, de a médiahatóság beérte 36 ezer forint bírság kiszabásával.

Mindezekre hivatkozva a médiahatóság nem hosszabbította meg a Klubrádió sugárzási engedélyét a budapesti 92,9 MHz-es frekvencián, hanem arra új pályázatot írt ki. Hárman indultak, de két pályázót kizártak, ám hiába maradt a Klubrádió az egyedüli befutó, mert a döntés ellen benyújtott fellebbezés miatt az eljárást felfüggesztették.

Így hétfőn – a médiatörvény szó szerinti értelmezése alapján – kétségkívül jogszerűen kapcsolják le az adást, hiszen a Klubrádió többször sértette meg a jogszabályban foglalt kötelezettségeiket, és az adó attól kezdve csak az interneten érhető el. Kész szerencse, hogy a magyar háztartások nyolcvan százaléka hozzáfér a világhálóhoz, és mindenki maga döntheti el, hogy akarja-e hallgatni ezt az Orbán-kormánnyal nem feltétlenül szimpatizáló csatornát.

A rádiót kedvelő hallgatóság bizonyára meg fogja találni a módját annak, hogy ne kelljen lemondani a kedvenc műsoraikról. Reméljük, hogy ez csak átmenet, és a Klubrádió – a jelentős nemzetközi felháborodás hatására is – mielőbb visszakapja az analóg műsorszolgáltatás lehetőségét.

Végezetül tegyük hozzá: ugyanaz a médiatörvény, amely megfosztotta a Klubrádiót a sugárzás jogától, előírja, hogy a közszolgálati médiumok feladata a „kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős hírszolgáltatás, valamint tájékoztatás”. Na, erre varrjon valaki gombot, mert az állami tévék, rádiók és a kormányhoz közeli nyomtatott és internetes sajtó az ellenzéknek szinte semmilyen megjelenési lehetőséget nem biztosít.

Akkor – az egyenlő bánásmód elvére tekintettel – ezeket is be kellene csukni? Mert ezek a médiumok nyíltan mennek szembe a médiatörvénnyel, súlyosabb jogsértéseket elkövetve, mint amelyek miatt a Klubrádiót elhallgattatták.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarugyved.blog.hu/api/trackback/id/tr5416426400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása