Az Egységben a Magyarországért ellenzéki szövetség nyilvánosságra hozta, hogy 26 szakpolitikai kabinetet állított fel. Az igazságügyi reformért felelős munkacsoport vezetésére engem kértek fel. Beszámoltam arról, hogy a program jogszakmai szempontból gyakorlatilag készen van, és már csak néhány finomítás várható, mielőtt az egészet nyilvánosságra hozzuk. Egyes részletekről azonban már beszélhettünk, így többek között arról is, hogy a bírósági végrehajtást nem lehet „maszekban” végezni, hanem a rendszert ismét állami kézbe kell adni. Ha az áprilisi választáson nem lesz egy esetleges új kormánynak kétharmados többsége, gúzsba kötve kell táncolnia, de azért feles törvényekkel is sok mindent elérhetnek.
Az igazságügyi reform végrehajtásának különös aktualitást ad mindaz, ami a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál történt – beszéltünk erről is Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter és Szepesházi Péter egykori bíró társaságában az ATV Voks című adásában. Már csak emiatt is indokolt az egész rendszert átgondolni, hiszen elfogadhatatlan, hogy a kar azóta letartóztatásban levő elnöke el akart távolítani egy számára kellemetlen bírót, és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetője ezzel a kezdeményezésével nem elzavarta, hanem találkozót szervezett meg a számára a Fővárosi Törvényszék elnökével. Aki szintén nem visszautasította ezt a próbálkozást, hanem azzal érvelt, hogy a bírót kirúgni ugyan nem tudja, de visszavonhatja a csoportvezetői megbízását, és egyébként is megkeserítheti az életét. Ennél durvább beavatkozást a bírói függetlenségbe nehéz elképzelni, ez fegyelmi eljárásért és megfelelő szankciókért kiált.
Ezért véljük úgy, hogy alaposan át kell gondolni az OBH szerepét, amelynek korábbi elnöke olyan szabályozást vezetett be, amely lehetőséget biztosított a számára a bírósági vezetői posztokra kiírt pályázatok eredményének érvénytelenítésére, s arra is, hogy határozott időre szóló megbízással a saját embereit nevezze ki. Ez így nyilvánvalóan nem mehet tovább, ezért vissza kell adni az Országos Bírói Tanács (OBT) jogát arra, hogy valódi önkormányzatként működjék, és az érdemi személyi döntéseket ez a választott testület hozhassa meg. Vagyis az OBH legfeljebb az OBT titkárságaként működjék, amely csupán a döntés-előkészítő anyagok összeállításában vehet részt.
Az igazságügyi szakpolitikai kabinet álláspontja egyébként az, hogy a bírósági végrehajtás nem lehet „maszek” üzlet, mert az, hogy az ítéleteknek érvényt szerezzenek, olyan közhatalmi feladat, amelyet nem szabadna a privát szférába kiszervezni, hogy néhány vállalkozó a sokszor önhibájukon kívül bajba került adósokon gazdagodjék, nem egyszer a törvényesség határát súroló módszerekkel. Szerencsére a végrehajtásról feles törvény rendelkezik.
Foglalkozunk emellett az Alkotmánybíróság és az ügyészség helyzetével is, de a műsoridő korlátai miatt ezzel kapcsolatban egyelőre nem kívántam részletekbe bocsátkozni. Ám ezekkel a kérdésekkel sem egyszerű mit kezdeni, hiszen kétharmados törvényekről van szó. Mindenesetre ki kell dolgozni egy olyan életpályamodellt, amely az igazságszolgáltatás szereplői számára kiszámítható életutat biztosít, és az előmenetel kizárólag a végzettségen a tapasztalatokon, a valós teljesítményen, s nem a kapcsolatrendszeren múlik. Közbeszólhat persze megint a kétharmad, de megvannak a jogi technikái annak, hogy a „vadhajtásokat” lenyesegessük.
Az ügyészség kapcsán felvetődött az is, hogy erősíteni kell a vádhatóság feletti bírói kontrollt. Ma ugyanis az ügyészség saját kizárólagos hatáskörben dönthet a nyomozás megtagadásáról, a vád elejtéséről, illetve a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedések kezdeményezésének elrendeléséről. Tehát nincs semmiféle külső kontroll és megfelelő jogorvoslat például akkor, ha az ügyész nem indítványozza a gyanúsított letartóztatását. Az eljárási szabályok módosításához, a Be. korrekciójához viszont elég a feles többség.
Itt megint visszautalhatunk a Völner-ügyre: korrupciós gyanú esetén az érintett általában már az eljárás alatt rács mögé kerül, kivéve, ha a hatalom számára kedves emberekről van szó, és láttunk erre nem egy példát. Ezért álláspontunk az, hogy a független bíróság kapjon felhatalmazást a nyomozás folytatásának, illetve kényszerintézkedésnek az elrendelésére, ha azt indokoltnak tartja. Természetesen fontos garanciális elem, hogy jogorvoslatra ilyenkor is lehetőséget kell biztosítani. Persze az ügyész döntése ellen is van jogorvoslat, ami akár a legfőbb ügyész elé elkerülhet. Csakhogy ő utasíthatja a beosztottjait, míg a bíróság esetén ez a lehetőség nem áll fenn. Ehhez a módosításhoz sem kell kétharmad.
Folyamatosan zajlik a kormányoldalon az ijesztgetés, hogy az ellenzék kétharmad hiányában is alkotmányozna, illetve menesztene kétharmados többséggel választott vezetőket. A jogállamot nem jogállami eszközökkel azonban nem lehet helyreállítani, de ettől még folyhat legitim szakmai és társadalmi vita egy új alkotmány előkészítéséről, amit azonban senki nem akar letuszkolni a választók torkán, mint történt 2012-ben, amikor állítólag Szájer József iPadjén született érdemi egyeztetés nélkül az alaptörvény. A kétharmados többséggel megválasztott állami vezetőktől sem lehet megszabadulni, de azért feles törvényekkel is sokat tehetnek a jogállamiság helyreállítása érdekében.
Rendet tehetnének például a közbeszerzések terén, ami ma a hivatalos szintre emelt korrupció melegágya. Ha ezt sikerülne elérni, az sem lenne kevés. Az egészségügy vagy a közoktatás terén, illetve a helyi adókkal kapcsolatban – a saját bevétel az önkormányzatiság lényege – is viszonylag nagy a döntési szabadság. Bár gúzsba kötve, de azért egy új kormánynak a feles többség birtokában is lehet még némi mozgástere: igazságosabbá teheti a családtámogatási rendszert, a rezsicsökkentést, segítheti a munkanélkülieket.
Április 3-án majd a választók eldöntik: a NER vagy a változás mellett teszik-e le a voksukat?
A teljes beszélgetést az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:
https://www.atv.hu/videok/20220203/voks-2022-20210203-1-resz
